DVTK: Geri Gergely távozott, az Eszék korábbi edzője az új tréner

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.01.07. 12:53
null
Geri Gergely egy hónapig sem volt a DVTK vezetőedzője (Fotó: Szabó Miklós)
Kevesebb mint egy hónappal a kinevezése után távozott posztjáról Geri Gergely, az NB I-ben sereghajtó DVTK labdarúgócsapatának eddigi trénere – számolt be róla a miskolci klub a hivatalos honlapján. Az új vezetőedző a korábban az NK Osijeket irányító Zoran Zekic lett.

A felvidéki magyar szakembert december 8-án nevezték ki a DVTK vezetőedzőjének, három NB I-es meccsen ült a csapat kispadján. A miskolci együttes Geri irányításával az MTK (0–1), a Bp. Honvéd (1–5) és a ZTE (1–3) elleni mérkőzését is elveszítette, de a klub hivatalos honlapjának indoklása szerint menesztésének hátterében nem az eredménytelen szereplés, hanem a szerdai tulajdonosváltás áll.

„Új tulajdonosa lett a DVTK-nak, ami változásokkal jár a labdarúgócsapatnál – mondta Benczés Miklós sportigazgató. – Geri Gergely személyében rendkívül felkészült szakembert és végtelenül szimpatikus embert ismerhettünk meg, csak a legjobbakat tudom neki kívánni a jövőben. Biztos vagyok benne, hogy sokat fogunk még róla hallani és az útjaink keresztezik még egymást.”

Geri Gergely a diósgyőri megbízatása előtt csak Szlovákiában dolgozott. December elején azért hagyta el a Nitrát, mert a Ruzomberok (Rózsahegy) elleni találkozón a tulajdonos döntötte el, melyik kapus szerepeljen a kezdőcsapatban.

Nem sokkal Geri Gergely menesztése után a DVTK ugyancsak a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Zoran Zekic lett a gárda új vezetőedzője. A 46 éves horvát szakember 2015 és 2019 között az NK Osijeknél dolgozott, amelyet kivezetett a nemzetközi kupaporondra. Eszéken a mai napig ő a leghosszabb ideig hivatalban lévő tréner, 1305 nap alatt 152 hivatalos mérkőzésen irányította az együttest (69 győzelem, 43 döntetlen, 40 vereség).

Zekic az eszéki munkája előtt, majd az után is a Sheriff Tiraspolnál dolgozott, moldovai csapatával bajnoki címet és kupát is nyert. Előző egyesületétől 2020 októberében távozott.

„Kiváló eredményekkel és nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező szakembert igazoltunk a DVTK vezetőedzői posztjára – nyilatkozta Zekic kinevezéséről Benczés Miklós. – Korábban több nehéz feladatot is sikerrel oldott meg, és hiszek benne, hogy közösen sikerrel vesszük az elmúlt évtized legnagyobb kihívását.”

„Dolgozni jöttem Diósgyőrbe, ahol hatalmas kihívás vár rám, de hiszek magamban, a stábban, a játékosokban és mindenki másban a klubban – mondta Zekic, aki a csütörtöki edzésen mutatkozhat be futballistáinak. – Most nincs sok idő beszélni, mert rengeteg munka vár ránk, meg kell értetni a labdarúgókkal, hogy mit várok tőlük a pályán és a pályán kívül. Tisztában vagyok vele, hogy nehéz a helyzet, ám pozitív személyiségként hiszek abban a munkában, amit a rohamosan közelgő bajnoki rajt előtt elvégzünk.”

TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Artur Pikk (észt, KuPS – Finnország), Diego Zivulic (horvát, Slask Wroclaw – Lengyelország)
Kölcsönbe érkezők: Marko Malenica (horvát, NK Osijek – Horvátország)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bánhegyi Bogdán
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

DIÓSGYŐR
Téli felkészülés kezdete:
december 28.
Felkészülési mérkőzések
Január 9.: Diósgyőri VTK– Debreceni VSC (pontos helyszín és időpont később)
Január 16.: Diósgyőri VTK–Mezőkövesd Zsóry FC (pontos helyszín és időpont később)

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 14 12 2 31– 7 +24 38
2. Mol Fehérvár 15 8 5 2 35–17 +18 29
3. MTK Budapest 16 7 4 5 24–21 +3 25
4. Puskás Akadémia 16 7 2 7 20–24 –4 23
5. Kisvárda 15 6 5 4 17–18 –1 23
6. Paksi FC 16 6 3 7 29–30 –1 21
7. Zalaegerszegi TE 16 6 2 8 28–28 0 20
8. Mezőkövesd 16 6 2 8 16–22 –6 20
9. Újpest FC 16 5 4 7 20–32 –12 19
10. Budapest Honvéd 16 4 5 7 24–23 +1 17
11. Budafoki MTE 15 4 3 8 17–26 –9 15
12. Diósgyőri VTK15311118–31–1310
NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2020–2021-ES IDÉNY KÖZBEN
2021. január 7.DVTK
Geri Gergely helyett Zoran Zekic
2020. december 23.
Újpest
Predrag Rogan helyett (januártól) Michael Oenning
2020. december 8.DVTK
Feczkó Tamás helyett Geri Gergely
2020. december 7.
Bp. Honvéd
Bódog Tamás helyett Pisont István
2020. november 11.
Mezőkövesd
Kuttor Attila helyett Pintér Attila
2020. szeptember 22.
Paks
Osztermájer Gábor helyett Bognár György
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik