Duplázás helyett feltámadás – Deák Zsigmond jegyzete

Vágólapra másolva!
2021.02.24. 23:23

Amikor azt állítjuk, hogy klubszinten lassan, de biztosan kétpólusúvá válik a magyar labdarúgás, akkor ezt empirikus, tehát tapasztalati alapon tesszük: az előző hat NB I-es kiírásból ötször az FTC és a Mol Fehérvár végzett az első két helyen. 2015-ben és 2018-ban a koronázóvárosba, 2016-ban, 2019-ben és 2020-ban a Ferencvárosba került a bajnoki trófea, illetve a másik helyen boronghattak kissé az ezüstön, hiszen az arany volt a cél ott is. A Magyar Kupa talán kevésbé számít reprezentatív felmérésnek, hiszen az erőviszonyok könnyebben felborulhatnak, ettől még a vizsgált hatéves periódusban négyszer a „két nagy” kaparintotta meg a patinás serleget (Fradi – 2015, 2016, 2017, Vidi – 2019). Nemzetközi szinten is egyértelmű a helyzet, az utóbbi évtizedben csak e két csapatunk érte el a Bajnokok Ligája vagy az Európa-liga egyenes kieséses szakaszát.

A két pólus egyike ebben az idényben lemaradni látszik, mert miközben a ferencvárosiak magabiztosan robognak az NB I élén, a fehérváriak momentán csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően kapaszkodnak a dobogó alsó fokába, hat pontra a második helytől. Ilyenkor szokott jönni az edzőváltás (jött is, bár az még kérdés, Márton Gábor helyére mikor érkezik a fő aspiráns, Szabics Imre), illetve az a szólam, hogy már csak az MK marad „vigasznak”. De mi van akkor, ha a legnagyobb vetélytárssal igen korán, a nyolcaddöntőben összefut a lokális válságot élő gárda? Adódik például a dacból születő meglepetés lehetősége.

Legfeljebb erre apellálhatott a Mol Fehérvár szerda este az Üllői úton, minden más ellene szólt. Ehhez képest egy könnyű síppal befújt büntetőből Nikolics magabiztosan megszerezte a vezetést, majd Stopira javítani tudta hibáját, látványos öngólját követően a másik oldalon is a kapuba bólintotta a labdát. A Fradi sorra hagyta ki a helyzeteit (feltűnő volt Tokmac Nguen és Zubkov dekoncentráltsága), s ahogy az ilyenkor lenni szokott, a szerencsével is hadilábon állt. Ez azonban semmit sem von le a vendégek Groupamában aratott győzelmének értékéből (amire a bajnokságban még sosem adódott példa, csak a kupában) és az ideiglenes edző, Szalai Tamás érdemeiből. Még nincs meg vigasznak a Magyar Kupa, de az biztos, hogy feltámadt és visszaszerezte önbecsülését a Fehérvár, a Ferencváros pedig az idén sem duplázik úgy (bajnoki cím, MK-diadal), mint legutóbb 2016-ban.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik