Csertői: Nem bírtunk a gladiátorokkal

Vágólapra másolva!
2011.11.20. 10:38
null
A Honvéd kemény meccsen nyert az ETO ellen (Fotó: Szabó Miklós)
A Győri ETO először kapott ki hazai pályán ebben az idényben, és Csertői Aurél szerint a Honvéd „nagy gladiátoraival" nem tudtak mit kezdeni védői. A kispestieket irányító Supka Attila szerint megtalálták az ETO hibapontjait. A Kecskemét vezetőedzője, Tomiszlav Szivics titokzatosan nyilatkozott a Paks elleni vereség után, míg Prukner László úgy véli, továbbra sem egységes az ezúttal a DVTK-val ikszelő Zalaegerszeg.

GYŐRI ETO–BUDAPEST HONVÉD 1–3

Csertői Aurél, a Győr vezetőedzője: „Nagyon rosszul játszottunk, ráadásul nagy hibaszázalékkal futballoztunk. Tudtuk, hogy a Honvédnak mi a taktikája, fel is készültünk mindenből, de a pályán mégsem az történt, amit megbeszéltünk. A vendégek nagy gladiátoraival nem bírt a védelmünk. Nekünk támadásban semmi sem sikerült, még az átlövéseink sem voltak pontosak. Tömören a lényeg: nekünk most semmi nem jött össze. Azért azt szeretném megjegyezni, hogy a sikert is kell tudnia feldolgozni mindenkinek, még akkor is, ha adott esetben nehezebb, mint a kudarcokat. Látszott a játékunkon, hogy már a szakmai elveket felrúgva is próbálkoztunk, de nem ment a játékosoknak semmi. A cserék sem lendítettek semmit a csapaton, és nem is tudok olyan játékost mondani, aki jól futballozott volna, vagy lendített volna az együttesen."

Supka Attila, a Honvéd vezetőedzője: „Eredményes játékot akartunk bemutatni Győrben is. Tudtuk, hogy jó, sőt veszélyesen támadó csapattal találkozunk, amely a bajnokságban is esélyes a jó helyezés elérésére. Kerestük a hibapontokat a Győr védekezésében, és mint a példa is mutatja, megtaláltuk, az ezekből adódó lehetőségeket pedig kihasználtuk. Bevált a tervünk. Már az ellenfél térfelén igyekeztünk letámadni a hazai játékosokat, minél hamarabb labdát szerezni és ez sokszor sikerült is. Odafigyeltünk a hazai támadók beindulásaira is. A labdaszerzés után pedig egyből tudtunk támadásokat vezetni, vagyis minden úgy alakult, ahogyan elterveztük. A futballistáink azt játszották, amit a legjobban tudnak, amit eddig is mutattak a bajnokság során. Abban léptünk most előre, hogy jól használtuk ki a helyzeteinket, ami fontos volt. Sokat jelent a csapatnak Torghelle Sándor harcossága, ez a mentalitás az edzéseken és a meccseken is átragad a többiekre."

VIDEOTON–SIÓFOK 7–0

Mihalecz István, a Siófok vezetőedzője: „A mérkőzés fordulópontja az volt, amikor a Videoton vezetést szerzett, illetve a tizenegyesgyanús szituáció. Ha büntetőt rúghatunk, talán másképp alakult volna a végeredmény is. Persze amikor egy csapat hét gólt kap, nem ildomos a játékvezetőre kenni a vereséget, ráadásul a fehérváriak nagyon jól játszottak. A nyolcvanadik percben a játékosok már úgy lehettek a meccsel, legyen már vége. Csakhogy egy mérkőzés kilencven percig tart, ki kellett volna magukból préselni azt a kis pluszt, amely minimális tartást adott volna a hajrára.

HALADÁS–PMFC 0–0

Aczél Zoltán, a Haladás vezetőedzője: „Többször is a vendégek mögé kerültünk, helyzeteket dolgoztunk ki. Ezeket azonban kihagytuk, sajnos ilyen passzban vagyunk. Gólokkal kellett volna nyernünk, sajnálom a játékosaimat, hiszen mindent megtettek a győzelemért. Valamennyi támadónkat, aki él és mozog, pályára küldtem. A védőink is jól léptek be a támadásokba, a vendégek viszont remekül védekeztek. Látszott, az egy ponttal teljes mértékben elégedettek. Amiért jöttek, elérték, megdolgoztak érte. Nem tudom játékosaimat elmarasztalni, elfogytunk, meghatározó emberek hiányoztak. Kovács István vagy Kenesei Krisztián olyan kaliberű labdarúgó, akiben benne van a plusz, a váratlan húzás. Ezek hiányoztak ma elsősorban a sikerünkhöz."

Mészáros Ferenc, a PMFC vezetőedzője: „Értékes pontot szereztünk, ez tény. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a hazaiak óriási helyzeténél pedig Dibusz Dénes remekül védett. A folytatásban nagyon ránk jött, nyomott a Haladás, a kritikus időszakokat azonban átvészeltük. Sőt, volt néhány kontratámadásunk, amelyekből akár jobban is kijöhettünk volna. Már az első félidőben sem volt folyamatos a játékunk, ezért megérdemeljük a jogos kritikát. Négy-öt játékosom nem úgy jött ki a pályára, ahogy elvárom, és később is a kelleténél több hibával futballoztunk. Az időhúzás nem része a taktikai repertoárunknak.Egyetlen játékosomat sem utasítottam rá, hogy húzza az időt. Labdarúgóim saját kútfőből cselekedtek így."

KECSKEMÉTI TE–PAKSI FC 0–1

Tomiszlav Szivics, a Kecskemét vezetőedzője: „Naná, hogy nem vagyok boldog. Tudtuk, hogy a Paks kellemetlen csapat, nagyon jól tud védekezni, és ezt csinálta az egész mérkőzésen. De még mennyire, hogy van oka a szűkszavúságomnak! Jelen pillanatban azonban nem szeretnék ezzel foglalkozni, majd eljön annak is az ideje. Maradjunk annyiban, hogy ezúttal kikaptunk hazai pályán. Sajnos Szinisa Radanovics sérülten vállalta a játékot, de a félidőben jelezte, hogy nem bírja a combja tovább. Látta, hogy kellemetlen helyzetben vagyunk, próbált segíteni, de ezen a napon ennyi tellett tőle. Nem az ő hibája a vereség."

Kis Károly, a Paks vezetőedzője: „Az ember mindig reménykedik, én is ezt tettem a kispadnál. Ráadásul láttam, hogy a játékosok egyáltalán nem pánikoltak be a pályán, emberhátrányban is szervezetten futballoztunk. Nagyon boldog vagyok, hiszen egy jó csapat otthonában szereztünk három pontot. Egyértelműen megérdemelt a sikerünk. Rengeteget tettünk érte, már az első félidőben is voltak lehetőségeink, sőt, ahogy mondtam, a kiállítás után emberhátrányban sem adtuk fel. Böde Dániel állandó veszélyt jelentett a Kecskemét kapujára, nemcsak tizenegyest harcolt ki, hanem végig remekül megtartotta a labdát. Csupa szív, taktikus, okos futballal nyertünk. Vayer Gábor játéka ilyen, mindig agresszíven futballozik, keményen odateszi magát. Nem hiszem, hogy ideges lett volna, de megmondom őszintén, a második sárga lapjánál nem láttam, hogy pontosan mi történt."

ZTE FC–DIÓSGYŐR 1–1

Prukner László, a Zalaegerszeg vezetőedzője: „Nem lenne szerencsés, ha kritikai észrevételeimet nem a játékossal osztanám meg először, de tény, hogy Balázs Zsolt talán még nagyobb kútban van, mint a csapat. Saját nevelésű labdarúgó, jobban át kell éreznie a klub helyzetét, s azért küldtem pályára, mert technikai képességének köszönhetően képes váratlant húzni. Igaz, ezúttal, mint már hetek óta, nem sikerült. Továbbra is azt mondom, amíg a pályán lévő tizenegy játékos nem képes egységesen küzdeni, addig nem várhatunk mást. Ismét figyelmetlenség és fegyelmezetlenség miatt értünk el csak döntetlent, gondolok itt a kihagyott helyzetekre és a kapott gólra. Aki látta a meccset, az tudja, hogy semmi sem változott a kéthetes szünet alatt, ugyanazon forgatókönyv szerint játszottunk, mint eddig, vagyis eldönthettük volna a mérkőzést, ám a kapott gól miatt ismét az egyenlítésre fecséreltük el a legtöbb energiánkat."

Benczés Miklós, a Diósgyőr vezetőedzője: „Mivel minden mérkőzésen nyerni akarunk, nem lehetek elégedett a döntetlennel. Mivel Seydi nem futballozott eredményesebben a társánál, nem hiszem, hogy rosszul döntöttem, amikor Carrenót jelöltem a kezdőbe. Csatárunk korábban már sokszor bizonyította, hogy csereként eredményesebben tud futballozni, hiszen az előző félidőben az ellenfelek futottak már néhány ezer métert, és így kamatoztathatja a gyorsaságát. A beállása után volt is erre példa, csak éppen a kevés helyzetecske végén, amelyeket kidolgoztunk, nem talált be a kapuba. Nem így terveztük, sőt nem is értem, miért kapkodtak a játékosaim az első félidőben. Idegölő meccs volt, ez igaz, sőt a Zalaegerszeg szempontjából érthető is az idegesség, a mi részünkről azonban érthetetlen. Még úgy is, ha a hazaiak az első félidőben beszorítottak bennünket a védelmi harmadunkra. A vezetés megszerzése után el is dönthettük volna a meccset, s többek között emiatt vagyok elégedetlen a döntetlennel."

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. DVSC-Teva 15 11 4 30–9 +21 37
2. Győri ETO 16 11 1 4 27–17 +10 34
3. Videoton FC 16 9 2 5 30–12 +18 29
4. Budapest Honvéd 16 8 4 4 30–19 +11 28
5. Diósgyőri VTK 16 8 4 4 26–20 +6 28
6. Kecskeméti TE 16 7 4 5 27–22 +5 25
7. Pécsi MFC 16 6 7 3 22–25 –3 25
8. Paksi FC 16 6 6 4 30–30 0 24
9. Újpest FC 16 5 2 9 21–28 –7 17
10. Haladás 16 4 4 8 15–22 –7 16
11. Vasas SC 15 3 7 5 15–19 –4 16
12. Ferencváros 15 4 3 8 13–15 –2 15
13. Lombard FC 16 4 3 9 16–23 –7 15
14. Siófok 16 2 7 7 12–23 –11 13
15. Kaposvári Rákóczi 15 1 10 4 18–24 –6 13
16. Zalaegerszegi TE 16 6 10 14–38 –24 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik