Balajcza: A Fradi ellen gátlás nélkül kell játszanunk

Vágólapra másolva!
2012.05.10. 13:40
null
Balajcza Szabolcs győzelmet vár a Fradi ellen (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Szombaton 15 órától a Szusza Ferenc Stadionban csap össze az Újpest FC és a Ferencváros a magyar labdarúgás legnagyobb derbijének keretein belül az NB I 28. fordulójában. Balajcza Szabolcs, a lila-fehérek kapusa arra biztatja fiatal csapattársait, hogy ne legyenek lámpalázasak az FTC ellen.

 

DÉTÁRI KÜZDÉS MELLETT FUTBALLT IS ÍGÉR
A zöld-fehérek szakmai igazgatója, Détári Lajos megígérte: olyan kezdő tizenegyet küld a pályára, amely nemcsak harcolni, de futballozni is tud.
„Egy-egy ilyen rangadón nyilván a küzdelem dominál, persze olyan tizenegyet küldök pályára, amely amellett, hogy egészségesen agresszív, képes hajtani, harcolni, megszenvedni a sikerért, és játszik is. Mindebből sajnos semmit sem láttam viszont a Pápa ellen, de a hétfői szünnap után kedden már csak annyit kértem, mindenki gondolja át, mit művelt legutóbb. Azóta viszont csak az Újpestre fókuszálunk. A fiúkon látom, tökéletesen tisztában vannak azzal, mennyire fontos összecsapás következik. Pontosan tudják, mit jelent a közönségünknek a derbi, ennek szellemében készülnek. Kedvezhet-e nekünk, hogy többen kiestek az újpestiek támadószekciójából? Én nem panaszkodom soha, amikor sérültjeink vannak. Nyerni kell, más nem számít” – vélekedett Détári Lajos.

„Megmenteni már nem lehet a szezont, de jelentősen javíthatnánk az összképen, ha a hátralévő három rangadón, a Ferencváros, a Kecskemét és a Videoton ellen kilenc pontot gyűjtenénk, ami persze iszonyatosan nehéz lesz – magyarázta Balajcza Szabolcs, az újpestiek kapusa a Nemzeti Sportnak. – A Fradi elleni mérkőzés mégis külön kezelendő, azt minden egyébtől függetlenül meg kell nyernünk. Ha győzünk, azért sok mindent megbocsátanak a drukkereink, miattuk és a saját önbecsülésünkért is futballozunk. Természetesen másképp telik ilyenkor a hét, nekem például vissza kell fognom magam, hogy ne pörögjek túl, bár egész héten csak a derbi jár a fejemben. Ez lesz nekem a hatodik, három győzelemmel kezdtem, a legutóbbi kettőn azonban a vesztes szerepe jutott, és nem kérnék belőle többet.″

A szezonban azért a legkevesebb panasz épp Balajcza Szabolcsot érhette, azzal viszont a csapatkapitány is egyetért, az Újpest hagyományaival nem egyeztethető össze, hogy rendre a kapus számítson a lila-fehér meccsek hősének. Ha azt vesszük, hogy mellette csak Lipták Zoltán, Pollák Zoltán és Dusan Vasziljevics illethető a rutinos jelzővel, a gatyát alaposan fel kell kötni a Megyeri úton, avagy nem megengedhető, hogy a fiatalokon a legkisebb félsz is eluralkodjon.

„Harminc-negyven első osztályú meccs van már azért a lábukban, derbin is játszottak, külön motiválni nyilván nem kell őket, mint ahogy remélem, lámpalázuk sem lesz, amit az ősszel az Üllői úton még sajnos tapasztaltam – folytatta a kapus. – Szombaton gátlás nélkül kell futballozni. Hiába költözhetne átmenetileg a Megyeri útra az Árpád-kórház, mert annyi a sérült, aki pályára lép szombaton, úgy tegye, hogy akkor ő jelenti az Újpestet. Azt pedig a fiataljainknak is tudniuk kell, hogy fürgék, lendületesek, ha sikerül széthúzni a pályát, lefutni a fradistákat, megnyerhetjük a meccset" – vélekedett Balajcza.

Hogy az Újpest vagy a Fradi lelkesedése lesz elegendő a derbi megnyerésére, az szombat délután valamivel 17 óra előtt kiderül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik