Dragóner: Nem tudom, hogy lehet ezt visszaadni

Vágólapra másolva!
2011.05.23. 07:35
null
Dragóner Attila búcsúja tökéletesre sikerült (fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A 2005–2006-os idény után ismét kiléphet az európai labdarúgószíntérre a Ferencváros csapata, miután vasárnap André Schembri, Héctor Morales és az utolsó profi mérkőzését játszó Dragóner Attila góljával 3–0-ra legyőzte a Lombard Pápát, és ezzel megszerezte a bronzérmet az NB I-ben – no és az ezzel járó Európa-liga-indulást jelentő pozíciót. Újra ünnepi volt tehát a hangulat az Albert-stadionban.

Prukner László első idénye végén bronzérmet ünnepelhetett a ferencvárosiakkal, és a Fradi trénere a Pápa elleni mérkőzés után elmondta, voltak buktatók a szezonban, de büszke az elért eredményre.

MAGYAR INDULÓK AZ EURÓPAI KUPÁKBAN, 2011–2012
Videoton BL, 2. selejtezőkör
Paks El, 1. selejtezőkör
FTC El, 1. selejtezőkör
KTE-Ereco El, 2. selejtezőkör

„Nehezen indult az utolsó meccsünk, lélektanilag a lehető legjobbkor rúgtuk az első gólt. A második félidő alapján megérdemelten nyertünk. Köszönet a játékosoknak, nem mindig játszottunk jól, nem mindig küzdöttünk ugyanúgy, de mindvégig sportemberként viselkedtek. Büszke vagyok a bronzéremre” – értékelt a zöld-fehérek vezetőedzője.

Véber György, a vendégek szakvezetője utólag elárulta, még ő is örült a találkozó utolsó pillanataiban búcsúját góllal emlékezetessé tévő Dragóner Attila villanásának.

ELMARADÓ PÁPAI HÁLA

A Lombard Pápa a 13. helyen fejezte be a bajnokságot. Véber György vezetőedző szerint több dicséretet érdemelne csapata, de sokan mégis csalódásként élik meg a helyezést.

„Pápán is ki kellene állni úgy ötszáz embernek a főtérre, és várni a begördülő csapatbuszt. Mégis inkább csalódás a helyezésünk, főként, hogy mennyire sokáig álltunk a hetedik-nyolcadik helyen" – mondta Véber.

„Vallok egy bizonyos futballfilozófiát, amelynek fontos része a kulturált foci, azt persze sajnálom, hogy hetek óta veszélytelenül játszunk. Persze nem csak a középpályát és a csatársort kárhoztatom, sajnos a negyvenötödik perctől a védelemben követtünk el olyan kapitális hibákat, amilyeneket nem volna szabad. És ha már védők: lehet, hogy pont az én számból furán hangzik, de ha már így alakult, szívből örülök Dragóner Attila gólos búcsújának. Szerintem ez a találat a stadionban egyedül Szűcs Lajost viselte meg” – mondta sportszerűen Véber.

Dragóner Attila gólját és a védő hozzáállását természetesen Prukner László sem felejtette el méltatni az összecsapást követően. „A hét elején megkérdeztem tőle, szeretne-e kezdőként pályára lépni, ő azt mondta, döntsek aszerint, amit a csapat érdeke megkövetel. Ennyit Attila hozzáállásáról. Amikor idejöttem, sérült volt, az egyik szemem sírt, a másik nevetett miatta, ugyanis azt mondták, túl jóban van a táborral, ő irányít az öltözőben, ha kell, edzőt buktat. Ehhez képest egy valódi csapatemberre leltem, akit miután rendbe hoztak az orvosok, én magam jelöltem a csapattanácsba” – mondta visszavonuló játékosáról Prukner.

Az ünnepelt védő – aki ezúttal egy sorral előrébb kapott helyet a csapatban – meghatódottan búcsúzott a zöld-fehérektől. „Nem tudom, ki írhatta a mai meccs forgatókönyvét, de fantasztikusra sikerült. Tizennégy éve, kilencvenhét óta csak győzelmeket, bajnoki címeket és kupadiadalokat kapok ettől a klubtól, nem is tudom, hogyan tudom ezt valaha visszaadni. Alighanem munkával. Az utánpótlásban tevékenykedve azt tekintem feladatomnak, hogy átadjam, milyen élményekkel gazdagodhatnak a fiatalok. Az egyéni érdekeket mindig igyekeztem háttérbe helyezni, , a futball a csapatról szól, a motiváció, a koncentráció, az akarat és a szív a legfontosabb, csak azt követik az olyan tulajdonságok, mint a technikai tudás, a gyorsaság.”

MÉGISCSAK MAGYAR BAJNOKNAK KELL LENNI - KUBATOV
„Amikor a Ferencváros ebbe a bajnokságba belépett, és újra NB I-es lett, akkor azt mondták, hogy talán a középmezőny az elvárható. És mi megelőztük ezt az elvárást, ami hatalmas dolog, főleg ebben a bizonytalan környezetben. A srácok ma is csapatként tudtak együtt küzdeni" – nyilatkozta Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke a találkozót követően a Nemzeti Sport Online-nak.
„Az Európa-liga-szereplés mellett az átláthatóság, a rend lehet nagy vonzerő egy szponzornak. Az biztos, ilyen közönsége nincsen senkinek. De ezeknek a fiúknak is – ugyanúgy, mint nekünk – jól kell viselkednie majd, és akkor talán közösen meg tudjuk teremteni azt a Ferencvárost, amely az én álmaimban már régóta itt él."
Kubatov Gábor a jövőbeli tervekkel kapcsolatban elmondta: „Egy fradista nem is tud másra gondolni. Nagy siker a harmadik hely, de mégiscsak magyar bajnoknak kell lenni, be kell jutni a Bajnokok Ligájába. Még a hosszú, rögös út elején tartunk, de egy percig sem adjuk fel."

ÍGY ÜNNEPELTEK AZ ÜLLŐI ÚTON


DRAGÓNER: ILYET IS TUD A SORS!
FERENCVÁROS–PÁPA 3–0
LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ
FTC–Lombard Pápa 3–0 (1–0)
Gólszerző: Schembri (45.), Morales (71.), Dragóner (89.)
AZ NB I VÉGEREDMÉNYE
1. Videoton FC 30 18 7 5 59–29 +30 61
2. Paksi FC 30 17 5 8 54–38 +16 56
3. Ferencvárosi TC 30 15 5 10 50–43 +7 50
4. ZTE FC 30 14 6 10 51–47 +4 48
5. DVSC-TEVA 30 12 10 8 53–43 +10 46
6. Újpest FC 30 13 6 11 50–38 +12 45
7. Kaposvári Rákóczi 30 13 4 13 41–42 –1 43
8. Szombathelyi Haladás 30 11 8 11 41–36 +5 41
9. Győri ETO FC 30 10 11 9 40–35 +5 41
10. Budapest Honvéd 30 11 7 12 36–39 –3 40
11. Vasas 30 11 7 12 34–45 –11 40
12. Kecskeméti TE-ERECO 30 11 3 16 51–56 –5 36
13. Lombard Pápa Termál FC 30 10 5 15 39–52 –13 35
14. BFC Siófok 30 8 10 12 29–41 –12 34
15. MTK Budapest 30 8 6 16 35–49 –14 30
16. Szolnoki MÁV FC 30 5 6 19 26–56 –30 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik