Horváth Ferenc: Nem kerestek meg Fehérvárról, és ez fáj

Németh LőrincNémeth Lőrinc
Vágólapra másolva!
2025.06.23. 13:33
null
Horváth Ferencnek fáj, hogy nem tárgyaltak vele a Videoton kispadjáról (Fotó: Török Attila)
A FEOL interjút készített a magyar labdarúgó-másodosztályban (NB II) szereplő Fehérvár FC korábbi játékosával és vezetőedzőjével, Horváth Ferenccel. A Magyarországra nemrég visszatérő szakember szerint a klub identitását vesztette, valamint egy, a városhoz kötődő trénert kellett volna a megbízni a stabilizálással.

A ciprusról hazatérő tréner szerint egy a városhoz kötődő személyt kellett volna a csapat élére állítani.  Utolsó megállója a ciprusi ligában, a Paralimniou utánpótlásának élén volt, ám véglegesen hazaköltözött Magyarországra. 

Az interjú során kifejezte nemtetszését az új vezetőedző kiválasztásával kapcsolatban. Bár személy szerint nincs baja Boér Gáborral, sőt „nagyon jó kapcsolatot ápol” vele, szerinte az lett volna a helyes megoldás, ha a klub olyan személyt nevez ki, akinek kötődése van az egyesülettel, nem pedig csak bizonyítani akar.

„Lehet, hogy én romantizálom túl a futballt, ami a mai modern labdarúgásban már annyira nincs meg, de ebben a helyzetben fehérvári kötődésű edzőt kellene kinevezni. Nem tudom, hogy Kuttor Attilával például beszéltek-e, Bekő Balázsról konkrétan tudom, hogy nem beszélt vele senki” – mondta Horváth Ferenc.

A sokat látott tréner a FEOL felvetésére egyetértett azzal, hogy a klub, ahol sok évet eltöltött identitását vesztette.

Teljesen egyetértek ezzel a kijelentéssel, hogy identitását vesztette a csapat. Úgy gondolom, ha sikerül elintézni azt, hogy visszakapja a nevét a gárda, mellé kineveztek volna egy helyi kötődésű edzőt, akkor az a szurkolóknak se jelentett volna problémát. Még annak ellenére sem, hogy azért a magyar edzők hallatán sokszor előítéletesek, és mindenki is problémát jelent számukra. Persze, a vezetők szemében elfogadom, hogy hátrány az, hogy két éven át Cipruson dolgoztam, de az összes meccset láttam, legyen szó NB I-es vagy NB II-es összecsapásról, azokat is néztem. A lényeg, hogy nem kerestek meg Fehérvárról, és ez fáj, megvisel.”

 

Legfrissebb hírek

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
7 órája

NB II-es felkészülés: négy gólt szerzett a Honvéd, a Vasas is simán győzött, a Videoton a BVSC-t verte meg

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 23:07

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59

Katona Mátyás: Csak rajtam múlik, mire viszem a Szparinál

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 10:29

A Mezőkövesd középhátvédet, a Szeged középpályást igazolt

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 08:04

NB III-as gólkirályt igazolt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 07:01

Válogatott középpályás érkezett az NB II újoncához

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 22:41

Másodosztályú gólkirállyal erősített az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 21:56
Ezek is érdekelhetik