DVSC: Kondás Elemér marad, két évre írt alá

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.29. 18:40
null
Kondás Elemér és Sándor Tamás folytatja munkáját Debrecenben (Fotó: Mirkó István)
A DVSC-Teva labdarúgócsapata hivatalos oldalán, a dvsc.hu-n tudatta: szerződést hosszabbított a vezetőedző, Kondás Elemér.

A 2011 áprilisa óta a Loki szakvezetőjeként dolgozó Kondás Elemér stábja is a klubbal képzeli el a folytatást: a vezetőedző munkáját Györky Gábor, Sándor Tamás és Erdélyi Miklós segíti.

Kondás Elemér 2011 tavaszán a cseh Zdenek Scasnyt váltotta, és a szezon végén – melyben a Debrecen lemaradt a nemzetközi kupaindulásról – kétéves szerződést kapott. Ez jó döntésnek bizonyult, mert a 2011–12-es szezon csúcsidény volt a DVSC számára: a Loki 1966 óta első csapatként veretlenül nyerte meg az NB I küzdelmeit, és az MTK elleni döntőben tizenegyesekkel a kupát is elhódította.

A Loki a 2012–13-as szezonban a bajnoki címet nem tudta megvédeni, az is biztos, hogy a dobogóról lemarad, viszont a kupa ismét a DVSC birtokába került, így a debreceniek biztosították helyüket az Európa-liga selejtezőjében. Kondás Elemér tehát egy bajnoki címmel és két kupagyőzelem birtokában folytathatja a szakmai munkát a Lokinál – újabb két évig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik