Eldinggel és Heinzcel is tárgyal a Ferencváros

Vágólapra másolva!
2010.07.07. 18:41
null
Anthony Elding már a csapattal edz, de még tárgyalnak vele a vezetők (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Zajlik az élet a Ferencvárosnál. A klub hivatalos honlapja, az ftc.hu bejelentette, az elmúlt napokban tesztelt futballisták közül a harmincszoros cseh válogatott Marek Heinznek szerződést ajánlottak, megkezdődtek a tárgyalások a csatárral, akinek Csehországból is van ajánlata, ezért egyelőre hazautazott. A Nemzeti Sport Online megtudta, Anthony Eldinggel is tárgyalnak, neki 2011-ig ugyan élő szerződése van, de azon szeretnének módosítani a klub vezetői.

Ma délelőtt ismét csatlakozott a Ferencváros keretéhez az angol Anthony Elding (a máltai kapussal, Justin Haberrel együtt), aki már múlt héten is megjelent a csapat edzőtáborában, de akkor rövid idő után távozott, mert úgy döntött, nem kíván a klubnál maradni.

Prukner László szakmai igazgató szerint Elding szerződést szegett, amikor nem csatlakozott idejében az együtteshez, ennek ellenére a szakvezetőség bizalmat szavaz neki. Ennek jele, hogy a támadó ma ismét a csapattal edzett. Ugyanakkor a klub szeretné módosítani 2011-ig szóló szerződését.

„Anthony Elding ma csatlakozott a Ferencváros keretéhez, de továbbra is tárgyalunk vele, mert szeretnénk módosítani a szerződését. Az elvi egyezség már megszületett, így a támadó valószínűleg marad a csapatnál" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online kérdésére a Ferencváros kommunikációs igazgatója, Féderer Andrea, aki arról nem kívánt beszélni, hogy milyen pontokat szeretnének módosítani Elding szerződésében, és az sem világos, hogy miről folynak még az egyeztetések, ha az elvi megállapodás már megszületett...

Mivel Ferenczi István már távozott, Anthony Elding jövője pedig továbbra is bizonytalan, Prukner Lászlónak égető szüksége van egy gólerős csatárra. A menedzsment ezért szerződést ajánlott a tegnap tesztelt 32 éves cseh Marek Heinznek, akinek Csehországból is van ajánlata, ezért hazautazott, ám a következő napokban folytatják vele az egyeztetéseket.

A két próbajátékon lévő kapus, a belga Bram Castro és az osztrák Andreas Schranz megfelelő teljesítményt nyújtott, de egyelőre nem kínáltak nekik szerződést, mert hamarosan újabb, szintén próbajátékra érkező kapusokat tesztel Prukner László.

A brazil középpáylás, Rafael Fefo viszont nem győzte meg a szakmai stábot, őt nem marasztalják, ellenben az angol támadót, Adam Proudlockot, aki eddig ígéretesen teljesített az edzéseken, továbbra is tesztelik.

A kerettel kapcsolatos hír, hogy a sérülés után lábadozó Dragóner Attila felépülése jól halad, a védő az Újpest elleni szeptemberi rangadón szeretne visszatérni a pályára.

A Ferencváros vezetői nemcsak játékosokkal, hanem szponzorokkal is tárgyalnak: az ftc.hu tájékoztatása szerint megkezdődtek az egyeztetések a csapat gyémánt fokozatú főszponzorával, az Unibettel a szponzori szerződés meghosszabbításáról.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezett: Rodenbücher István (MTK), Nagy Patrik (Rapid Wien  – Ausztria, kölcsönbe), Józsi György (Győri ETO), Igor Pisanjuk (Szolnok, k. v.), Maróti Béla (Kaposvár), Junior (brazil, Kaposvár), Szrdjan Sztanics (szerb, Kaposvár), Andrezinho (brazil, Gremio Catanduvense – Brazília)

 

Távozott: Lipcsei Péter (befejezte pályafutását), Paul Shaw (angol, befejezte pályafutását), Tommy Doherty (északír, Bradford City – Anglia), Carlos Alcántara (spanyol, ?), Joaquín Martínez (spanyol, ?), Bojan Mamics (szerb, ?), Megyeri Balázs (Olympiakosz – Görögország), Rafa Wolfe (?), Jason Morrison (jamaicai, ?), Ahmed Adnan (angol, ?), Ferenczi István (Vasas)

 

Akivel tárgyalnak: Csordás Csaba (Kecskemét), Hrepka Ádám (MTK), Melczer Vilmos (MTK), Présinger Ádám (Videoton), Mario Konrad (osztrák, Rapid Wien – Ausztria), Pusztai Olivér (Austria Kärnten – Ausztria), Mester Tamás (Kozármisleny), Adam Proudlock (angol, szabadon igazolható), Marek Heinz (cseh, Kapfenberg – Ausztria), Bram Castro (belga, Roda – Hollandia),

Andreas Schranz (osztrák, Austria Kärnten – Ausztria)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik