A DVSC győzelemmel avatta fel a Nagyerdei Stadiont

Vágólapra másolva!
2014.05.10. 19:55
null
Impozáns kulisszák előtt vívhatták csatáikat a játékosok az új Nagyerdei Stadionban (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I huszonnyolcadik fordulójában az első bajnoki mérkőzést játszották a vadonatúj debreceni Nagyerdei Stadionban, ahol a házigazda DVSC 3–1-re megverte az Újpest együttesét. Nagy lépést tett a három pont bezsebelésével a bajnoki cím felé a Debrecen, az első félidőben tartotta csak magát a vendégcsapat.

NB I
28. FORDULÓ

Debreceni VSC-Teva–Újpest FC 3–1 (Kulcsár T. 27., Antón 46. – öngól, Vadnai 85., ill. Vasziljevics 37.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Mi tagadás, furcsa érzés volt azt írni egy magyar bajnoki előtt, hogy közel húszezer néző várja izgatottan a kezdést, de meg tudnánk szokni, sőt fokozni is szeretnénk alkalomadtán. A szokatlanul nagyszámú szurkolói jelenlét természetesen az élvonalban most felavatott Nagyerdei Stadionnak szólt inkább, mintsem az Újpest debreceni vendégjátékának.

Megilletődötten kezdett a DVSC a történelmi mérkőzésen, Nenad Novakovicsnak kétszer is nagyot kellett védenie Bavon Tshibuabua lövéseinél, majd Kabát Péter találta el kecsegtető helyzetből a szerb kapust. A 27. percben aztán felrobbant a stadion: az újpesti védelem nem kis nehézségek árán összehozott egy ziccert Kulcsár Tamásnak, aki közelről az üres kapuba emelt. 1–0!

Kulcsár Tamás neve bekerül a Loki történelemkönyvébe: ő szerezte az első gólt az új stadionban (Fotó: Szabó Miklós)
Kulcsár Tamás neve bekerül a Loki történelemkönyvébe: ő szerezte az első gólt az új stadionban (Fotó: Szabó Miklós)

Megszületett tehát az első hivatalos találat a létesítményben, és nem sokkal később a másodiknak is örvendhetett volna a hajdúsági drukkerhad, ám Ibrahima Sidibe közeli fejesénél hatalmas bravúrt mutatott be Marko Dmitrovics.

KATTINTSON A KÉPRE, ÉS TEKINTSE MEG A MÉRKŐZÉS KÉPEIBŐL ÖSSZEÁLLÍTOTT GALÉRIÁNKAT!
(FOTÓK: SZABÓ MIKLÓS)
KATTINTSON A KÉPRE, ÉS TEKINTSE MEG A MÉRKŐZÉS KÉPEIBŐL ÖSSZEÁLLÍTOTT GALÉRIÁNKAT! (FOTÓK: SZABÓ MIKLÓS)

A lila-fehérek azonban az első gólig sem azt a lélektelen, gyatra futballt mutatták be, mint amelyet a közelmúltban elszenvedhettünk tőlük (a gólt hozó védelmi kihagyás ellenére sem), és később sem csökkent a lendületük, egy kontra után Dusan Vasziljevics ugyanis kiegyenlített. 1–1!

A szünet után egy újabb peches-szerencsés találatot láthattunk, hiszen Bódi Ádám pontatlan beadását a levegőben úszó Dmitrovics a közelében lévő Chema Antón fejére ütötte, a labda pedig a bal sarokban landolt. 2–1!

Heveny petárdázásba és dobálózásba kezdett a vendégszurkolók kemény magja a találat után, Kondás Elemér pedig beküldte a középpályájára a karmester, René Mihelic helyére a szűrőt, Vadnai Dánielt. Kollégája, Nebojsa Vignjevics a Simon Krisztián, Filip Sztaniszavljevics kettőst dobta harcba, miközben erősen esett a mérkőzés színvonala, Litauszki Róbert viszont kis híján kiegyenlített Kabát szöglete után.

A hajrá felé közeledve egy rövid felszabadítás után Vadnai Dániel bombagólt lőtt, ezzel eldöntötte a bajnoki sorsát: 3–1!

20 ezer - „Jobbá tenné a magyar futballt, ha mindig ennyi néző lenne”

Újabb lépést tett a három pont bezsebelésével a bajnoki cím felé a Debrecen, az első félidőben tartotta csak magát a vendégcsapat.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 28 17 8 3 65–31 +34 59
2. Győri ETO 27 15 8 4 44–30 +14 53
3. Videoton FC 28 15 6 7 50–29 +21 51
4. Ferencváros 28 15 6 7 44–33 +11 51
5. Haladás 27 12 9 6 36–28 +8 45
6. Pécsi MFC 28 12 8 8 40–34 +6 44
7. Diósgyőri VTK 28 11 10 7 41–37 +4 43
8. Kecskeméti TE 28 9 9 10 34–43 –9 36
9. MTK Budapest 28 9 7 12 38–36 +2 34
10. Budapest Honvéd 27 9 6 12 33–33 0 33
11. Lombard Pápa FC 28 8 6 14 30–45 –15 30
12. Újpest FC 28 7 8 13 39–48 –9 29
13. Puskás Akadémia FC 28 7 7 14 34–49 –15 28
14. MVM Paks 27 6 10 11 34–40 –6 28
15. Mezőkövesd 28 6 5 17 26–46 –20 23
16. Kaposvári Rákóczi 28 4 7 17 21–47 –26 19
LABDARÚGÓ NB I, 28. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezetők
Május 9., péntek
19.00
MTK Budapest–Puskás Akadémia FC 2–1
Solymosi Péter
Május 10., szombat
14.00
Ferencvárosi TC–Diósgyőri VTK 2–1
Kassai Viktor
16.00KTE-Phoenix Mecano–Lombard Pápa 1–0Becséri Dániel
16.00
Pécsi MFC–Mezőkövesd-Zsóry 2–1
Vad II István
18.00Videoton FC–Kaposvári Rákóczi 2–0Farkas Ádám
20.00Debreceni VSC-Teva–Újpest FC 3–1Erdős József
Május 11., vasárnap
16.30Győri ETO FC–Budapest Honvéd (tv: M1)
Iványi Zoltán
18.30
Szombathelyi Haladás–MVM-Paks (tv: Sport 2)Németh Ádám
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik