Nemzetisport.hu online 2005.02.17 22:41 Frissítve: 2011.04.26 00:02

Ismét kikapott a bajnok

Lejátszotta utolsó horvátországi felkészülési találkozóját a Vasas. Egervári Sándor vezetőedző együttese a Hajduk Split ellen szerepelt egy igazi gálamérkőzésen, hiszen a horvát sztárklubban ezen a meccsen mutatkozott be a HNK két új szerzeménye, a válogatott Niko Krajncar és a Spanyolországból visszatért Jerko Leko.

Noha a tízezer néző(!) előtt lejátszott 90 perc során fölényben futballozott a horvát listavezető, a Vasasnak is akadtak lehetőségei, ám ezeket sorra elpuskázták a magyar támadók. Ezzel a vereséggel egyébként ötvenszázalékos lett a piros-kékek horvátországi mérlege, hiszen a két korábbi edzőmeccsen egy döntetlent és egy győzelmet ért el a Vasas. Az angyalföldiek ma utaznak vissza Magyarországra, szombaton pedig 17 órától a Láng-pályán a Diósgyőrt fogadják egy újabb felkészülési mérkőzésen.
Második ciprusi edzőmérkőzését is elveszítette a Ferencváros. A kínai kupagyőztes, a Santung elleni találkozón már játszhatott a bolgár Liteksz elleni meccset láza miatt kihagyó Tőzsér Dániel, illetve a kisebb sérüléséből felépülő Balog Zoltán és Dragan Vukmir is. Nem léphetett pályára viszont a szlovén Adem Kapic, aki a combizmát fájlalta. Közben hazaérkezett a szárkapocscsonttörést szenvedett Laczkó Zsolt, a fiatal játékost Tepszics Ignác sportigazgató várta a repülőtéren. A középpályás szerda hajnal óta a Sportkórház lakója, csütörtökön pedig már a műtétre is sor került. A labdarúgó elmondta, ha minden jól alakul, pénteken már el is hagyhatja a kórházat, és hazautazik Szegedre a szüleihez. A futballista hozzátette, örömmel tölti el, hogy a sérülése után rengetegen keresték meg és biztatták, ez rendkívül sokat jelentett neki. Laczkó Zsolt leghamarabb négy hét múlva kezdhet el mozogni, és várhatóan két hónap múlva léphet pályára.
Huszti Szabolcs és a skót Rangers FC ügyében egyelőre nincs előrelépés, de rövid időn belül felgyorsulhatnak az események: ma Ciprusra érkezik a skót sztárcsapat, és a tervek szerint a Ferencvárossal is mérkőzik majd.
"Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki a kínai csapat ellen - bosszantó, hogy ezek nagy részét kihagytuk" - értékelt László Csaba edző a Santung elleni vesztes meccs után..
A Ferencváros legközelebb vasárnap lép pályára a lengyel Wisla Krakkow együttese ellen.

HAJDUK SPLIT (horvát)-VASAS 3-0 (1-0)
Split, Poljud-stadion, 10 000 néző. V: Golic
HAJDUK: Kale - Rejic, Blatnjak, Dragicevic - Bartulovic, N. Krajncar, Vilic, Leko, Bicevic (Racki) - Vucko, Busic
VASAS: Posza - Molnár Z., Plókai, Tóth A. (Vass), Kiss Gy. (Ködöböcz) - Rósa H., Janjics (Weitner), Kovrig, Gaál L. - Horváth P., Waltner (Gyánó)
G: N. Krajncar, Dragicevic, Racki

Debrecen
4-2-es vereséget szenvedett utolsó törökországi edzőmérkőzésén a DVSC. A Loki kezdőcsapatában kapott helyet Nikolov Balázs, azaz a horvát Pulával vívott, a 70. percben félbeszakadt meccsen szerzett sérülése nem súlyos, nem úgy Milos Kolakovicsé, akire Magyarországon MRI-vizsgálat vár, akárcsak a táborozás alatt olykor különmunkát végző Virág Bélára. Mivel Sándor Tamást az ominózus találkozón kiállította a játékvezető, Supka Attila a szabályok szerint eltekintett szerepeltetésétől, Horváth Béla technikai vezető pedig feljegyzést küldött az esetről a Magyar Labdarúgóligába.

GROCLIN DYSKOBOLIA (lengyel)-DVSC-MEGAFORCE 4-2 (1-0)
Belek, 20 néző
DVSC: Csernyánszki (Tomic) - Kiss Z., Éger, Komlósi (Hegedűs), Szatmári (László) - Dombi (Madar Cs.), Nikolov, Böőr (Dzsudzsák), Halmosi - Bogdanovics, Sitku (Urbin)
A DVSC góljait Urbin és Halmosi szerezte

MTK
Egy hét alatt a negyedik NB I B-s ellenfelével meccselt az MTK Budapest, és ezúttal aratta a legnagyobb különbségű győzelmét. Garami József megszokott kezdő tizenegyéből ezúttal többen is hiányoztak, ám jó hír a csapat szimpatizánsainak, hogy egyikük sérülése sem tűnik komolynak. Horváth Levente a begyulladt Achilles-ína miatt már egy hete különmunkát végez, Welton Silva és Juhász Roland pedig a keddi, Szolnok elleni összecsapáson szedett össze kisebb sérülést. Érdekesség, hogy a második félidőben az a Daniel Rednic is pályára lépett, akivel egyébként a klub már korábban szerződést bontott.

MTK BUDAPEST-DUNAKANYAR-VÁC 6-0 (2-0)
Láng Vasas-pálya, 50 néző. V: Szőts
MTK: Végh Z. - Balogh B., Lambulics, Elek, Pollák - Jezdimirovics (Kanta Sz.), Kanta J. - Bori (Illés), Czvitkovics, Füzi Á. (Rednic) - Hrepka (Bori)
VÁC: Kiss - Koszora, Ráki, Makrai, Babó (Donka) - Rusvay (Lakatos), Gulyás, Dudás (Hirt), Hajdú - Palásthy (Szabó), Szatmári (Németh G.)
G: Czvitkovics (3), Illés(2), Füzi Á.

Kispest
A héten hivatalosan is megalakult a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület. A KLTE célja, hogy az együttműködésre nyitott kerületi önkormányzat által a klub utánpótlásképzésének támogatására nemrégiben életre hívott U19 Alapítvány mellett újabb pillére legyen a kispesti futballnak. Ehhez várják mindazon szurkolók segítségét, akik ötleteikkel, személyes közreműködésükkel, rendszeres tagdíjfizetéssel támogatnák tevékenységüket. Az egyesület vállalja, hogy összes bevételével a kispesti labdarúgást, annak körülményeinek és feltételeinek javítását támogatja; részt vesz további támogatók felkutatásában; hidat képez a klub szimpatizánsai, szurkolói csoportjai valamint a Honvéd FC Kft. tulajdonosai között; tevékeny részt vállal a kispesti labdarúgóklub további népszerűsítésében, a szurkolói bázis szélesítésében és a stadionba kilátogatók számának növelésében.

DABAS-BP. HONVÉD 1-2 (0-1)
Dabas, 50 néző. V: Józsa
HONVÉD: Takács T. (Erdélyi) - Hornyák, Budovinszky, Takács Z. (Mészáros) - Dobos (Dancs), Vadócz, Lázár, Vén (Bojtor) - Zana, Csobánki, Szili (Herczeg M.)
G: Szepessy, ill. Vadócz (2)

Pápá
A klub vezetősége csütörtökön sajtótájékoztatón mutatta be a csapat két új szerzeményét. Az FC Fehérvártól érkező háromszoros válogatott, Hercegfalvi Zoltán 2006. december 31-ig, míg a belgrádi születésű Szabó Tibor 2006. június 30-ig kötelezte el magát a kék-sárgákhoz. Bíró Péter tulajdonos úgy gondolja, a 6-10. hely valamelyikén végezhet csapata, sőt akár a nemzetközi porondra is kiléphet, mivel az UEFA-Intertotó-kupában rajthoz állhatna az együttes. Csütörtökön viszont még Győrött játszott a Pápa, igaz, a második félidőben félbeszakadt NB II-es Integral-DAC elleni találkozó. A győri Czetti Balázs ugyanis a második félidő elején belekönyökölt Róth Ferenc arcába, a pápaiak középpályása ezt zokon vette, visszakönyökölt, s aztán egymásnak esett szinte mindenki. Horváth Gábor játékvezető Tóth Bálint szakmai igazgató és Horváth Dénes edző kérésére a 60. percben lefújta a meccset…

INTEGRAL-DAC-LOMBARD PÁPA 1-2 (0-1)
Győr, ETO-pálya, 50 néző. V: Horváth
LOMBARD: Tóth I. - Lászka, Mutica, Császár, Geri - Kincses, Szabó Z., Szabó T., Róth - Hercegfalvi, Germán
G: Czetti, ill. Kincses, Hercegfalvi

Békéscsaba
Hiába az ígeretek, három és fél hónapja nem kaptak fizetést sem a labdarúgók, sem pedig az edzők, nem meglepő, hogy egyre többen jelentik fel a klubot. Sőt: néhány futballista már távozott is a csapattól. A fizetések elmaradása miatt nagy a szegénység, a legtöbben kölcsönt vettek föl ismerősöktől, hogy a feljelentéshez elengedhetetlen 250 ezer forintot kifizethessék. Schindler Szabolcs, Fekete Róbert és Tóth György után Valentin Miculescu esetében is kimondta a liga fegyelmi bizottsága: a klub szerződést szegett, a játékos szabadon igazolható.

Székesfehérvár
Információink szerint a Kiss József nevével fémjelzett ISM Kft. és az Európai Cselgáncsszövetség román elnöke, Marius Viver egyaránt egymillió eurós ajánlatot tett a futball kft. megvásárlására. A vételi szándékát már korábban jelző baráti kör képviselői elmondták, hogy mögöttük is áll olyan vállalkozó, aki ugyanezt az összeget letenné, amennyiben realizálódna vásárlási szándékuk. Kora este a városháza előtt, akárcsak három héttel ezelőtt, ismét összegyűltek a drukkerek, hogy - az előre bejelentett tüntetésen - békésen demonstráljanak klubjuk mellett.

SANTUNG (kínai)-FERENCVÁROS 3-2 (2-1)
Ayia Napa
FERENCVÁROS: Szűcs L. - Vukmir, Gyepes (Csepregi, Bartha), Botis (Szkukalek) - Balog Z. (Bognár Zs.), Rósa D. (Takács), Lipcsei, Leandro (Huszti) - Penksa (Sowunmi), Bajevszki (Vagner), Tőzsér (Sasu)
Az FTC góljait Lipcsei és Vagner szerezte.


ALICANTE (spanyol)-NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 4-1 (3-0)
Alicante
NYÍREGYHÁZA: Németh V. - Lakatos, Szatke (Pollacio), Geri (Márton), Vasas (Sipos T.) - Laskai (Győri), Némedi (Baiano), Schrancz (Minczér), Sipos N. (Vasas) - Bardi (Lengyel R.), Nikolic (Celso)
A nyíregyháziak gólját Lengyel Roland szerezte.


REAC-ZALAEGERSZEGI TE 5-3 (2-1)
Megyeri út, műfüves pálya, 100 néző. V: Vámos
REAC: Farkas B. - Dinka (Németh T.), Gál (Virág), Vati, Horváth T. - Kovács B. (Fekete), Kapcsos, Cseri (Felföldi), Rézmányi (Horváth G.) - Nyerges (Havrán), Csopaki
ZTE: Varga Z. (Szabó Gy.) - Kállai (Kocsárdi), Sebők V., Kozmér, Gaál M. - Kaj, Balog Cs. (Horváth A.) Józsi, Selei (Kottán) - Sebők J. (Ágoston), Sabo (Molnár T.).
G: Nyerges (2), Csopaki (2), Fekete, ill. Sabo, Horváth A., Józsi

DIÓSGYÔRI BFC-KAZINCBARCIKAI SC 2-1 (1-0)
Diósgyőr, 200 néző. V: Demeter J.
DIÓSGYÔR: Kövesfalvi (Uray) - Mogyorósi, Gáspár, Máté, Bölöni - Müller, Katona (Vitelki), Sipeki (Krajncz), Virágh - Siminic, Gajda
G: Gajda, Virágh, ill. Badalik

PMFC-WEINIGZELL (osztrák) 13-0 (6-0)
Medulin.
PMFC: Németh (Herbert) - Schindler, Dienes, Lantos (Bergmann), Kóczián - Berdó, Sipos, Szabados, Erős - Montvai, Sztipánovics (Horváth Gy.)
G: Montvai, Horváth Gy. (3-3), Berdó, Erős (2-2), Sztipánovics, Kóczián, Szabados

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
2021.08.02 23:58:46

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Babati a legutóbbi négy ZTE–Fehérvár meccsen négy gólt szerzett. Megvan Katona Mátyás és Bárány Donát első NB I-es találata.

2021.08.01 23:10:41

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. Most kezdem megérteni, miért lett volna fontos az igazán befolyásos európai élkluboknak, hogy a Szuperliga-sorozat már az idén útjára induljon. Mára ugyanis mulatós szintre süllyedtek az egykoron tekintélyt jelentő nemzetközi kupaviadalok...

2021.08.01 19:24:41

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE (összefoglaló), MURÁNYI DOMONKOS (percről percre)

Paprikás hangulatban ért véget a mérkőzés, a lila-fehérek csak szépíteni tudtak 0–2 után.

2021.08.01 17:25:29

Labdarúgó NB I VAJDA GYÖRGY (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)

Többet támadott a Fehérvár, a vezetést is megszerezte, de a jól védekező ZTE nem hagyta magát, és kiegyenlített.

2021.08.01 07:49:02

Labdarúgó NB I BORSOS LÁSZLÓ

„Remélem, hogy lesznek köztük, akik nemzetközi szinten is megállják a helyüket, mint Sallai, Kleinheisler vagy Gyurcsó.”