DVSC-TEVA: Zdenek Scasny a bajnok új vezetőedzője - hivatalos

Vágólapra másolva!
2010.12.30. 12:12
Zdenek Scasny veszi át a magyar bajnok DVSC-TEVA szakmai munkájának irányítását – adta hírül a Loki hivatalos honlapja.

Szima Gábor, a labdarúgóklub elnöke arról tájékoztatta a Debrecen honlapját, hogy a mai napon mindenben megállapodtak a cseh szakemberrel.

„Bízunk benne, hogy jó döntést hoztunk, és Zdenek Scasny ugyanolyan sikeres munkát végez majd, mint a DVSC-TEVA előző négy vezetőedzője, Szentes Lázár, Supka Attila, Miroslav Beránek és Herczeg András – nyilatkozta Szima a dvsc.hu-nak. – A szakember két napot töltött Debrecenben, és megismerte a körülményeket. Nagy kihívásnak tekinti az itteni munkáját, amely a megállapodás alapján két esztendőre szól. A célok nem változtak, de a bajnoki címmel kapcsolatos elképzelésünk már nem tőlünk függ. Hiába szerepelünk jól a tavasszal, ha a Videoton nem botlik, akkor nem tudjuk elérni azt, amit igazán szeretnénk. Természetesen a céljainkat soha nem adjuk fel."

Az új edző kinevezéséről bővebben itt olvashat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik