DVTK: „Nem lesz akkora játékosmozgás, mint a nyáron”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.28. 22:36
null
Tajti Mátyás (középen) nyáron tért haza Magyarországra, a Diósgyőrhöz (Fotó: Meder István)
Szezonértékelő interjút adott a DVTK hivatalos honlapjának Tajti József, az NB I-es labdarúgócsapat sportigazgatója. A diósgyőri klub elöljárója Fernando Fernández vezetőedzőről, a téli erősítési tervekről, valamint fiáról, Tajti Mátyásról is szót ejtett.

 

„Kialakult a DVTK kerete, amire hosszú távon lehet építeni, és kialakult az a játékstílus, ami most már eredményeket is hoz. Ehhez a stílushoz keresünk most játékosokat – szem előtt tartva már a nyári átigazolási szezont, de a jövő télit is. Az biztos, nem lesz akkora játékosmozgás, mint a nyáron. Ketten már távoztak, és határozott elképzeléssel rendelkezünk arról, melyik csapatrészt kell megerősíteni. Terveink szerint sikerül stabilizálni a DVTK helyét az élvonalban, ezzel együtt a csapat keretét is, és ezzel együtt sokkal kevesebb változás várható” – kezdte Tajti József.

„Mivel a stílus, a poszt adott, és tudjuk, milyen karakterű játékost keresünk, »csak« meg kell találni az erre alkalmas labdarúgót. Tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy a szurkolók új arcokat akarnak látni, ez a világ összes klubjánál így történik. De mi kizárólag azért nem igazolunk, mert a vetélytársak már hárommal több játékost jelentettek be. Csak olyan labdarúgót hozunk, aki valóban tud segíteni. Hónapok óta keressük őket, tárgyalunk a menedzserekkel, de a szurkolói álmokon kívül nincs rajtunk más nyomás, hogy minél hamarabb új játékosokat jelentsünk be. Nem kapkodunk, a türelem ezúttal is meghozza majd a gyümölcsét” – folytatta a DVTK sportigazgatója, aki egy percig sem kételkedett Fernando Fernández vezetőedző munkájában.

„Sohasem gondolkodtam edzőváltásban, mert Fernando nemcsak az általam ismert edzők közül az egyik legfelkészültebb, az egyik legtudatosabb, hanem a legtöbbet dolgozó szakember is. A csapat mellett a stábot is kiválóan irányítja, remekül támaszkodik a tudásukra. Végig bíztam benne, biztos voltam, hogy előbb-utóbb megjönnek az eredmények is” – vélekedett Tajti József.

A DVTK elöljárója a nyáron Málagából hazatérő fiáról is beszélt: „Nem árt elégszer elmondani, hogy már Bódog Tamás érdeklődött Matyi iránt, de akkor még nem engedte el a Malága, Fernando Fernández kapcsolatrendszerét kellett megmozgatni ahhoz, hogy haza tudjon jönni. A lényegi dolgok már az érkezésem előtt megtörténtek, de nagyon örültem neki, mert némi szünet után ismét napi szinten láthatom a fiamat, és egy apa számára ez mindenképpen fontos. Ezen túl viszont ő is csak egy labdarúgó a keretben, semmilyen ráhatásom nincs arra, beteszi-e a vezetőedző a csapatba, vagy éppen pihenteti.”

A Tajti Józseffel készült teljes interjút a DVTK hivatalos honlapján, ide kattintva olvashatja el!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik