Kiderült, milyen néven indulhat az NB II-ben a Fehérvár

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.06.21. 13:12
null
Legutóbb 2009 és 2018 között viselte a Videoton nevet a székesfehérvári futballklub (Fotó: vidi.hu)
Eldőlt, hogy milyen néven indul a labdarúgó NB II-ben az élvonalból a mögöttünk hagyott idényben kiesett Fehérvár FC – írja a feol.hu.

Noha korábban már bejelentették, hogy a piros-kék klub ismét felveheti a Videoton nevet, a hivatalos bejelentésre eddig nem került sor. A már említett forrás erről is kérdezte podcastjában Cser-Palkovics Andrást, Székesfehérvár polgármesterét. A városvezető megerősítette, hogy használni fogja az ideiglenesen önkormányzati tulajdonba kerülő klub a Videoton nevet, de az érintett felek jelenleg még az ilyenkor szükséges névhasználati szerződésen dolgoznak.

„Valószínűleg Videoton FC Fehérvár lesz a gárda neve, korábban is innen indultak a változások” – fogalmazott Cser-Palkovics András, hozzátéve, hogy a jövőbeli klubtulajdonossal is szeretnék megértetni a történelmi név fontosságát.

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 18:52

Ismét felveheti a Videoton nevet a Fehérvár FC

Visszakaphatja a csapat azt a nevet, amellyel a legnagyobb sikereit érte el.

 

Legfrissebb hírek

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.07.07. 15:23

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59

Katona Mátyás: Csak rajtam múlik, mire viszem a Szparinál

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 10:29

Visszatér a Videoton név – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 09:22

FTC- és Újpest-nevelést is igazolt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 17:15

Papp Milánt kölcsönadta a Kecskemét a Videotonnak

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 16:58

„Gyurcsó Ádám nyitott arra, hogy visszatérjen Fehérvárra”

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 16:08

A Fehérvár bejelentette Bobál Gergely szerződtetését

Labdarúgó NB II
2025.06.30. 17:22
Ezek is érdekelhetik