PIETSCH TIBOR
2003.03.26 21:43 Frissítve: 2011.12.05 02:41
online

Azok a felejthetetlen hat nullák

Rövid részlet a 686 oldalas, Hajrá, lilák! című könyvből: "Elméletileg középpályás volt, de játszott mindent, ami csak belefért. Ha kellett, hátul rombolt, fejelt, ütközött, máskor ötven métereken hozta fel nagy energiával a labdát, s ha úgy adta a helyzet, elöl veszélyeztetett. Nagyon hasznos és nagy munkát végzett.

„Ha az a baj, hogy emberként kezelem a játékosokat, inkább veszem a kalapomat”
„Ha az a baj, hogy emberként kezelem a játékosokat, inkább veszem a kalapomat”
– Helytálló a jellemzés?– Ôszinte leszek: hízelgő rám nézve, hogy a szerkesztők ilyen jó véleménnyel vannak rólam – felelte a korábbi 33-szoros válogatott Kardos József, aki akkor volt az 1974-től 1990-ig tartó játékos-pályafutása csúcsán, amikor az Újpesti Dózsa mezében futballozott. – A könyvet természetesen olvastam, és igen, abban egyetértek a szerzőkkel, hogy hasznára voltam a csapatnak.
– Azt írják: "elméletileg középpályás”. Gyakorlatilag?
– Kapusként nem számítottak rám, az biztos… Védőt, elsősorban beállóst, valamint középpályást gyakran játszottam, és időnként a támadásokat is igyekeztem segíteni. Egyébként nekem eleinte csak az számított, hogy lehetőséghez jussak, hogy milyen poszton, az majdhogynem mindegy volt. El tudja képzelni, milyen nehéz volt akkoriban beférni az Újpestbe? Törőcsik, Fazekas, Fekete, Zámbó, Dunai III, Nagy Laci – soroljam még? Tíz válogatott szerepelt ott, akadt rá példa, hogy valakinek nálunk csak a kispadon jutott hely, miközben a nemzeti együttesben biztos kezdő volt. Én például úgy kerültem először képbe, hogy Sarlós Andrásnak kisebb vitája támadt a klubbal, ha jól emlékszem, a lakásával kapcsolatban, mire Várhidi Pali bácsi közölte velem: "Józsi, a hét végi bajnokin te kezdesz Bandi helyett”. Ez a meccs a negyedik fordulóban volt esedékes, Diósgyőrött léptünk pályára, nekem beállósként Magyar Balázst kellett fognom, és nulla nullára végeztünk. Azt követően huszonhatszor játszottam még a végül aranyérmesként záró Dózsában.

