DVSC: a bosnyák már bevethető, Holman játéka veszélyben

Vágólapra másolva!
2016.02.26. 14:12
Rangadó előtt áll a harmadik helyezett DVSC-Teva, amely a második Újpesthez látogat szombaton. Kondás Elemér vezetőedző a bevethető játékosokról is tájékoztatott.

„Mondhatni hatpontos mérkőzés következik, hiszen a második és a harmadik találkozik egymással, de a helyezés nem is számít, mert a két együttes összecsapása mindig rangadónak nevezhető – mondta Kondás Elemér a dvsc.hu-nak. – A lila-fehérekkel rendre jó mérkőzéseket szoktunk játszani, ezúttal is erre számítok. Az Újpest is két nehéz meccsen van túl, hiszen a Videotonnal és az MTK-val játszott, négy pontot behúzott. Jól szerepelnek a bajnokságban, és bizonyára arra törekszenek, hogy hazai közönség előtt ezúttal is sikeresek legyenek.” Kondás Elemér a dvsc.hu-nak. – A lila-fehérekkel rendre jó mérkőzéseket szoktunk játszani, ezúttal is erre számítok. Az Újpest is két nehéz meccsen van túl, hiszen a Videotonnal és az MTK-val játszott, négy pontot behúzott. Jól szerepelnek a bajnokságban, és bizonyára arra törekszenek, hogy hazai közönség előtt ezúttal is sikeresek legyenek.”

„Vannak veszélyes játékosaik, akikre figyelni kell. Dinamikusan futballoznak, próbálnak támadni, de mi is igyekszünk mindig erre törekedni, így kiélezett találkozóra van kilátás. Holman Dávid a válogatottnál összeszedett egy kisebb sérülést, de remélhetőleg szombatra rendben lesz. Lázár Pál a hét elején bajlódott sérüléssel, ám az ő játékára is van esély.”

A bosnyák Ognjen Djelmic ugyanakkor letöltötte az eltiltását, a papírjai is rendben vannak, így elképzelhető, hogy benne lesz az utazó keretben.

22. FORDULÓ
Mérkőzés Játékvezető
Február 27., szombat
15.30 Haladás–Diósgyőr
Erdős József
15.30
Újpest–DVSC
Farkas Ádám
15.30
MTK–Békéscsaba
Pintér Csaba
15.30
Paks–VasasAndó-Szabó Sándor
15.30
Puskás Akadémia–Videoton (Tv: M4 Sport)
Iványi Zoltán
18:00
Bp. Honvéd–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Solymosi Péter
A bajnokság állását itt nézheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik