Benét nem zavarja, hogy idősebb játékosai is lesznek

Vágólapra másolva!
2011.10.27. 10:48
null
Benét váratlanul érte a Lombard tulajdonosának<br />ajánlata (Fotó: Németh Ferenc – archív)
Mint beszámoltunk róla, edzőt talált Bíró Péter, a labdarúgó NB I-ben szereplő Lombard FC tulajdonosa, a harsányabb, szókimondó stílusáról ismert Véber Györgyöt a visszafogott Bene Ferenc váltja a kispadon. A 34 éves szakember nem aggódik amiatt, hogy nála idősebb játékosai is lesznek.

– E pillanatban ön a legfiatalabb szakember az NB I-ben. Gondolta volna, hogy harmincnégy évesen élvonalbeli edző lesz?
– Tizenegy éve edzősködöm, ennek köszönhetően kellő tapasztalatot szerezhettem, meg az álmok dédelgetésére is éppen elegendő idő jutott – válaszolta Bene Ferenc a Nemzeti Sportnak, akit a futballimádat kapcsán a neve is kötelez, hiszen legendás édesapja káprázatos játékos volt, s a visszavonulása után szintúgy edzőként dolgozott. – Bár készültem, felkészültem a nagyobb feladatokra, váratlanul ért Bíró Péter rendkívül megtisztelő ajánlata. Persze egyből nem csaphattam a tulajdonos tenyerébe, hiszen eddigi munkaadómmal, az MLSZ-szel is egyeztetnem kellett, de csütörtökön már semmi akadálya sem lehet annak, hogy előbb kidolgozzuk a szerződés részleteit, s aztán alá is írjam.

– Belegondolt abba, hogy a Lombard kapusa, Szűcs Lajos négy évvel idősebb önnél, Ferenczi Istvánnal egykorú, Farkas Attila pedig csupán egy évvel fiatalabb? Ráadásul mindhárman a csapat meghatározó labdarúgói, ők azok, akik egekbe emelhetik az edzőt, de akár a porba is taszíthatják.
– Zoran Kuntics pályaedzőjeként – még a 2006–2007-es szezonban – dolgoztam együtt Szűcs Lajossal és Farkas Attilával Pápán, a kapust előtte és azóta is a mezőny legjobbjának tartom, ráadásul ő az NB I egyik legprofibb labdarúgója. Ismerem tehát az emberi és sportemberi tulajdonságait, úgyhogy tudom azt is, nincs okom félni. Szövetségi edzőként megfelelő a rálátásom az élvonalra, felkészültnek tartom magam, azaz a Lombardból sem buknék meg. Tudom, melyek a pápai csapat értékei, és abban is hiszek, hogy a közös munkával a még jobb eredmények sem maradnak el.

– A szakemberek szerint a Lombardnak – a körülmények és a keret erejének ismeretében – a tabellán a középmezőny elején a helye. Egyetért ezzel?
– Arról, hogy hányadik helyen végez a Lombard a bajnokság végén, nem beszélgettem Bíró Péterrel. Egyet biztosan tudok, nem csupán a játékot tekintve, mentálisan is erős a keret, képes minőségi labdarúgásra, márpedig ennek az eredményességben is meg kell mutatkoznia.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik