DPASE: Győzelmek kellenek, különben kiesünk - Artner

Vágólapra másolva!
2015.04.01. 11:27
Artner Tamás, a labdarúgó NB I-ben szereplő Dunaújváros PASE csapatának vezetőedzője szerint az egyesület jól igazolt a télen, ám rendkívül balszerencsés, mivel a kulcsjátékosok az állandó sérülések miatt eddig nem segíthették a gárdát. A szakember azt is elmondta, a legfontosabb, hogy végre mérkőzéseket nyerjenek, különben biztosan elbúcsúzhatnak az élvonaltól.
„Amikor a Dunaújváros feljutott az élvonalba, biztos voltam abban, hogy lendületből megőrzi NB I-es tagságát, mert azt lehetett látni, hogy ez felépített csapat – fejtette ki véleményét a dpase.hu-nak Artner Tamás, a Dunaújváros vezetőedzője. – A télen is célirányosan, hiányposztokra igazolt az egyesület, csak rendkívül pechesen, mert azok a játékosok, akik kulcsszerepet játszhatnának az élvonalban maradásban, sajnos sérülések miatt még nem állhattak eddig rendelkezésre, ami döntően befolyásolta a gárda eddigi szereplését.”

„Az együttes tagjai elszántak, nagyon szeretnének az NB I-ben maradni. Vevők a munkára, de sajnos ahelyzet nem egyszerű, mert nagyon régóta nem nyert a csapat, így most az a legfontosabb, hogy végre megszerezhessük első pontjainkat, mert játszhatunk szépen és jól, ha nem nyerünk… Márpedig nekünk eredmények kellenek, jelen pillanatban csak a győzelmek segíthetnek minket abban, hogy az élvonalban maradjunk.”

„Nekem konkrét elképzeléseim vannak a futballról. Szeretem azt a játékot, amely gyors, dinamikus, lendületes, minél hamarabb felviszi a labdát az ellenfél védőharmadába, s emellett kellőképpen agresszív is. Erre törekszem a csapattal is, de azt is meg kell vizsgálni, mire alkalmas a mostani keret, mit lehet belőle kihozni.Most a kerethez kell kialakítanom azt az elképzelést, amivel sikeresek tudunk lenni, mert a célunk egyértelműen az, hogy megőrizzük NB I-es tagságunkat. A keret tagjai becsülettel dolgoznak, de nagyon bízom abban, hogy felépülnek asérültjeink is, és teljes intenzitással tudnak visszatérni a közös munkába.”

A Dunaújváros szombaton, az NB I 22. fordulójában a Nyíregyházát fogadja.

LABDARÚGÓ NB I, 22. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Április 3., péntek
19.00Puskás Akadémia FC–Ferencváros (Duna)
Pintér Csaba
Április 4., szombat
14.00Győri ETO FC–Kecskeméti TE (Duna)
Karakó Ferenc
16.00Pécsi MFC–Debreceni VSC (Sport1)
Németh Ádám
18.30Dunaújváros PASE–Nyíregyháza SpartacusErdős József
18.30MTK Budapest–Lombard PápaFarkas Ádám
18.30Diósgyőri VTK–Paksi FC (Sport1)
Iványi Zoltán
Április 5., vasárnap
16.30
Szombathelyi Haladás–Bp. Honvéd (Duna World)
Solymosi Péter
18.30
Újpest FC–Videoton FC (Sport2)
Vad II István
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik