BENKŐ GÁBOR, S. TÓTH JÁNOSonline 2003.09.14 23:28 Frissítve: 2010.10.28 02:39

A légiósok találatai döntöttek

Bármelyik ujját harapja, éppúgy fájt volna, így aztán Gőbl Gábor, a Matáv immár kinevezett ügyvezetője úgy döntött: nem is próbálkozik a lehetetlennel.

Mert hát a Sopron édes álmokat is felülmúló rajtja nyomán bizonyosan több száz jelentkező lett volna az Üllői útról a közönséget időlegesen kitiltó fegyelmi határozat alapján a vendégoldalnak járó 50 tiszteletjegyre, s ezt a belépőmennyiséget igazságosan és főként sértődésmentesen elosztani reménytelen kísérletnek tűnt. A tiketteket így a Matáv labdarúgóinak hozzátartozói, közeli barátai kaphatták meg, de a soproniak nem feledkeztek el néhai vezetőedzőjük, a Fradihoz is természetesen ezer szállal kötődő Simon Tibor édesapjáról sem (az már megengedhető szubjektivizmus volt, hogy az akkrediáltak listájára felkerült a zseniális bluesénekes, Deák Bill Gyula, Pintér Attila jó barátja is, aki kiváló viszonyt ápol a rockmuzsikusként is sikeres Gőbl Gáborral is). A díszpáholy tehát megtelt vasárnap estére, de még egyszer utoljára a lelátók üresen búslakodtak. "Szerencsére ma vége lesz ennek a rémálomnak” – sóhajtott fel a meccs előtt Garami József, bár ennél több öröme előzetesen nemigen lehetett a Ferencváros szakmai igazgatójának, hiszen a házigazdák sérülések miatt amúgy is tépázott védelméből erre az alkalomra bokaszalag-húzódása miatt Dragan Vukmir is kidőlt.
Soproni oldalon is volt egy hiányzó a bekksorból, s Grósz Róbert bánatát csak erősítette, hogy bokasérülése miatt éppen a 24. születésnapján nem futballozhatott (a másik ünnepelt, a vasárnap ugyancsak 24 esztendős Balaskó Iván a kispadon kezdett). Az egészen nyilvánvaló volt, hogy a szövetségi szankció következtében hatpontos hátránnyal rajtoló, s ekként öt találkozó után egy ponttal kiesőhelyen szerénykedő Ferencváros számára nem lehet más út, csak a győzelem. Garami József viszont jó előre felhívta játékosai figyelmét, hogy csakis a türelmes futballtól remélhetnek eredményt a masszív védvonalairól ismert Sopron ellenében. Ennek megfelelően kapkodásmentesen keresték a fellazítható pontokat a Matáv hátsó falán a zöld-fehérek, és az előkészítők elsősorban az üresen hagyott területekre berobbanó ékeket igyekeztek megjátszani.
Alekszandar Jovics lesgólja már biztató jelzés lehetett a vendéglátók számára, s alig perdült túl az óramutató a lélektanilag kritikusnak mondott 15. percen, amikor a szerb center szabályosan is a kapuba talált. Érdemben a ferencvárosi gól után sem változott a forgatókönyv, s majd' fél óra eltelt, mire huzamosabb időre át-áttelepültek a felek a házigazdák térfelére. Az első öt meccsen kétgólos átlaggal büszkélkedő soproniak amúgy is ötlethiányos támadásai azonban széttöredeztek a pontatlan passzokon. A nagy Matáv-felvonulás közepette a Fradi rögvest el is dönthette volna a csata sorsát, ám egy gyors ellencsapás végén Gera Zoltán a ziccerek ziccerét vacakolta el…
A folytatásra két poszton váltott Pintér Attila, és ennek hatására harcosabban is kezdett a Matáv. A Fradi viszont nem szégyellt kontrázni, és az egyik ilyen ellencsapás végén, az éppen Jovi-csot váltó Marius Sasu is feliratkozott a góllistára. A Matáv számára sokkoló fordulatot követően már inkább csak a becsület vitte előre a vendégeket – igaz, Pető Zoltán egyszer azért csak megtornáztatta Szűcs Lajost –, míg a ferencvárosiakról lerítt, szeretnének minél hamarabb, sérülésmentesen túl lenni ezen a mókán. Csöndes semmitmondással folytak el tehát a percek, ámbár Nick Hornby Fociláz című könyve óta pontosan tudjuk: unalmas focira panaszkodni olyan, mint felpanaszolni, miért végződik olyan szomorúan a Lear király…
A Matáv immár ötödször vendégeskedett bajnokin az Üllői úton, ám az első soproni sikerre még mindig várniuk kell a csapat szurkolóinak…

percről percre

12. perc: Lipcsei végzett el szabadrúgást a balösszekötő helyéről, a középre ívelt labdát Gera a 11-es pontról felugorva bólintotta a léc fölé.
16. perc: Pintér Zoltán a mélységből felfutó Pető Zoltán elé gurított, ő pedig futtából, ballal, 25 méterről lőtte a labdát a jobb felső sarok mellé.
17. perc: Lipcsei tért ölelő átadással indította a bal oldalon Gerát, aki a 16-os vonaláról középre passzolt az üresen maradt Jovicsnak, a szerb támadó miután üggyel-bajjal lekezelte a labdát, és azt tíz méterről, jobbal a jobb alsó sarokba helyezte.
1–0
Alekszandar Jovics nem futballozott fejetlenül – a légiós szerezte a Fradi elsô gólját (Fotók: M. Németh Péter)
Alekszandar Jovics nem futballozott fejetlenül – a légiós szerezte a Fradi elsô gólját (Fotók: M. Németh Péter)
23. perc: Gera 22 méterről, középről csavarta kapura a labdát szabadrúgásból. Ám a jobb sarokba tartó labdát Milinte bravúrral kiütötte, a kipattanót pedig Baumgartner vágta ki a tizenhatosról.
28. perc: A bal oldalon Hanák ment el nagy lendülettel Rósa Dénes mellett, a soproni játékos jól adott középre, de az öt és feles bal sarkáról Tiber a kapu fölé csúsztatott.
29. perc: Lipcsei szerzett labdát a hazai tizenhatos előterében, és azonnal balra passzolt Leandróhoz. A honosított brazil megindult az oldalvonal mellett, majd az időközben lendületes sprintbe kezdő Lipcsei elé tálalt, a Fradi csapatkapitánya ballal remekül ívelt középre, majd a lendületből érkező Rósa Dénes a jobbösszekötő helyéről, 13 méterről fejelte a labdát a bal felső sarok mellé.
34. perc: Tóth Mihály és Baumgartner nem értette meg magát a felezővonalnál, s míg egymást zavarták, addig Lipcsei szemfülesen csente el előlük a labdát, és máris indította a védők közül kilépő Gerát. A támadó egyedül vezethette a labdát Milintére, majd a lehető leggyatrább megoldást választva, jobbal, 11 méterről gyengén perdített a bal kapufa mellé.
42. perc: Látványos cseleket bemutatva Kriston parádézott a soproni tizenhatoson belül, majd miután két embert is lerázott magáról ballal, kilenc méterről a bal sarkot célozta meg, de Milinte szögletre ütötte a labdát.

Nem biztos, hogy ez a mozdulat, Rósa Dénes fejese bekerül a futballtankönyvekbe
Nem biztos, hogy ez a mozdulat, Rósa Dénes fejese bekerül a futballtankönyvekbe
56. perc: Gera szöktette a bal oldalon Leandrót, aki a jó ütemben kapott labdával betört a vendégek tizenhatosára, majd ballal éles szögből 14 méterről kapura lőtte a labdát, de azt Milinte jobbra vetődve védte.
65. perc: Zováth nagyszerű labdaszerzése után Leandro egy remek passzal hozta helyzetbe a pár perccel korábban csereként beálló Sasut, aki egy finom mozdulattal eltolta a labdát a kivetődő Milinte mellett, majd ballal, hat méterről higgadtan helyezett a kapu közepébe.
2–0
73. perc: Leandro vette észre a jobb oldalon feltűnő Sasut, a román csatár a megkapott labdát nem sokáig dajkálta, és egy átvétel után jobbal, 16 méterről nagy erővel a kapu fölé lőtte.
78. perc: Bal oldali soproni szöglet után Pintér Zoltán elé került a labda, a Fradi tizenhatosának előterében a középpályás lövésre készült, ám rosszul találta el a labdát. Pető Zoltán került helyzetbe, és a soproni játékos mellre vette a labdát, 12 méterről szenzációs mozdulattal, ballal félfordulatból lőtt, de Szűcs Lajos bravúrral szögletre tolta a léc alá tartó labdát.

Mestermérleg

Garami József a Ferencváros szakmai igazgatója:

Az első félidőben higgadtan futballoztunk, és a helyzeteink alapján ekkor több góllal is vezethettünk volna. A szünetet követően kissé kapkodó lett a játékunk, de összességében ezen a mérkőzésen az történt, amit mi akartunk.

Pintér Attila a Sopron edzője:
Nem lehet üres lelátók előtt futballozni. Tudomásul kell venni, hogy az ilyen körülmények nem csak a hazai csapatot, hanem az ellenfelet is sújtják. Ettől függetlenül időnként jól játszottunk, de két óriási hiba miatt a Fradi kivégzett bennünket. Arra azért kíváncsi vagyok, ha a partjelző felteszi a zászlaját, akkor azt egy pillanattal később miért teszi le…

Fény és árnyék

Kis híján felrobbant a méregtől Alekszandar Jovics gólja után Pintér Attila, talán még a partjelző fejét is leharapta volna. Ám szerencséjére Boda György türelmes tárgyalópartnerének bizonyult, így a pszichológusnak is remek negyedik játékvezető anélkül oldotta fel a konfliktushelyzetet, hogy Szarka Zoltán vezetőbírónak közbe kellett volna avatkoznia.

Az amúgy békés meccsen egy pillanat alatt magasra csaptak az indulatok, amikor az 59. percben Sira István odaszúrt a cipője orrával a labdáért vetődő Szűcs Lajosnak. Ekkor Kriston Attila – önkéntes igazságosztónak képzelve magát – kis híján felöklelte a soproni támadót, de mielőtt nagyobb csetepaté alakulhatott volna ki, Szarka Zoltán rendet teremtett.
2022.10.05 23:41:17

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2022.10.05 09:40:12

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az 1922-es bajnokin már a fogadási csalás is téma volt.

2022.10.02 13:50:46

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A Fehérvár továbbra se képes idegenben nyerni, ezúttal a Puskás Akadémiával ikszelt.

2022.10.02 13:35:11

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A jól játszó hazaiak még gólt sem engedtek a küszködő zöld-fehéreknek.