Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.06.16. 07:16
null
Mucsányi Márk 2020-ban mutatkozott be az Újpest első csapatában (Fotó: archív)
Az Újpest FC 23 éves csatára, Mucsányi Márk az Instgramon jelentette be vasárnap, hogy távozik a klubtól, igaz, később törölte a posztot.

 

 

,Hálás szívvel búcsúzom az Újpesttől. Hét évvel ezelőtt érkeztem, öt éve itt kaptam meg az első profi szerződésemet, és azóta ez a klub a második otthonom lett. Itt nőttem fel, rengeteget tanultam, fejlődtem, és életre szóló barátságokat szereztem. Köszönöm a klubnak, az edzőknek, a csapattársaimnak és természetesen a szurkolóknak a támogatást és a közös élményeket! Hálás vagyok, hogy az Újpest-család tagja lehettem” – írta az Instagramon a lilák 23 éves csatára, Mucsányi Márk, majd nem sokkal később törölte a posztot.

A Lila Sector szurkolói oldal azonban biztosra veszi a távozását, és azt is hozzáteszi a hírhez, hogy a csatár a ZTE-vel folytat előrehaladott tárgyalásokat.

Mucsányi az Újpest FC első csapatában 34 tétmeccsen szerepelt (ebből 29 NB I-es meccsen, a legutóbbi idényben 21 bajnokin lépett pályára az élvonalban), négy gólt szerzett és két gólpasszt adott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Juhász Bence (Mezőkövesd Zsóry)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Baranyai Nimród (Kolorcity Kazincbarcika), Kovács Dominik (BVSC-Zugló), Ognjen Radosevics (szerb-magyar, Nyíregyháza Spartacus). Kooperációs kölcsön után (BVSC-Zugló): Babós Levente, Mucsányi Miron, Simon Balázs, Tóth Ákos
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Arijan Ademi (horvát-északmacedón, Dinamo Zagreb – Horvátország), Dénes Csanád Vilmos (Zalaegerszegi TE FC), Kovácsréti Márk (Nyíregyháza Spartacus), Efthimisz Kulurisz (görög, Pogon Szczecin – Lengyelország), Aljosa Matko (szlovén, NK Celje – Szlovénia) 
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Mucsányi Márk (Zalaegerszegi TE FC), Vincent Onovo (nigériai, lejár a szerződése)
 

 

Legfrissebb hírek

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
8 órája

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
12 órája

Öt idény után visszatér a Sepsi OSK-hoz a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
14 órája

Távozott az Atlético világbajnoka; Bódi Ádám is Tiszakécskén folytatja – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
17 órája

A Debrecen kölcsönvette a Ferencváros kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10

Magyar válogatott védővel erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 19:38

Francia védőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 17:20
Ezek is érdekelhetik