Az Újpest nem akar kiárusítani, de szétszedhetik

Vágólapra másolva!
2010.06.10. 09:14
Nehéz napokat él át az Újpest, három meghatározó játékosa is elhagyja a klubot. Az már biztos, hogy Kabát Péter a Debrecen labdarúgója lett, Dusan Vasziljevicset a Videoton vinné (információink szerint a szóbeli egyezség már megszületett), Tóth Norbert pedig vélhetően Pápán folytatja pályafutását. Egyelőre az érkezők rovatban nem szerepel egyetlen név sem.

„A legfontosabb, hogy gazdaságilag rendbe szedjük a klubot – mondta Kovács Zoltán sportigazgató a Nemzeti Sportnak. – Ez áll a hátterében annak, hogy a lejáró szerződéseket a korábbi feltételekkel nem állt módunkban meghosszabbítani, mert jelenleg vállalhatatlan terhet raknának a klubra. Ugyanakkor azt ne feledjük, hogy például Tisza Tibor már vissza is tért a belga Antwerptől, amelyben kölcsönben szerepelt. Vele azért erősödtünk."

Rajczi  (8), Kabát (22) és Vaskó (19) itt még együtt edz 
 – kérdés, mennyien maradnak az újpesti kulcsemberek közül
 (Fotó: Mirkó István, archív)
Rajczi (8), Kabát (22) és Vaskó (19) itt még együtt edz – kérdés, mennyien maradnak az újpesti kulcsemberek közül (Fotó: Mirkó István, archív)
A támadó viszont – köszönhetően többek között a belgiumi 15 gólnak és 8 gólpassznak – az Újpest egyik legpiacképesebb játékosa, több ajánlat is befuthat érte a nyáron. Az azonban szinte biztos, hogy kölcsönadásról immár szó sem lehet.


„Ne felejtsük el, hogy Tisza Tibornak szerződése van Újpesten – jelentette ki Kovács Zoltán. – Mindenképpen jól jár vele a klub. Ha nálunk marad, erősebbek leszünk, és sokat tehet a sikerekért, ha pedig továbbáll, szép pénzt kaphatunk érte. Induljunk ki abból, hogy velünk marad, és erős lesz a támadósorunk."

A lila-fehérek fél tucat kölcsönjátékosa futballozik Magyarországon, közülük többen is távozhatnak, a klub vélhetően nem áll az útjukba, hiszen így játéklehetőséget kaphatnak. Rajtuk és az említett három labdarúgón kívül is lehet még távozó.

„Az átigazolási időszakban már megszokott helyzet van kialakulóban, Korcsmár Zsolt mellett Vaskó Tamás és Vermes Krisztián neve szerepel néhány klub kívánságlistáján. Mellettük természetesen Tisza Tibort említhetjük, de néhány fiatal labdarúgónk is az érdeklődés középpontjába kerülhet. Ugyanazt tudom mondani, mint a télen: nem akarjuk kiárusítani a csapatot, mindenki értékes számunkra.”

A veszteségek érzékenyen érinthetik Mészöly Gézát, a lila-fehérek szakvezetőjét, aki viszont tudta, mire vállalkozott…

„Tisztában van a helyzetünkkel, ez már akkor is így volt, amikor elvállalta a feladatot. A legnagyobb veszteség Dusan Vasziljevics távozása, de nem kell idegeskednie az edzőnek, sajnos ráérünk, hiszen nem indulunk nemzetközi kupában, vagyis előttünk az egész nyár, hogy megerősítsük az együttest” – vélekedett Kovács Zoltán.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik