Nemzetisport.hu nyomtatott 2008.01.15 13:59 Frissítve: 2012.04.29 02:41

Ibrahima Sidibe a belga élvonalban folytatja pályafutását

Távozik a Debrecen együttesétől Ibrahima Sidibe. A szenegáli támadó a belga St. Truiden együtteséhez igazolt, amelynek korábban tagja volt Balog Tibor, Hajnal Tamás és Vanczák Vilmos is.

Ibrahima Sidibe (balra) Belgiumban folytatja
M. Németh Péter
Ibrahima Sidibe (balra) Belgiumban folytatja
Ibrahima Sidibe két és fél évet töltött a Debrecennél, és ezen időszak alatt a szurkolók nagy kedvence volt. Erre rá is szolgált, hiszen első szezonjában 15 gólt szerzett, míg a 2006/07-es szezonban 17 találattal zárt.

Az idei bajnokságban is alapember volt a Lokiban, igaz, Miroslav Beránek vezetőedző többször a védelemben számított rá. Sidibének ez sem okozott gondot, és ott is jó játékkal segítette csapatát.

A szenegáli futballista szerződése 2008. június 31-én lejárt volna a DVSC-nél, és bár a hajdúsági klub szeretett volna hosszabbítani, a támadó kijelentette: távozni akar Magyarországról.

Időközben bejelentkezett érte a St. Truiden gárdája, amelynek sikerült megegyeznie mind a klubbal, mind a játékossal, így Sidibe tavasztól a belga klub színeiben szerepel.

A jelenleg a holland Dennis van Dijk által irányított együttesben korábban magyar játékosok is megfordultak: a kilencvenes évek közepén a Vasas és az Újpest válogatott védője, Balog Tibor, valamint az elmúlt években Hajnal Tamás (jelenleg Karlsruhe) és Vanczák Vilmos (jelenleg Sion) is segítette a klubot.

Sidibe három és fél évre kötelezte el magát új csapatához.
2021.01.24 13:27:18

Labdarúgó NB I CSERHÁTI ANDRÁS (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)

Hidi bombagóllal szerzett vezetést, a ZTE fordított, Gazdag büntetőből egyenlített.

2021.01.24 13:22:22

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)

Bognár György csapata jól kezdte az évet, és otthon tartotta a három pontot.

2021.01.24 13:15:53

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)

Varga Roland az MTK-ban, Csonka András a Budafokban szerzett gólt az első meccsén.

2021.01.23 21:58:05

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. Az öltözőbe belépve, majd a gyepre kifutva mindenkinek maga mögött kell hagynia a hétköznapi, modoros társalgást, ugyanis dresszben, gatyában, stoplisban más lesz a kommunikáció.