DVSC: Yannick megint Debrecenben tárgyalt, megegyeztek a KTE-vel

Vágólapra másolva!
2010.01.21. 07:26
Mbengono Yannick szerdán újra Debrecenbe utazott. A KTE-Ereco légiósa a háromnapos próbajáték, avagy ismerkedés után hétfőn ugyan visszatért Kecskemétre, ám esetleges klubváltása ügyében előrelépés történt, így szerda este ismét Debrecenben tárgyalt a bajnokcsapat vezetőivel.

Információink szerint a két egyesület már mindenben megegyezett egymással – csupán egy-két apróságon finomítanak még –, és elsősorban Yannickon múlik, hogy a Debrecen futballistája lesz-e. A Loki vezetői szerették volna Komlósi Ádámot és Oláh Lórántot cserébe adni a kameruni támadóért, ám ebből nem lett semmi, ezért inkább kivásárolják a játékost.

"Az utolsó simításoknál tartunk Yannickkal kapcsolatban. A két klub vezetői már mindenben megegyeztek, csak a csatáron múlik, hogy a Loki játékosa legyen" – nyilatkozta Rózsa Pál a Petőfi Népe csütörtöki számában.

"Az utolsó simításoknál tartunk Yannickkal kapcsolatban. A két klub vezetői már mindenben megegyeztek, csak a csatáron múlik, hogy a Loki játékosa legyen" – nyilatkozta Rózsa Pál a Petőfi Népe csütörtöki számában.

Nem csak az erősítésekről szólt a szerdai nap Debrecenben: kialakult a címvédő programja a február 2.-12. közötti, törökországi edzőtáborban. A DVSC hivatalos honlapjának nyilatkozó Szűcs Mihály elmondta, a Loki először a Szibir Novoszibirszkkel mérkőzik meg (február 4.), majd a szlovén élvonal listavezetője a Koper következik (február 6.). Újabb két nap múlva a bolgár Plovdivval mérkőzik meg a Loki, majd „vasutasrangadót" játszik a Lokomotiv Szófiával. A program végén Gaál Miklós csapatával, az Amkar Permmel találkozik a Debrecen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik