DVSC: 26 éves nigériai támadót szerződtetett a Loki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.30. 12:25
null
Chuka Derick Ogbu és Róka Géza szentesíti a megegyezést (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC megerősítette a korábbi sajtóhíreket, és bejelentette Chuka Derick Ogbu szerződtetését. Könyves Norbert és a román Ioan Filip is a Lokiban folytatja a pályafutását, Kulcsár Tamás ellenben a Vasashoz igazol.

 

Az allnigeriasoccer.com cikke korábban arról szólt, hogy a Debrecen 800 ezer dollárt (221.3 millió forintot) fizetett a japán Ventforet Kofunak a 26 esztendős csatárért, de a magyar együttes bejelentette, szabadon igazolhatóként kaparintotta meg a támadó játékjogát.

A csatár egyéves megállapodást köt a DVSC-vel, amelynek opciós joga van meghosszabbítani a szerződését. Az afrikai futballista hétfőn együtt edzett Leonel Pontes tanítványaival.

Chuka Derick Ogbu a pályafutása során megfordult a belga élvonalban szereplő OH Leuven csapatában, ahol két és fél évet játszott. Ezt követően a kolozsvári CFR Clujnál töltött el egy esztendőt, innen 1.2 millió euróért értékesítették a játékjogát Kínába. Az előző fél évben a japán élvonalban futballozott. A játékos eddigi pályafutása során 47 gólt szerzett – mutatta be új játékosát a dvsc.hu.

Ezzel nem állt le a Debrecen, nem sokkal később Könyves Norbert és a román Ioan Filip érkezését is bejelentette – rajtuk kívül pedig még Tőzsér Dániel is jöhet. A középpályás ügyében folynak az egyeztetések.

A hároméves szerződést kötő Könyves Norbert támadóként és középpályásként is bevethető, eddig 150 NB I-es meccset játszott, és 32 gólt ért el – írja a klub honlapja.

Nem sokkal később jött az újabb hír, a Gheorghe Hagi tulajdonában lévő FC Viitorul együttesétől érkezett Ioan Filip, aki a mai napon aláírta a DVSC-vel hároméves szerződését. A 27 éves védekező középpályás korábban négy idényt töltött az Otelul Galati-nál, amely csapattal román bajnok is volt, ezt követően szerepelt a Bajnokok Ligája csoportkörében.

Filipet tavaly nyáron szerződtették a konstancaiak a Petrolul Ploiesti-től. Az előző szezonban a 36-ból 34 bajnokin pályára lépett (33-szor kezdőként), vagyis alapembernek számított. Az új idényben az eddig eltelt öt fordulóból négy meccsen játszott – írja a dvsc.hu.

Távozó is van a DVSC-nél. Valósnak bizonyultak ugyanis a Nemzeti Sport Online információi, a klubot az elmúlt hat évben szolgáló Kulcsár Tamás Könyvesért cserébe a Vasashoz került.

Az NSO közben azt is megtudta, hogy a rekordösszegért a Hapoel Beer-Sevához igazoló balhátvéd, Korhut Mihály helyére a Gyirmóttól minden bizonnyal távozó Völgyi Dániel érkezhet Debrecenbe. Az egyeztetések már megkezdődtek a klubok között.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-NÉL
Érkezők:
Bokros Tibor
(Balmazújváros), Koval Viktor (Dunaújváros), Karol Mészáros (szlovák, Puskás Akadémia), Chuka Derick Ogbu (nigériai, legutóbb Ventforet Kofu – Japán, szabadon igazolhatóként), Danilo Szekulics (szerb, Vojvodina – Szerbia), Könyves Norbert (Vasas), Ioan Filip (román, FC Viitorul – Románia)
Kölcsönbe érkezők: Braniszlav Danilovics (szerb, Puskás Akadémia, legutóbb Videoton, kölcsönben)
Kölcsönből visszatérők: Geoffrey Castillion (holland, Puskás Akadémia), Karikás Krisztián (Balmazújváros), Nagy Kevin (Balmazújváros), Szilvási Péter (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Balogh Krisztián, Bíró Péter, Kabály Márk, Kerekes Krisztián, Kovács Péter, Kozák Achilles Kálmán, Maruscsák Jan, Zsóri Dániel
Kiszemeltek:
Tőzsér Dániel (Queens Park Rangers – Anglia), Völgyi Dániel (Gyirmót)
Távozók: Bódi Ádám (Videoton), Adamo Coulibaly (francia, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Troyes – Franciaország), Deczki Máté (Stoke City – Anglia), Kártik Bálint (Nyíregyháza), Kulcsár Tamás (Vasas), Lázár Pál (DVTK, szabadon igazolhatóként), Máté Péter (Nyíregyháza), Ibrahima Sidibe (szenegáli, KSK Hasselt – Belgium, szabadon igazolhatóként), Slakta Balázs (szabadon igazolható), Bozidar Radosevic (horvát, Perszepolisz – Irán), Tisza Tibor (Nyíregyháza), Varga József (Videoton), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael)
Kölcsönbe távozók: Balogh Krisztián (Balmazújváros), Barna Szabolcs (Nyíregyháza), Berdó Péter (Szolnoki MÁV), Kinyik Ákos (Budaörs), Sós Bence (ismét Mezőkövesd), Varga Kevin (ismét Balmazújváros)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:

Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Verpecz István (Puskás Akadémia)



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik