Az FTC Újpesten akár a tabella élére is ugorhat

Vágólapra másolva!
2010.09.11. 10:18
null
Az újpesti (balra) és a ferencvárosi tábor is fokozottan készül a mérkőzésre (Fotó: NS-montázs)
A Ferencváros ma harmadszor lép pályára az Újpest ellen azóta, hogy visszajutott az NB I-be. A zöld-fehérek az előző idényben mindkétszer kikaptak a lila-fehérektől, így van miért törleszteniük a mai derbin. Ráadásul egy nagy különbségű győzelemmel akár élre is állhatnak a tabellán. Ezt a forgatókönyvet persze nehezen tudja elképzelni Mészöly Géza, a hazaiak vezetőedzője, aki a „tiszta fej" fontosságát hangsúlyozta a derbi előtt.

A szakadó eső és a viharos szél ellenére csaknem ötszáz ferencvárosi szurkoló köszöntötte énekszóval péntek este a az Újpest elleni rangadót megelőző nyilvános edzésre vonuló Rósa Déneséket az Albert-stadionban. A szurkolók tehát már tegnap megkezdték a hangolást a derbire.

A Ferencvárosból csak a korábban betegséggel bajlódó Liban Abdi hiányzott a tréningről, a középpályás az NB II-es csapatban, Barcson lép pályára. Ott volt a gyakorláson az egyre jobb erőben lévő Dragóner Attila és a korábban a bokáját fájlaló Sam Stockley is. Közülük Dragóner biztosan nem kap szerepet a derbin, ahogy a szintén sérüléssel bajlódó szerb Djordje Tutorics játékára is kevés az esély.

A mérkőzés a legutóbb a Győrt 3–0-ra felülmúló Ferencváros számára azért is különösen fontos lesz, mert háromgólos győzelemmel (a kétgólos is elég, ha legalább négy találatot szerez a csapat) a zöld-fehérek átvehetik a vezetést a tabellán a Kaposvár előtt, és ezzel teljes fordulót követően először állnának az élre azóta, hogy visszajutottak az élvonalba.

„A meccsnek lesznek fordulópontjai, és ha ezekből jól jövünk ki, akkor nyerhetünk. A héten voltak sérültjeink, egyelőre nem tudom, hogy kire számíthatok és kire nem. A Újpest jó csapat, több rutinos, meghatározó játékossal, akik képesek egy ilyen fontos találkozót is eldönteni. Nem lesz tehát könnyű dolgunk, már csak azért sem, mert nálunk sokkal kevesebb az olyan labdarúgó, aki pályára lépett a korábbi derbiken" – nyilatkozta a mai mérkőzés kapcsán a Ferencváros szakmai igazgatója, Prukner László.

Mészöly Géza, az Újpest vezetőedzője a mai összecsapás előtt értékelte az MTK-tól elszenvedett vereség óta eltelt időszakot, kitért a csapat hiányzóira, és hangsúlyozta, a lelátón várható eufória ellenére „tiszta fejjel" kell pályára lépniük.

„Az első napok nehezen teltek az MTK elleni vereség után, ebből a szempontból szerencsés, hogy két hetünk volt a következő meccsig, főleg így, hogy nem egy átlagos találkozó következik, hanem a Ferencváros elleni rangadó – értékelte együttese felkészülését az Újpest hivatalos honlapján Mészöly Géza. – Egyedül a két válogatottunk és a sérült játékosok hiányoztak az edzésekről, ezen kívül minden adva volt a zavartalan felkészüléshez. Nagyon sokat gyakoroltuk a tréningeken a ziccerek értékesítését, nemcsak a támadók, hanem a középpályások és a védők is, azért, hogy ha akár egy pontrúgás után ők kerülnek gólhelyzetbe, akkor nekik is ott legyen a fejükben az a mozdulat, amivel eredményesek lehetnek. Több olyan lehetőségünk volt most, gondolok itt a szekszárdi túrára, vagy akár a sprintfelmérésre, amely kicsit kizökkentette a csapatot a monotonitásból – ezek is segítették, hogy a csapat a legoptimálisabb állapotba kerüljön szombatra."

„Barczi Dávidra és Sitku Illésre ezen a mérkőzésen nem számíthatunk, Kovács Dani viszont rendben van, és jó benyomást tett rám a barátságos mérkőzéseken, ezért ő ott lehet a keretben. Már nagyon vártuk, hogy felépüljön" – tért ki a szakember a sérültekre.

„Más a Ferencváros ellen készülni, mert az a »klassz« érzés van meg mindenkiben a csapat körül, ami a régi nagy játékosoknak természetes volt. Ilyenkor futball-lázban ég mindenki a két fél körül – azért kell küzdenünk, hogy ez a közeg újra mindennapos lehessen a labdarúgók számára. Hihetetlen emlékeim vannak az eddigi derbikről, s remélem, ezek tovább bővülnek majd szombat este. Amellett, hogy a játékosoknak tiszta fejjel kell játszaniuk, ki kell majd használnia a csapatnak azt a pluszt, hogy a szurkolóink euforikus hangulatban fogják biztatni. Ezt az erőt kell majd helyzetekké és gólokká alakítunk. Fontos, hogy a mérkőzés fordulópontjaiból pozitívan jöjjünk majd ki, akkor megnyerhetjük a szombati találkozót!" – fogalmazott Mészöly.

A 17.30 órakor kezdődő mérkőzést nyomon követheti élő, szöveges tudósításunkban!

 MA RENDEZIK MÉG
 

A derbi mellett ma két bajnokit rendeznek. Az előző két meccsét megnyerő ZTE a 3. forduló óta három győzelmet jegyző Honvédhoz látogat, a Siófok az MTK ellen szerezné meg az első győzelmét. A Paks–Pápa és a Kecskemét–Haladás összecsapás a pálya alkalmatlansága miatt elmarad.

 LABDARÚGÓ NB I
6. FORDULÓ
Vasas–Kaposvári Rákóczi 1–3
Győri ETO FC–DVSC-TEVA 3–0
Újpest FC–Ferencvárosi TC, szombat, 17:30
Kecskeméti TE-Ereco–Szombathelyi Haladás – elmarad
BFC Siófok–MTK Budapest, szombat, 18:00
Budapest Honvéd–ZTE FC, szombat, 15:00
Paksi FC–Lombard Pápa Termál FC – elmarad
Videoton FC–Szolnoki MÁV FC, vasárnap, 17:30

 

A várható kezdőcsapatok
A várható kezdőcsapatok
 
 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Kaposvári Rákóczi 6 4 1 1 12–7 +5  13
2. DVSC-TEVA 6 3 1 2 13–9 +4  10
3. Ferencvárosi TC 5 3 1 1 9–6 +3  10
4. MTK Budapest 5 3 1 1 8–7 +1  10
5. Vasas 6 3 1 2 11–11 0 10
6. Budapest Honvéd 5 3 2 9–6 +3  9
7. Videoton FC 5 2 2 1 9–5 +4  8
8. ZTE FC 5 2 2 1 10–9 +1  8
9. Győri ETO FC 6 2 2 2 6–6 0 8
10. Újpest FC 5 1 3 1 4–4 0 6
11. Paksi FC 5 1 2 2 8–10 –2  5
12. Lombard Pápa Termál FC 5 1 1 3 8–9 –1  4
13. Szolnoki MÁV FC 4 1 1 2 5–7 –2  4
14. Kecskeméti TE-Ereco 5 1 4 10–16 –6  3
15. BFC Siófok 5 3 2 2–6 –4  3
16. Szombathelyi Haladás 4 1 3 2–8 –6  1
 
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik