A KTE vezetői elfogadták Török László lemondását

Vágólapra másolva!
2012.09.17. 19:02
null
Török László lemondását elfogadták, de marad a kecskeméti klubnál (Fotó: Tumbász Hédi)
A labdarúgó NB I-ben szereplő KTE-Phoenix Mecano vezetősége hétfőn elfogadta Török László lemondását, ám az eddig vezetőedzőként dolgozó szakemberre korábbi minőségében továbbra is számítanak, így az utánpótlás területén szakmai igazgatóként és az akadémia irányítójaként folytatja korábban elkezdett munkáját – adta hírül a kecskeméti klub honlapja.

 

Török László vasárnap nyújtotta be lemondását a vezetőedzői posztról, egy nappal azután, hogy a Kecskemét hazai pályán 2–1-re kikapott a Lombard FC Pápától, így hét forduló után öt ponttal szerénykedik az utolsó előtti helyen. A klub vezetői hétfőn ültek össze, hogy megvitassák a kialakult helyzetet, és végül elfogadták a szakember lemondását.

„A tulajdonosi kör és a vezetőség a mai nap során áttárgyalta Török László vezetőedzői posztra vonatkozó felmentését és akceptáltuk kérését, elfogadtuk a lemondását. Megköszönve eddigi odaadó munkáját korábbi feladatkörében számítunk rá a jövőben. A mai naptól az első csapat szakmai munkájáért megbízottként Szabó István felel, segítői továbbra is Visinka Ede és Erdei Sándor lesznek” – olvasható Rózsa Pál tulajdonos nyilatkozata a kecskemetite.hu-n.

Török László a következőt mondta döntéséről a klub honlapjának:

„Döntésemet az indokolja, hogy a csapat élén és irányításom alatt elvégzett munka nem hozta meg a vezetés és a szurkolók által elvárt, de a magamtól is megkövetelt eredményt. Mivel számomra is fontos a KTE jövője, úgy érzem, itt az ideje a váltásnak, mert új impulzus, más szemlélet elindíthatja a csapatot a sikerek útján. A játékosállomány alkalmas jó eredményekre és sikerekre, az irányításommal megkezdett munka és egy új edző elképzelései, valamint a játékosokba fektetett további munkája gyümölcsöző és sikeres lehet. Persze szerencse is kell hozzá, amiben nekünk az utóbbi hét fordulóban nem volt részünk. Köszönettel tartozom a klub tulajdonosának, vezetőinek, szponzorainak amiért felkértek erre a nemes feladatra, köszönöm a végig kitartó támogatást is és hogy nagyszerű vezetőkkel, kollégákkal és játékosokkal dolgozhattam. A továbbiakban is sok sikert kívánok a csapat szerepléséhez! Személyemet illetően, mivel vezetőedzői pozícióm megszűnt, visszatérek korábbi munkámhoz, így az utánpótlás szakmai igazgatói feladatait és az akadémia vezetését látom el a jövőben."

EDZŐVÁLTÁSOK AZ NB I 2012–2013-AS SZEZONJÁBAN
MVM Paks: Kis Károly helyett ideiglenes megbízással Máté Csaba, majd Tomiszlav Szivics
Ferencváros: Détári Lajos helyett Ricardo Moniz
Lombard FC: Bene Ferenc helyett Zsivóczky Gyula
KTE-Phoenix Mecano: Török László helyett ideiglenes megbízással Szabó István
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik