Munkatársunktólonline 2005.02.20 21:32 Frissítve: 2011.04.17 00:03

A Ferencvárosnak nem megy Cipruson

Noha messzemenő következtetéseket levonni a felkészülési mérkőzések eredményeiből nem célszerű, legalábbis elgondolkodtató, hogy harmadik ciprusi tesztmeccsét is elvesztette az a Ferencváros, amely vasárnap délután a lengyel bajnokságot fölényesen vezető Wisla Kraków ellenében 4-1-es pofont volt kénytelen elszenvedni

Huszti Szabolcsnak is többet kell nyújtania, ha a skótokhoz vágyik (Fotó: M. Németh Péter)
Huszti Szabolcsnak is többet kell nyújtania, ha a skótokhoz vágyik (Fotó: M. Németh Péter)
Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a tegnapi rivális a legerősebb gárda az eddigiek közül, és nem lehetett valami jó hatással Lipcsei Péterékre, hogy a lengyelek elkéstek a találkozóról, és az így negyedórás csúszással kezdődött…
Ráadásul mindinkább jogosnak tetszik László Csaba vezetőedző óhaja, azaz hogy szeretne igazolni egy magas, jól fejelő s szerelő védekező középpályást, mivel a jelek szerint a sérült Adem Kapic pótlása a jelenlegi keretből megoldhatatlan feladat; a szlovén légiós, akárcsak a kínai kupagyőztes Santunggal vívott meccsről, a mostaniról is hiányzott (az ázsiaiak csütörtökön háromszor vették be a magyarok kapuját…).


WISLA KRAKÓW - FTC 4–1 (1–0)
Paralimini, 100 nézô

WISLA KRAKÓW: Majdan – Bascinski, Klos, Glowaczki, Stolarczik – Zienczuk, Bartos, Cantoro, Mijailovicz – Zurawski (Brozek), Frankowski
G: Sowunmi, ill. Brozek (2), Zurawski, Cantoro
FERENCVÁROS: Szûcs L. – Vukmir (Bognár Zs.), Gyepes, Botis, Leandro (Szkukalek) – Lipcsei, Tôzsér – Rósa D., Huszti (Penksa) – Bajevszki (Sowunmi), Vagner (Sasu)
Az első játékrészben egyébiránt elfogadható telejesítményt nyújtott az FTC, jól működött a szélsőjáték, amelyet az edzéseken sokat gyakoroltatott László Csaba. A parázs hangulatú (negyedóra alatt három sárga lapott osztott ki a játékvezető) második félidőben pedig már három csatárral támadtak a zöld-fehérek, de annak ellenére, hogy a Cipruson szolgáló ENSZ-katonák is szurkoltak a Fradinak, a (nem számszerű) végeredmény az lett, mint az előző két találkozón: vereség. A legnagyobb gond egyébként éppen az volt, hogy a támadók nem csupán csütörtökön, vasárnap is csütörtököt mondtak: helyzeteket csak kidolgozni sikerült, értékesíteni nem - ellentétben az ellenféllel, amely nem kegyelmezett.

Mindazonáltal ami pozitívumként megemlíthető, hogy mindhárom ciprusi mérkőzésen pályára lépett a román Marius Sasu, aki legutóbb a szeptemberi, Kaposvár elleni bajnokin futballozhatott, azóta leginkább a térdműtéte utáni rehabilitációjával volt elfoglalva. Mostanra azonban teljesen felépült, jóllehet, erőnlétileg nem érte még utol magát, de az edzőtábor végére várhatóan ezzel sem lesz problémája (miként a gólszerzéssel sem…).
A Ferencváros következő mérkőzését szerdán Korolovszky Gábor és Vezér Ádám együttese, az Omonia Nicosia ellen játssza majd - talán több sikerrel.
2021.01.13 14:20:38

Labdarúgó NB I H. D.

Róbert Mak mellett a 17 éves Damir Redzic és Myrto Uzuni is beköszönt Szerhij Rebrov csapatában.

2021.01.12 15:37:07

Labdarúgó NB I H. D.

A mérkőzés egyetlen gólját a csereként pályára lépő Aissa Laidouni szerezte.

2021.01.10 23:13:56

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. A gyerek inkább itthon próbálgassa a biciklicselt, legyen negyven csálé lövése mellett egy bombagólja, de mi, nézők ne azok miatt bosszankodjunk, akik azért léphetnek be a klubházba, AZ öltözőbe s aztán a pályára, mert olcsóbban mutatják be ugyanezt.

2021.01.10 23:15:44

Labdarúgó NB I THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Minél több honi tréner tör magának utat a profik között.