Az MTK nem tudott győzni otthon a Pápa ellen

Vágólapra másolva!
2010.02.27. 15:59
Már az első percben bravúrra volt szüksége Szűcs Lajosnak Lázok János lövésénél, de sem a Vasastól érkezett csatár, sem a többi MTK-játékos nem tudta bevenni a mérkőzésen a Pápa kapuját. Hiába játszott tehát jobban a Hungária körúti csapat, helyzetei kihasználatlanul maradtak, és két pontot veszített a Lombard Pápa ellen.

Ez nem a fehér mezes MTK napja volt: a makacsul védekező Pápa kifogott rajtuk (Fotó: Czagány Balázs)
Ez nem a fehér mezes MTK napja volt: a makacsul védekező Pápa kifogott rajtuk (Fotó: Czagány Balázs)
Ez nem a fehér mezes MTK napja volt: a makacsul védekező Pápa kifogott rajtuk (Fotó: Czagány Balázs)
Ez nem a fehér mezes MTK napja volt: a makacsul védekező Pápa kifogott rajtuk (Fotó: Czagány Balázs)
Ez nem a fehér mezes MTK napja volt: a makacsul védekező Pápa kifogott rajtuk (Fotó: Czagány Balázs)

Az egy héttel meghosszabbított téli szünetet követően az MTK a Lombard Pápát fogadta. 2009. július 25-én a fővárosiak Lencse góljával győztek idegenben. Mindkét együttes a középmezőnyben fejezte be az őszi szezont, Garami József „fiai" 25 ponttal a 6. helyet szerezték meg, míg a Véber György dirigálta Lombard a 7. helyre futott be 22 ponttal.

A szeles időben kilátogató mintegy háromszáz fanatikus hazai drukker azt láthatta, hogy Lázok lövése révén a vendégek kapusának, Szűcs Lajosnak már az első percben bravúrt kellett bemutatnia. Érthető módon reménykedhettek tehát benne, hogy csapatuk remek játékkal rukkol elő a mérkőzés folytatásában is.

Nem így lett! A hazaiak ugyan fölényben játszottak, de ez, néhány helyzetecskét leszámítva, nem mutatkozott meg. A következő nagy Szűcs-védésre a 34. percig kellett várni, ekkor Kulcsár visszagurítása után Pátkai lőtt 11 méterről kapura, de a korábbi ferencvárosi kapus remekül hárította a bal alsó sarokra tartó lövést.

A fordulást követően ott folytatódott a játék, ahol korábban abbamaradt, a hazaiak támadtak, a vendégek megpróbálták megúszni kapott gól nélkül.

Az 51. percben aztán Kulcsár előtt adódott a mérkőzés legnagyobb helyzete. Történt ugyanis, hogy a hazaiak középpályása a 16-oson belül kapott labdát Lázoktól, ám hiába fektette el a vendégek védőit és a kapust is, lövése után Dlusztus kirúgta a gólvonalról a labdát, ami hiába került vissza a támadóhoz, második kísérletét Szűcs már megfogta.

Nem ez volt azonban Kulcsár utolsó nagy helyzete. A 61. percben a csereként beállt Tischlertől kapott remek labdát, amivel egyedül törhetett kapura, ám 11 méterről elhibázta a lehetőséget.

A mérkőzés hátralévő részében felváltva forogtak veszélyben a kapuk, és mindkét együttes főként távoli lövésekkel próbálkozott, ez azonban nem vezetett eredményre. Garami József együttese a helyzetek alapján akár több góllal is győzhetett volna, ám Szűcs bravúrjainak is köszönhetően érintetlen maradt a pápai kapu. A végeredmény: 0–0.

SOPRONI LIGA
16. FORDULÓ
MTK Budapest–Lombard Pápa 0–0
A részletes jegyzőkönyv és az online tudósítás megtekintéséhez kattintson a linkre!

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Videoton FC16113238–19+19 36
  2. DVSC-TEVA16111432–21+11 34
  3. Újpest FC1592425–18+7 29
  4. ZTE FC1582529–24+5 26
  5. MTK Budapest1675428–18+10 26
  6. Győri ETO FC1575318–10+8 26
  7. Kaposvári Rákóczi FC
1674524–21+3 25
  8. Lombard Pápa Termál FC1672724–20+4 23
  9. Paksi FC1555516–18–2 20
10. Vasas1561823–36–13 19
11. Ferencvárosi TC1545617–21–4 17
12. Szombathelyi Haladás1543821–30–9 15
13. Kecskeméti TE-Ereco16421027–37–10 14
14. Budapest Honvéd FC
1635816–23–7 14
15. Diósgyőri VTK16331019–28–9 12
16. Nyíregyháza Spartacus FC
1524919–32–13 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik