Nemzetisport.hu nyomtatott 2007.07.17 12:40 Frissítve: 2011.12.20 02:42

Tököli Attila a Ferencváros helyett a Paksban folytatja pályafutását

Horváth Ferenc után újabb korábbi ferencvárosi csatár folytatja pályafutását a labdarúgó NB I hétvégi rajtjára készülő Paksi SE-ben: Tököli Attila két éves szerződést kötött Lengyel Ferenc vezetőedző csapatával. Erről az FTC hivatalos honlapja számolt be. A korábbi válogatott támadó két részletben három éven át erősítette a ferencvárosiakat, 95 hivatalos találkozón 61 gólt szerzett.

Tököli Attila a paksi zöld-fehéreknél folytatja pályafutását
Tököli Attila a paksi zöld-fehéreknél folytatja pályafutását
„Miután az elmúlt hetekben csak a sajtóban olvastam arról, hogy a Ferencváros vezetői szeretnének megtartani, valamint hiába vártam a felém fennálló tartozások rendezésére vonatkozó javaslatokat, és a jövőbeni szerződésemmel kapcsolatosan a konkrét ajánlatokat, ezért úgy döntöttem, máshol folytatom. Több első osztályú klub is kitartóan keresett az utóbbi időben, ezek közül végül a paksiak ajánlatát fogadtam el” – mondta Tököli Attila az ftc-hu-nak.

A rutinos játékos azt is elmondta, nehéz döntést kellett meghoznia, de végül éppen az FTC vezetői könnyítették meg a dolgát.

„Felejthetetlen és maradandó éveket töltöttem az Üllői úton, nem tudom, lesz-e még számomra visszaút a Ferencvárosba, nem rajtam fog múlni. Nagyon sokat kaptam ettől a klubtól, nagyon sokat is tanultam az Üllői úton, ha értek is negatív élmények, azok mind eltörpülnek azon pozitív élmények mellett, amelyet ez a kétségkívül egyedülálló klub jelentett” – jegyezte meg Tököli.

A csatár hozzátette: sajnálja, hogy éppen akkor szerepelt a zöld-fehér klubnál, amikor nem voltak zavartalanok a feltételek.

„Mikor a Ferencvárosba kerültem, akkor választottam az 55-ös mezt, amit egészen addig viseltem idehaza és külföldön, amíg bíztam abban, hogy visszatérek, illetve itt maradok a Ferencvárosban. Mostani döntésem után ettől a mezszámtól is elbúcsúzom. Akik belülről ismerik a klub jelenlegi helyzetét, azok világosan tudják mostani döntésem okát. A szurkolók kívülről nem látnak bele a pontos helyzetbe, hiszen nehezen érthető számukra mostani búcsúm, amelyet nehéz lenne úgy megmagyarázni és mindenki számára világossá tenni, hogy közben esetleg ne kerüljenek negatív dolgok is a felszínre, ezt viszont nem szeretném” – jelentette ki a futballista.

Tököli Attila végül azt is megígérte, hogy a pozitív ferencvárosi élmények és a klubtisztelet miatt soha nem bírálja majd az FTC-t.

„Bízom benne, hogy idővel egyre többen gondolkodnak majd úgy, hogy a nyilvánosság előtt nem tüntetik fel negatívan ezt a nagy múltú klubot. A szurkolóknak és mindenkinek, aki szeretett, köszönöm azt, amit az elmúlt években tőlük kaptam. Nagyon remélem, hogy nagyon sok örömük lesz a Ferencvárosban a továbbiakban is, és abban is bízom, hogy bármikor térek is vissza akár vendégként, akár ellenfélként, mindig barátsággal fogadnak majd” – zárta mondandóját a paksiak új szerzeménye.
2021.01.20 12:28:35

Labdarúgó NB I P. K.

Az újonc két húszéves játékost igazolt, Kispestre válogatott labdarúgó jött, a lilákhoz nem írt alá senki.

2021.01.14 18:47:46

Labdarúgó NB I P. Gy.

Rebrovval még százszázalékosak a zöld-fehérek a Diósgyőr ellen. Az FTC 61 meccs óta veretlen a Groupamában.

2021.01.20 00:25:58

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Pontosan erről van szó: a futball játék!

2021.01.19 14:35:39

Labdarúgó NB I P. K.

NB I-ES SZEZONRAJT. Pakson minden maradt a régiben, Diósgyőrben van olyan játékos, akivel az új edző még nem találkozott.