Blokk a határátlépés után

Névjegy

KARDOS JÓZSEF
Született: 1960. március 29., Nagybátony
Klubjai játékosként: Salgótarjáni TC (1978–1979), Újpesti Dózsa (1979–1987), Vasas (1987–1988), Apollon Kalamaria (görög, 1989), Dunakeszi VSE (1989), Váci Izzó (1990)
Élvonalbeli mérkôzéseinek/góljainak száma: 262/38
Legjobb eredményei: Magyar bajnok (1978–1979), 3x MNK-gyôztes (1982, 1983, 1987), az Év labdarúgója (1983)
Válogatott mérkôzéseinek/góljainak száma: 33/3
Klubjai edzôként: Dabas (1993–1994), Pásztó (1994–1995), Nagykáta (1995–1996), Komárom (1997–1999), Kiskunfélegyháza (1999–2000), Komárom (2000–2001), Ózd (2002 ôsz)
– Tizennyolc esztendősen tagja lehetett az az idő tájt félelmetes Újpest bajnokcsapatának. Szerencsés ember.
– Nekem mondja?! Nekem, aki korábban Nagybátonyból kapott meghívót az ifjúsági válogatottba? Nekem, aki 1977-ben Salgótarjánba igazolt, és Lakat Károly keze alá került? Hát persze, hogy szerencsés vagyok.
– Kíváncsi volnék, milyen érzés volt először bekopogtatni az újpesti öltöző ajtaján?
– Kezdjük azzal, hogy alig mertem belépni… Remegett a gyomrom, izgultam, minden bajom volt. Aztán megmutatták a helyemet. Törőcsik András mellé ültettek, majd’ elájultam… Hozzáteszem, mi, fiatalok akkoriban tudtuk a rendet, nem fickándoztunk, csupán tettük a dolgunkat szépen, csendben. Én gyorsan felmértem a terepet, gondoltam, ahol ennyi klasszis támadó akad, csak elkél egy olyan játékos, aki kilencven percen át zakatol. Tisztában voltam vele, nem kell villognom, a feladatom mindössze annyi, hogy a megszerzett labdát lepasszolom a sztároknak, ők úgyis megoldják a többit.
– Az esetek többségében meg is oldották…
– Érdekes, amilyen jól teljesítettünk idehaza, olyan gyengén muzsikáltunk külföldön. Említhetném a hetvennyolcas BEK-sorozatot, amikor a jónevűnek éppenséggel nem mondható Zbrojovka Brno búcsúztatott minket az első fordulóban, úgy, hogy a kinti kettő kettőt követően a Megyeri úton nyert kettő nullára… Rá egy évre ismét a bajnokcsapatok versengésében próbálkoztunk, ám akkor a Dukla Praha jelentett leküzdhetetlen akadályt. Aztán az is megesett, hogy az akkor még korántsem acélos Real Sociedaddal szemben estünk ki az UEFA-kupa első körében. Szóval, ha átléptük a határt, valamiért leblokkoltunk, de hogy miért, arra a mai napig nem tudok válaszolni.
– Arra viszont feleljen, hogy miért nem játszott a nyolcvanhármas Magyar Népköztársasági Kupa fináléjában?
– Roppant egyszerű a magyarázat: az elődöntőben begyűjtöttem a harmadik sárgámat, és emiatt ki kellett hagynom a Honvéd elleni döntőt. Fészkelődtem a lelátón, néztem a fiúkat, és közben az járt az eszemben, milyen igazságtalan a futball: az ember sikeresen lejátszik hét-nyolc meccset, aztán egy apró fegyelmezetlenség miatt a legfontosabb összecsapásról lemarad. A lefújás után persze megváltozott a véleményem, hiszen a roppant erős kispestieket három kettőre legyőztük, én meg rohantam ünnepelni a srácokkal.
– Három kettő először. És másodszor?
– Nyolcvanhét, Székesfehérvár, szintén MNK-döntő, az ellenfél a Pécsi MSC. Máig előttem van, hogy az Újpest kapitányaként én emelem magasba a serleget. Talán lehetek szerénytelen: sikerült hozzátennem valamit a diadalhoz, hiszen én fejeltem a második gólunkat.
– Arra tippelnék, ennél is emlékezetesebb estéje volt nyolcvanöt április tizenhetedikén.
– Abban a tudatban utaztunk Ausztriába, az ötödik selejtezőnkre, ha nyerünk, a mexikói világbajnokság résztvevői leszünk. Nos, egy csodálatos meccsen győztünk három nullára. Igaz, a végére teljesen "legagyásodtunk”, mert mire beértünk az öltözőbe, az alsónadrágunkon kívül az összes szerelésünket odaajándékoztuk a minket elkísérő drukkereknek, sőt, később még a buszból is kidobáltunk nekik mindent, ami mozdítható volt. Jól néztünk ki hazafelé, rajtam például egy térdig érő nadrág feszült…
– Ennél nagyobb élménye nincs is?
– Ha nagyobb nincs is, a brazilok elleni három nullás pesti győzelem és a törökök leigázása vetekszik a bécsi sikerrel.
– Hogyan is végeztek Isztambulban?
– Nyertünk hat nullára.
– Helyben vagyunk… De ha nem akarja, akkor…
– Ugyan már, beszélhetünk nyugodtan arról a mérkőzésről. Már csak azért is, mert videóról néha megtekintem a szovjetek elleni találkozót.
– Ennyire szereti a horrort?
– Elárulom, a mai napig légszomjam van, ha ezt a meccset nézem. Eszembe jut, mit éreztem akkor a pályán.

Elillant kölni lehetőség

– Ha nem titok, mit?
– A második percben futottam egy sprintet, utána fél percre volt szükségem ahhoz, hogy magamhoz térjek. Ha meg kétszer egymás után sprinteltem, percekig nem találtam a helyem. Valamit borzasztóan elrontottunk a felkészülés során, ám hogy mit, arról fogalmam sincs. Megjegyzem, iszonyúan fájt mindanynyiunknak az a kudarc, de személy szerint engem még jobban elkeserített, hogy szétverték azt a gárdát. Egy vezető sem akadt, aki vállalta volna a felelősséget. Bezzeg mi, játékosok megkaptuk a magunkét, bárhová mentünk, mindenütt zengett a kórus: "Mexikó, Mexikó…” Ráadásul ez volt a legenyhébb rigmus…
– Váltsunk gyorsan témát: azt hallottam, nem sokon múlott, hogy a Megyeri útról Győrbe költözzön.
– Győrbe is költöztem, mégsem maradtam ott. Nyolcvannégyet írtunk, Verebes József irányította akkor az ETO-t, és én két hónapig a zöld-fehérekkel készültem. Tréningeztem, szerepeltem az edzőmérkőzéseken, még a környékbeli falvak italozóiban rendezett közönségtalálkozókon is megjelentem. A bajnoki rajton mégis Dózsa-dresszben futottam ki a gyepre, ugyanis az Újpest, nincs rá jobb szó, erőszakkal visszavitt a Megyeri útra. Az illetékesek közölték: vagy visszajövök vagy elintézik, hogy ne léphessek pályára. Inkább visszamentem. Arról már évekkel később értesültem, hogy nyolcvanhárom őszén a Köln jelentkezett be értem, illetve "Törőért”, a németek állítólag nagyon komoly pénzt kínáltak értünk. Az újpesti vezetőség azonnal elzárkózott az eladásunk elől… Gyakran eltöprengek rajta, mire vittem volna, ha korrektebbek az elöljárók.
– Meglehet, ha másképp alakul az élete, nem ülhetett volna le, mondjuk, a Komárom kispadjára…
– Ha sejtené, milyen jól éreztem magam Komáromban… Akkor vettem át az együttest, amikor az feljutott az NB II-be. Tizenhat győzelmet arattunk zsinórban, nyolc hónapon át nem találtunk legyőzőre, a végén felkerültünk az NB I B-be. Még szegény Czibor Zoli bácsi is kijárt a meccseinkre, pedig akkortájt már nagyon beteg volt. Kár, hogy a másodosztályban nem ment ilyen jól, ám egészen addig nem voltak komoly gondjaink, amíg el nem fogyott a pénz. Arra azért büszke vagyok, hogy bár szinte éhen haltunk, sikerült benntartanom a csapatot.

Újabb ajánlatra várva

– Bevallom, én ott elakadtam, hogy Ózdon edzősködött.
– Akkor nincs lemaradva, mert az volt az utolsó állomás. Ózd, a csodák csodája, szoktam mondogatni. A város szenzációs körülményeket biztosít, évente tizennégymillió forintot áldoz a klubra, a stadion gyönyörű, a szurkolók meg imádják a gárdát. Habár egy mulasztásról be kell számolnom: az eredményjelző csak kilenc találatig működőképes. Történt, hogy az ősszel egy tízest vágtunk a Tiszaújvárosnak, ám az egyes mellé a nulla már nem fért ki. Azzal vigasztaltam a vezetőket, hogy ennyit ők is hibázhatnak…
– A város büszkeségét, a "való világból” ismert Majkát azért leigazolhatták volna…
– Ha pontosak az információim, ő a megyei másodosztályban futballozott, vagyis nem hiszem, hogy befért volna…
– Miért beszélhetünk múlt időben az ózdi fejezetről?
– Mert Uj Péter klubelnök arra hivatkozva, hogy nem vagyok kellőképpen erélyes a labdarúgókkal, decemberben szerződést bontott velem. Való igaz, nem vagyok az a típus, aki ordít, mint egy fába szorult féreg, de ha az a baj, hogy emberként kezelem a játékosokat, akkor inkább veszem a kalapomat.
– Azóta sehol semmi?
– Egy ajánlat érkezett az NB III-ból, sajnos, az nem realizálódott. Holott nekem az az álmom, hogy vidéken dolgozhassak. Ott őszintébbek, kedvesebbek az emberek, ráadásul jobban szeretik a futballt. Nem szégyellem, irányítottam már megyei első osztályú társulatot is.
– Tegyük fel, választhatna az Újpest és egy vidéki együttes kispadja között.
– Ez még nem téma, mert nincs meg az A-licencem. A szakedzői diplomát már megszereztem, csakúgy, mint a B-licencet. Remélem, fél éven belül az A-t is átvehetem.
– És ha a nyáron választhatna az Újpest, illetve egy vidéki klub között?
– Nézze, én harmincnyolc esztendősen, családi okok miatt nemet mondtam az élvonalbeli Haladás hívására. Amikor öt éve visszautasítottam a szombathelyieket, tudtam, rossz döntést hozok, mégsem tehettem eleget a felkérésnek. Miként tudtam azt is, hogy hosszú-hosszú éveknek kell eltelnie ahhoz, hogy egy hasonló lehetőséget kapjak, ha kapok egyáltalán… Ám, ha mindenáron választanom kell, akkor azt szeretném, hogy az első osztályú Ózd szakvezetője lehessek. Egye fene, ez esetben Majka is jöhet…
2022.10.05 23:41:17

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2022.10.05 09:40:12

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az 1922-es bajnokin már a fogadási csalás is téma volt.

2022.10.02 13:50:46

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A Fehérvár továbbra se képes idegenben nyerni, ezúttal a Puskás Akadémiával ikszelt.

2022.10.02 13:35:11

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A jól játszó hazaiak még gólt sem engedtek a küszködő zöld-fehéreknek.