A Fradi az ETO ellen is bátran játszik majd

Vágólapra másolva!
2010.09.01. 12:40
null
Marek Heinz az első forduló óta vár az újabb gólörömre – vajon ma megtörik a jég? (Fotó: Németh Ferenc)
Ma este két mérkőzést rendeznek a labdarúgó NB I-ben: az 5. forduló záró mérkőzésén a Győri ETO lesz a Ferencváros vendége az Albert-stadionban, míg Zalaegerszegen a Lombard Pápa vizitál – néhány héten belül immár másodszor; emlékezetes, a 3. fordulóbeli találkozójuk vihar miatt félbeszakadt.

Bár a két zöld-fehér csapat mérkőzéseinek mérlege meghatározó ferencvárosi fölényt mutat (a Fradi múzeuma 60 FTC-győzelmet, 30 döntetlent és 33 vereséget tart nyilván), és a fővárosiak az elmúlt idényben is ama kevesek közé tartoztak, akik legyőzték a bronzérmesként végző ETO-t, az utóbbi évek erőviszonyai legalább kiegyenlített mérkőzést ígérnek.

PINTÉR AZ ÜLLŐI ÚTON
Pintér Attila eddig háromszor vendégszerepelt vezetőedzőként a Ferencváros ellen, és mind a Matáv-Sopronnal (0–2, 2003), mind a Vasassal (1–3, 2006), mind legutóbb az ETO-val (0–1, 2009) vereséget szenvedett.

Egyik csapat sem a legjobb összeállításában lép pályára: a fővárosiaktól a műtét után lábadozó Dragóner Attila, valamint a két eltiltott, Rodenbücher István és Szrdjan Sztanics hiányzik majd, míg a győriek három sérültet, Ji-Paranát, Lazar Sztanisicset és Mihai Nicorecet nélkülözik majd.

Külön érdekessége a mérkőzésnek, hogy a győriek kispadján az a Pintér Attila ül, aki annak idején hosszú éveken át alapjátékosa volt a Ferencvárosnak, és a klub eddigi utolsó bajnoki címe az ő edzősködése idején született.

Noha Pintér furcsa körülmények között, pereskedés közepette volt kénytelen távozni, nem valószínű, hogy a Fradi-tábor úgymond „megtalálná" – a szakember mellesleg hagyományosan kerüli a múltidézést a volt csapata elleni mérkőzéskor.

„Nagyon sok és komoly gondunk van, de ezek ellenére szeretnénk eredményesek lenni az Üllői úton. A rendelkezésre álló játékosoknak át kell érezniük a meccs fontosságát, és mindent meg kell tenniük a sikerért" – idézi a Kisalföld a szakember szűkszavú nyilatkozatát.

 A MÁGUS VIDEOBLOGJA
 

 

EMLÉKEZÉS
SIMON TIBORRA
Ezen a napon lenne 45 esztendős a Ferencváros ma már legendaként emlegetett játékosa, Simon Tibor. A zöld-fehér mezt 338 alkalommal magára öltő, a csapattal három bajnoki címet szerző labdarúgó nyolc évvel ezelőtt gyilkosság áldozata lett.

A ferencvárosi oldalon is van valaki, akinek számára speciális lesz a szerdai meccs: Józsi György nyárig Pintér Attila csapatát erősítette. A középpályás a Nemzeti Sportnak elmondta, Prukner László „kikérdezte" őt a győriekről, és reméli, tanácsai elősegítik új csapata győzelmét.

„Bár a győriek elleni taktikát nem árulhatom el, nem mondok újat azzal, hogy a támadásokra helyezzük a fő hangsúlyt" – mondta a játékos a Nemzeti Sportnak, mintegy alátámasztva a bátor játékot ígérő 3-4-3-as felállást.

A ZTE–Pápa mérkőzés egyszer eljutott már a 60. percig, a hazaiak nyerésre álltak (2–1), ám a vihar véget vetett a játéknak, ezért van szükség a mostani újrajátszásra. Csank János, a zalaiak vezetőedzője nem küldheti pályára az eltiltott Matej Miljatovicot, az U21-es válogatottal készülő Balázs Zsoltot, és az utolsó pillanatban dől csak el, hogy a húzódással kínlódó Darko Pavicsevics beszállhat-e. Ennek ellenére Csank bizakodó.

„A Kecskemét ellen begyűjtött három pont megdobta a társaság önbizalmát, természetesen ma este is szeretnénk nyerni, hogy tovább zárkózhassunk az élbolyhoz" – idézi a ZTE hivatalos honlapja a szakvezetőt.

NEM KELL FIZETNI
Fontos tudni: a Ferencváros regisztrált szurkolói, valamint a győrieknek eljuttatott ezerötszáz jegy tulajdonosai ingyen tekinthetik meg a fővárosi mérkőzést, és bár Zalaegerszegen kinyitnak a pénztárak, ott sem kell fizetniük azoknak, akik megőrizték a félbeszakadt augusztusi találkozóra, illetve a Kecskemét elleni szombati bajnokira megváltott jegyüket.

Ha Pintér Attilánál említettük, hogy nem kíván a múlttal foglalkozni, ugyanezt meg kell tennünk Szűcs Lajossal, a pápaiak kapusával kapcsolatban is, akit edzője, Véber György erősen kritizált a hét végi teljesítményéért.

„Tény, nem az én napom volt a szombati, és ezt tényleg így gondolom – nyilatkozta a kapus a Nemzeti Sport szerdai számában. – Előretekintek, nem foglalkozom a közelmúlttal. Nálunk nincs ellentét, azaz Pápán nincs Fradi–Újpest rivalizálás, nincs Véber György–Szűcs Lajos konfliktus, a hétfői edzésen legalábbis én nem vettem észre, hogy akár szakmailag, akár emberileg problémája lenne velem Véber Györgynek. Kár a feszültséget feleslegesen kelteni, ez csak a csapatunknak ártana."

Véber is megszólalt az ügyben, és jelezte: számtalan sérüléssel sújtott csapata kapuját ezúttal is Szűcs Lajos védi, aki iránt a történtek ellenére töretlen a bizalma.

A tabella „teljes kiegyenesedéséhez" még egy mérkőzés hiányzik; az első fordulóból elhalasztott Szolnok–Haladás mérkőzést szombaton 16 órakor rendezik, azt követően minden csapatnak meglesz az öt mérkőzése.

LABDARÚGÓ NB I, SZERDAI MÉRKŐZÉSEK 
5. FORDULÓ
FERENCVÁROS–GYŐRI ETO
Albert-stadion, 19 óra (tv: Sport 2). Vezeti: Bede (Medovarszki, Vígh T.)
A várható kezdőcsapatok
FTC: Ranilovic – Csizmadia, Tutorics, Junior – Rósa D., Maróti, Józsi, Tóth B. – Schembri, Heinz, Andrezinho. Szakmai igazgató: Prukner László
GYŐR: Sztevanovics – Babic, Fehér Z., Djordjevics, Szabó O. – Ceolin, Tokody, Pilibaitis, Völgyi – Bugerra, Alekszidze. Vezetőedző: Pintér Attila
 
3. FORDULÓ
ZALAEGERSZEG–LOMBARD PÁPA
Zalaegerszeg, 19 óra. Vezeti: Veizer (Viszokai, Farkas B.)
A várható kezdőcsapatok
ZTE: Vlaszák – Kocsárdi, Kovács G., Bogunovics, Varga R. – Horváth A., Kamber, Máté P., Delic – Rajcomar, Illés Gy. Vezetőedző: Csank János
PÁPA: Szűcs L. – Venczel, Dlusztus, Bíró P., Németh M. – Abwo, Rebryk, Farkas A. – Quintero, Bárányos, Marics. Vezetőedző: Véber György
 AZ ÁLLÁS
  1. DVSC-TEVA 5 3 1 1 13–6 +7  10
  2. Kaposvári Rákóczi 5 3 1 1 9–6 +3  10
  3. Vasas 5 3 1 1 10–8 +2  10
  4. MTK Budapest 5 3 1 1 8–7 +1  10
  5. Budapest Honvéd 5 3 2 9–6 +3  9
  6. Videoton FC 5 2 2 1 9–5 +4  8
  7. Ferencvárosi TC 4 2 1 1 6–6 0 7
  8. Újpest FC 5 1 3 1 4–4 0 6
  9. Győri ETO FC 4 1 2 1 3–3 0 5
10. ZTE FC 4 1 2 1 7–8 –1  5
11. Paksi FC 5 1 2 2 8–10 –2  5
12. Lombard Pápa Termál FC 4 1 1 2 7–6 +1  4
13. Szolnoki MÁV FC 4 1 1 2 5–7 –2  4
14. Kecskeméti TE-ERECO 5 1 4 10–16 –6  3
15. BFC Siófok 5 3 2 2–6 –4  3
16. Szombathelyi Haladás 4 1 3 2–8 –6  1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik