A tábor, amelyet megfosztottak csapatától - Agria Ultras, Eger

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2013.05.06. 17:48
Az Egri FC hányatott sorsa kapcsán már sokan elmondták a véleményüket az utóbbi hetekben, hónapokban. Az egyetlen szereplő, aki meglehetősen háttérbe szorult, az az egri szurkoló. Jobb helyeken a csapat van a drukkerekért, azért, hogy a közönséget maximálisan kiszolgálják, Egerben azonban már rég nem a szurkolók vannak a középpontban, pedig akadnak köztük olyanok is, akik több mint háromezer kilométert utaztak a száműzetésre ítélt csapatukért ebben a szezonban. A tábor, amelyet megfosztottak a csapatuktól – Agria Ultras, Eger.    

Az egri szurkolók tavaly így ünnepelték a feljutást, akkor látták utoljára a csapatot a Szentmarjay-stadionban (Fotó: NS-archív)
Az egri szurkolók tavaly így ünnepelték a feljutást, akkor látták utoljára a csapatot a Szentmarjay-stadionban (Fotó: NS-archív)
Az egri szurkolók tavaly így ünnepelték a feljutást, akkor látták utoljára a csapatot a Szentmarjay-stadionban (Fotó: NS-archív)
Az egri szurkolók tavaly így ünnepelték a feljutást, akkor látták utoljára a csapatot a Szentmarjay-stadionban (Fotó: NS-archív)
Az egri szurkolók tavaly így ünnepelték a feljutást, akkor látták utoljára a csapatot a Szentmarjay-stadionban (Fotó: NS-archív)

 

Nagy reményekkel vágtunk neki a szezonnak, és ha azt nem is gondoltuk, hogy ebben az idényben is bajnokok leszünk, mint az előző kettőben, amikor előbb az NB III-ban, majd az NB II-ben is aranyérmet ünnepelhettünk, abban azért bíztunk, hogy élményekben gazdag szezon elé nézünk” – kezdte az évad értékelését a Nemzeti Sport Online megkeresésére az Egri FC szurkolói csoportjának egyik vezetője, Barta Ákos.

AGRIA ULTRAS

Az Egri FC szurkolói csoportja, az Agria Ultras 2009-ben, még az NB III-ban szerveződött. A többségében huszonéves fiatalokból álló társaság egy éve az NB II-ben már csaknem száz fővel képviseltette magát a meccseken, de mára már csak nagyon kevesen maradtak. A legutóbbi, Pécs elleni hazai bajnokira már nem is szervezett utazást a csoport, amely a szezon során így is mintegy három és fél ezer kilométert utazott a csapattal.

Persze kalandokban így is volt része bőven a srácoknak, hiszen a világítás hiánya miatt a hazai meccseit is idegenben játszotta a csapat, így csak az őszi szezonban több ezer kilométert utaztak azért, hogy hétről hétre láthassák Petr Knakalékat (a télen távozó cseh légiós volt az egyik közönségkedvenc). Ez azonban nem szegte a szurkolók kedvét, mert elhitték a vezetőknek, hogy ez csak egy átmeneti állapot, hamarosan elkészül a világítás és hazai környezetben, több ezren biztathatják az együttest.

Tavaly tavasszal a Debrecen második csapata ellen volt a csúcsmeccsünk, amikor a feljutást ünnepeltük. Háromezren voltak a stadionban, a táborban is sokan összejöttünk, akkor abban bíztunk, hogy ez csak a kezdet. A vezetőség azt ígérte, megfelelően felkészülnek az élvonalbeli szezonra, előbb-utóbb világítás is lesz, vagyis minden rendben fog menni. Decemberig még úgy-ahogy tűrhetően alakultak a dolgok, a korábbi vezetőséggel, Jámbor Jánossal, illetve Vancsa Miklóssal volt kapcsolatunk, bíztunk bennük és a fiúkban, összeszámoltuk, ősszel kétezer-kilencszáz kilométert tettünk meg a csapattal, azóta meg még vagy öt-hatszáz kilométert. Az elején még öregek, fiatalok együtt utaztunk, volt, hogy hatvanéves nyugdíjasok is jöttek velünk a túrákra, és közben mindannyian abban bíztunk, hamarosan Egerben is mehetünk a meccsre. Ekkor még úgy voltunk vele, hogy ha ki is esik a csapat, legalább lesz világítás, és ha néhány éven belül sikerül visszajutnunk, akkor már meg tudunk majd felelni az előírásoknak. Most meg azt halljuk, hogy a világításnak három hónap alatt kiásott gödröket is kezdik betemetni, és még az is lehet, hogy megszűnik a klub, vagy ki tudja, hány osztállyal visszasorolják az anyagi problémák, tartozások miatt” – nyilatkozta Barta.

Az Agria Ultras látványelemekkel tarkított szurkolása (Fotó: szegedma.hu, archív)
Az Agria Ultras látványelemekkel tarkított szurkolása (Fotó: szegedma.hu, archív)

Az egri szurkolók most már bánhatják, hogy feljutott a csapatuk, hogy vállalták a magasabb osztályban indulást, mert úgy tűnik, hogy éppen ez lesz a klub veszte. Sokan azóta nem látták élőben a gárdát, mióta feljutott.

FÉNY, AMI NINCS

A villanyvilágítás telepítésének tervéről már egy évvel ezelőtt hírt adtunk, de a munkálatok csak nagyon későn, idén tavasszal kezdődtek meg. Három gödör alapozása elkészült, és alkalmas lenne a kandeláberek telepítésre. A gödrök betemetése – amit Barta Ákos említ – a kiásott földdel járó utólagos földmunka része lehet. Az igazi probléma az, hogy – információink szerint – hiányoznak a világítótestek, amelyeket bele lehetne állítani a gödrökbe, azokra ugyanis már nincs meg az anyagi forrás. Arról nem is beszélve, hogy a negyedik gödröt már ki sem ásták...

Az egri szurkolók azt is elmondták, megértik, az MLSZ szabályzatát, amely szerint világítás nélküli stadionban nem lehet meccset rendezni, de mégis furcsa volt ez számukra, amikor Diósgyőrben a Debrecen elleni „hazai" találkozót olyan időpontban játszották, hogy nem is kellett bekapcsolni a fényeket.

Ez tragédia.Tavaly ilyenkor több ezer drukker várta reménykedve az NB I-et, ma pedig már odáig jutottunk, hogy jó, ha egy autóra valóan összejövünk, és el tudjuk kísérni a csapatot, mint például néhány hete, amikor a Fradi ellen négyen utaztunk fel a Puskásba. Mert mi ilyen hülyék vagyunk, sőt van egy társunk, aki az összes meccsen ott volt, de a többségnek a nagy fejetlenség miatt elment a kedve az egésztől. A Videoton elleni meccsre John Marshall még indított ingyen buszt, de csodálkoztak, hogy az sem telt meg. Ez a csapat már nem a mi csapatunk, nincsenek benne egri játékosok, Egertől távol vannak a meccsek, lassan már csak annyi közünk van a csapathoz, hogy a mezen rajta van a címerünk. Az utóbbi meccseken már a játékosok sem álltak elénk, úgy éreztük, szégyellik magukat. Most már mi is úgy gondoljuk, nem lett volna szabad a klubot elindítani az NB I-ben, és akkor talán még lenne csapatunk” – vélik a drukkerek, akik nem igazán látják a jövőt.

„John Marshallt nem igazán ismerjük. Ő és a kisebbségi tulajdonos, Kocsis Zoltán egymásra mutogat, mindenki másra hárítja a felelősséget. Össze-vissza beszél mindenki, a drukkereket senki sem tájékoztatja a valós helyzetről. Ha még lesz csapatunk a következő szezonra, akkor mi ott leszünk a fiúk mellett. A Maglód ellen játszani mondjuk a harmadosztályban persze nem ugyanaz, mint az Újpest ellen készülni az élvonalban, de a jó hangulatról gondoskodnánk, ahogy ezt korábban is megtettük az NB III-ban. Jelen helyzetben azonban már azon sem csodálkoznánk, ha jövőre egyáltalán nem lenne futballcsapat a városban” – fogalmazott az Agria Ultras vezetője.

Egerben az 1986–1987-es szezonban játszottak legutóbb NB I-es meccset, a következőre a jelek szerint, a tavalyi feljutás ellenére még éveket kell várni…

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik