AZ ELMÚLT HÉT ÖSSZEFOGLALÓJA
Míg az első hetekben nagyobbrészt magyar játékosok váltottak klubot a nyáron, mostanra egyre több az NB I-be újonnan érkező légiós. A DVSC-hez érkezett a venezuelai Josua Mejías Görögországból, a Ferencváros pedig az ír Callum O’Dowdát szerződtette Walesből, miközben a ghánai Isaac Pappoe Skóciába került kölcsönbe. Nyíregyházára érkezett Zalaegerszegről a görög Sztefanosz Evangelu és Sepsiszentgyörgyről a korábban a DVSC-ben szereplő északmacedón Dorian Babunszki, de a Szpari magyar játékosokat is igazolt az elmúlt napokban, Katona Mátyást Fehérvárról, Manner Balázst az FTC-től. Az Újpest szerződtette a legutóbb Izraelben szereplő portugál szélsőt, Iuri Medeirost és Belgrádból a suriname-i Gleofilo Vlijtert. A ZTE pedig a Costa Rica-i Joseth Peraza és az argentin Fabricio Amato érkezését jelentette be, illetve Zalaegerszegen folytatja az MTK-tól távozó Nagy Zsombor is. A múlt héten több változást bejelentett a Kazincbarcika is, ám új légiós nem csatlakozott, a rutinos játékosok közül távozott Lucas és Varga József, ugyanakkor érkezett többek között a kapus Gyollai Dániel és a támadó Prosser Dániel, de érkeztek fiatalok is, mint Bánflavi Gergő és Szőke Gergő.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: Julien Dacosta (francia, Sochaux – Franciaország), Fran Manzanara (Francisco Jesús López de la Manzanara Delgado, spanyol, Racing Ferrol – Spanyolország), Josua Mejías (Josua Antonio Mejías García, venezuelai, Kallithea – Görögország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Varga Ádám (Ferencváros)
Kölcsönből visszatértek: Batai Tamás (BVSC-Zugló), Engedi Márk (Tiszakécskei LC), Erdélyi Benedek (BVSC-Zugló), Gyenti Kristóf (Békéscsaba 1912 Előre), Kohut Máté (Békéscsaba 1912 Előre), David Nwachukwu (nigériai, BVSC-Zugló). Kooperációs kölcsön után (Mezőkövesd Zsóry): Cibla Flórián, Doktor Zsolt, Hornyák Csaba, Vidnyánszky Mátyás
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Djordje Gordics (szerb, Lommel – Belgium, legutóbb kölcsönben NK Radomlje – Szlovénia), Adrián Guerrero (spanyol, CF Tenerife – Spanyolország, szabadon igazolható), Katona Levente (Kecskeméti TE)
Távozók: Henrik Rönlöff Castegren (svéd, IK Sirius – Svédország), Brandon Domingues (francia-portugál, Real Oviedo – Spanyolország), Ferenczi János (FK Csíkszereda – Románia, szabadon igazolhatóként), Gonda Suicsi (japán, szabadon igazolható), Kocsis Gergő (szabadon igazolható, Videoton), Krisztijan Malinov (bolgár, szabadon igazolható), Megyeri Balázs (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Vidnyánszky Mátyás (Mezőkövesd, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia), Maurides (Maurides Roque Junior, brazil, FC St. Pauli – Németország), Arandjel Sztojkovics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Jorgo Pëllumbi (albán)
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Anderson Esiti (nigériai, Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Kecskés Ákos (AEL Limasszol – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Megyeri Gábor (Bp. Honvéd), Mucsányi Márk (Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Ante Roguljic (horvát, Anorthoszisz – Cipus, szabadon igazolhatóként), Sajbán Máté (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolható), Ivan Saponjics (szerb, Videoton FCF)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatértek: Bokros Szilárd (FC Kosice – Kassa, Szlovákia), Csatári Gergő (Kolorcity Kazincbarcika), Derényi Nándor (Putnok FC), Fekete Vince (Putnok FC), Ferencsik Bálint (Békéscsaba 1912 Előre), Szamosi Ádám (Bp. Honvéd). Kooperációs kölcsön után (Kolorcity Kazincbarcika): Bacsa Benjámin, Demeter Milán, Dojcsák Bence, Kristóf Márk, Lajcsik Vencel
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Bozsidar Csorbadzsijszki (bolgár, szabadon igazolható), Braniszlav Danilovics (szerb-magyar, szabadon igazolható), Bright Edomwonyi (nigériai, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Vlagyiszlav Klimovics (fehérorosz, Torpedo Zsodino – Fehéroroszország, szabadon igazolhatóként), Artem Odincov (ukrán, FC Andijon – Üzbegisztán, szabadon igazolhatóként), Szalai Bence (Kolorcity Kazincbarcika)
Kölcsönbe távozók: Lajcsik Vencel (Budafoki MTE), Christ Tiéhi (elefántcsontparti-francia, Baník Ostrava – Csehország). Kooperációs kölcsön keretében (Mezőkövesd Zsóry): Dojcsák Bence, Bohdan Furdeckij, Nazar Kovalenko, Sáreczki Szabolcs
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Uros Drezgics (szerb, Rubin Kazany – Oroszország), Huszár Marcell (ETO FC Győr), Marko Rakonjac (montenegrói, Lokomotiv Moszkva – Oroszország), Simon Barnabás (Paksi FC), Skribek Alen (Paksi FC, onnan Zalaegerszegi TE FC, kölcsönbe), Varga Zétény (Ferencvárosi TC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: Alexander Abrahamsson (svéd, Zaglebie Lubin – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Megyeri Balázs (Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Olekszandr Piscsur (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatértek: Csóka Bálint (szlovákiai, FC STK 1914 Samorín – Somorja, Szlovákia), Farkas Balázs Kesző (Bp. Honvéd), Huszár Marcell (Diósgyőri VTK), Koncz Dávid (FC STK 1914 Samorín – Somorja, Szlovákia), Matija Krivokapics (montenegrói, KFC Komárno – Komáromi FC, Szlovákia), Lacza Alex (Kozármisleny). Kooperációs kölcsön után (Szentlőrinc): Vingler László
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Kocsis Botond
Kiszemeltek: Nadir Benbuali (algériai, Charleroi SC – Belgium), Kevin Dodaj (albán, KF Vllaznia – Albánia), Nagy Olivér (Ferencvárosi TC, legutóbb kölcsönben Soroksár SC), Vitális Milán (DAC 1904 – Szlovákia)
Távozók: Mamady Diarra (mali, Sheriff Tiraspol – Moldova, szabadon igazolhatóként), Gyurákovics Erik (?), Albion Marku (albán, szabadon igazolható), Ruisz Barnabás (Kecskeméti TE, szabadon igazolhatóként), Szépe János (szlovákiai, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatér klubjához: Nadir Benbuali (algériai, Charleroi SC – Belgium), Eneo Bitri (albán, Valerenga – Norvégia), Dino Grozdanic (horvát, Asztereasz Tripolisz – Görögország), Vitális Milán (DAC 1904 – Szlovákia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Michal Skvarka (szlovák)
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Daniel Arzani (ausztrál, Melbourne Victory – Ausztrália), Cadu (Carlos Eduardo Lopes Cruz, brazil, Viktoria Plzen – Csehország, szabadon igazolhatóként), Jonathan Levi (svéd, Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Nagy Barnabás (Nyíregyháza Spartacus), Callum O’Dowda (ír, Cardiff City – Wales/angol Championship), Ötvös Bence (Paksi FC), Toon Raemaekers (belga, KV Mechelen – Belgium)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Baráth Péter (Raków Czestochowa – Lengyelország), Fortune Bassey (nigériai, DAC 1904 – Szlovákia), Botka Endre (Kecskeméti TE), Gruber Zsombor (MTK Budapest), Katona Bálint (Kecskeméti TE), Kenan Kodro (bosnyák, Gaziantep FK – Törökország), Pászka Lóránd (Kecskeméti TE), Edgar Szevikjan (örmény, Lokomotiv Moszkva – Oroszország), Varga Zétény (Diósgyőri VTK)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Komáromi Bálint, Daniel Kuznyecov (ukrán-magyar), Ledniczky Zalán, Skotner Zoltán, Tóth Máté
Kiszemeltek: Juan Alvina Bezerra (brazil, FK Olekszandrija – Ukrajna), Gavriel Kanicsovszki (angol-izraeli, Maccabi Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolható), Issouf Sissokho (mali, Maccabi Tel-Aviv – Izrael)
Távozók: Mohamed Ben Romdan (tunéziai, Al-Ahli – Egyiptom), Eldar Civic (bosnyák, FK Baltyika – Oroszország), Virgil Roy Misidjan (suriname-i-holland, NEC – Hollandia), Owusu Kwabena (ghánai, legutóbb kölcsönben MKE Ankaragücü – Törökország), Matheus Saldanha (Matheus Bonifácio Saldanha Marinho, brazil, Al-Vaszl – Egyesült Arab Emírségek)
Kölcsönbe távozók: Bolgár Botond (FTC II – Kecskeméti TE), Isaac Pappoe (ghánai, Dundee United – Skócia), Varga Ádám (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ismaël Aaneba (francia), Fortune Bassey (nigériai), Katona Bálint (Nyíregyháza Spartacus), Tosin Kehinde (angol-nigériai), Kenan Kodro (bosnyák), Pászka Lóránd (FK Csíkszereda – Románia), Cristian Ramírez (ecuadori), Adama Traoré (mali)
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC-NÉL
Érkezők: Gyollai Dániel (Glentoran FC – Észak-Írország), Kun Olivér (Puskás Akadémia), Menyhárt Barnabás (Bp. Honvéd), Mihajlo Meszhi (ukrán, Kecskeméti TE, szabadon igazolhatóként), Dominik Mulac (horvát, NK Opatija – Horvátország), Prosser Dániel (klub nélküli, legutóbb Szeged-Csanád GA), Rácz László (Pécsi MFC, legutóbb kölcsönben Kozármisleny), Schuszter Ronald (Kozármisleny), Martin Slogar (horvát, HNK Gorica – Horvátország), Szalai Bence (Diósgyőri VTK), Szőke Gergő (MTK Budapest), Trencsényi Bence (Tiszafüred), Varazdat Harojan (örmény, Pjunyik Jereván – Örményország)
Kölcsönbe érkezők: Bánfalvi Gergő (Vasas)
Kölcsönből visszatérhetnek: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Könyves Norbert (magyar-szerb, szabadon igazolható – Paks)
Távozók: Bódi Ádám (Tiszakécskei LC), Fadgyas Tamás (MTK Budapest), Lucas (Lucas Marcolini Dantas Bertucci, brazil-magyar, Tiszakécskei LC, szabadon igazolhatóként), Pethő Bence (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Ternován Patrik (Mezőkövesd-Zsóry, szabadon igazolhatóként), Varga József (Tiszakécskei LC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Baranyai Nimród (Újpest FC), Csatári Gergő (Diósgyőri VTK), Debreceni Ákos (Paksi FC). Kooperációs kölcsön után (Diósgyőri VTK): Bacsa Benjámin, Demeter Milán, Dojcsák Bence, Kristóf Márk, Lajcsik Vencel
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDA MASTER GOODNÁL
Érkezők: Toniszlav Jordanov (bolgár, Arda – Bulgária), Marko Matanovics (montenegrói, FK Sarajevo – Bosznia-Hercegovina, kölcsön után végleg), Medgyes Sinan (magyar-szlovák, Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Bohdan Melnik (ukrán, Videoton FCF), Nagy Krisztián (Kecskeméti TE), Novothny Soma (Ruch Chorzów – Lengyelország), Oláh Bálint (Budafoki MTE, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Jaroszlav Heles (ukrán-magyar, Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Czékus Ádám (békéscsabai kölcsön után Kecskeméti TE), Széles Imre (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Pap Zsolt (szabadon igazolható), David Puclin (horvát, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Ésik Ákos (Békéscsaba 1912 Előre)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Szőr Levente (Szeged-Csanád GA)
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Átrok István Zalán (Bp. Honvéd, legutóbb kölcsönben Kozármisleny), Bévárdi Zsombor (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Bp. Honvéd), Fadgyas Tamás (Kazincbarcika SC), Jakub Plsek (cseh, Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Széles Imre (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Szépe János (szlovákiai, ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként),
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérnek: Kovács Mátyás (Videoton FCF), Lehoczky Roland (Vasas FC), Szűcs Patrik (Budafoki MTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC)
Távozók: Nemanja Antonov (szerb, Nyíregyháza Spartacus – szabadon igazolhatóként), Bobál Dávid (szabadon igazolható), Hej Viktor (ukrán-magyar, Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Merényi Ádám (budafoki kölcsön után Kecskeméti TE), Nagy Zsombor (Zalaegerszegi TE FC – szabadon igazolhatóként), Stieber Zoltán (szabadon igazolható), Szőke Gergő (Kolorcity Kazincbarcika SC), Végh Bence (FK Csíkszereda – Románia), Zuigeber Ákos (budafoki kölcsön után Bp. Honvéd)
Kölcsönbe távozók: Csenterics Adrián (Mérida AD – Spanyolország), Herczeg Botond (szegedi kölcsön után Budafoki MTE), Stumpf Gábor (Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatért klubjához: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Kata Mihály (Deportivo Alavés – Spanyolország), Kosznovszky Márk (Deportivo Alavés – Spanyolország, Portsmouth, Sheffield United – Anglia, Swansea City – Wales), Molnár Rajmund (Besiktas – Törökország, illetve Hollandia)
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Nemanja Antonov (szerb, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Dorian Babunszki (észak-macedón, Sepsi – Románia, szabadon igazolhatóként), Bright Edomwonyi (nigériai, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Sztefanosz Evangelu (görög, Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Katona Mátyás (Videoton FCF), Kovács Dániel (szabadon igazolható, legutóbb Volosz – Görögország), Manner Balázs (Ferencvárosi TC, legutóbb kölcsönben Soroksár SC), Májer Milán (Kecskeméti TE, szabadon igazolhatóként), Bojan Szankovics (szerb-horvát, Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Bese Balázs (Opus Tigáz Tatabánya), Oláh Benjámin (Mezőkövesd Zsóry), Pataki Bence (Tiszakécske)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia), Katona Levente (Kecskemét), Katona Bálint (Ferencváros), Kersák Roland (Kecskemét), Simut Mario (román-magyar, Videoton FCF) Somogyi Ádám (Bp. Honvéd), Szendrei Norbert (Zalaegerszegi TE FC), Tarcsi Róbert (szlovákiai, ETO Akadémia, próbajáték)
Távozók: Ronaldo Deaconu (román, Unirea Slobozia – Románia), Géresi Krisztián (visszavonult), Horváth Kevin (Soroksár, legutóbb kölcsönben Mezőkövesd Zsóry), Nika Kvekveszkiri (grúz, szabadon igazolható), Matheus Leoni (brazil), Nagy Barnabás (Ferencvárosi TC), Németh Barnabás (Vasas FC, kölcsön után végleg), Pinte Patrik (szlovák-magyar, Bp. Honvéd, kölcsön után végleg), Darko Velkovszki (északmacedón, szabadon igazolható), Fejér Béla (román-magyar, Sepsi OSK – Románia)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia FC), Kovács Krisztián (szlovák-magyar, Paksi FC), Ognjen Radosevics (szerb-magyar, Újpest FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Keresztes Krisztián
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Pető Milán (Videoton FCF), Rideg Bálint (Vasas II, szabadon igazolható), Szalai József (Mezőkövesd Zsóry), Zeke Márió (Kecskeméti TE)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Debreceni Ákos (Kolorcity Kazincbarcika), Lapu Andor (Opus Tigáz Tatabánya), Lépő Kristóf (Kozármisleny), Nyári Patrik (Szentlőrinc), Simon Barnabás (Diósgyőri VTK), Szekszárdi Milán (Szentlőrinc), Szendrei Ákos (Mezőkövesd Zsóry), Volter Patrik (VSC 2015 Veszprém). Kooperációs kölcsön után (Kozármisleny): Pesti Zoltán
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: Hegedűs János (FK Csíkszereda – Románia, kölcsön után végleg), Kocsis Bence (BVSC-s kölcsön után Videoton FCF), Kovács Krisztián (nyíregyházi kölcsön után Videoton FCF), Mezei Szabolcs (Topolyai SC – Szerbia), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Szabó Bálint (fehérvári kölcsön után FK Csíkszereda – Románia), Varga Roland (Videoton FCF, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Debreceni Zalán (kozármislenyi kölcsön után FC Ajka), Győrfi Milán (Kecskeméti TE), Máté Csaba (Kozármisleny), Rideg Bálint (Ajka), Skribek Alen (diósgyőri kölcsön után Zalaegerszegi TE FC), Szalai József (Mezőkövesd Zsóry)
Kölcsönből visszatért klubjához: Szappanos Péter (Al-Fateh – Szaúd-Arábia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Könyves Norbert (magyar-szerb, szabadon igazolható – Kazincbarcika)
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők: Dala Martin (Videoton FCF), ifjabb Dárdai Pál (Hertha BSC – Németország), Kerezsi Zalán (Budapest Honvéd, kölcsön után végleg), Lukács Dániel (Kecskeméti TE), Nagy Zoárd (Csákvár, szabadon igazolhatóként), Németh András (magyar-dél-afrikai, Hamburger SV – Németország, legutóbb kölcsönben SC Preussen Münster – Németország)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérnek: Dusinszki Szabolcs (román-magyar, Csákvár), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus), Ominger Gergő (Videoton FCF), Posztobányi Patrik (Mezőkövesd Zsóry), Vajda Roland (Kozármisleny)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Komáromi György (NK Maribor – Szlovénia)
Távozók: Bakti Balázs (Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg), Bévárdi Zsombor (kispesti kölcsön után MTK Budapest), Kocsis Dominik (tiszakécskei kölcsön után Videoton FCF), Jonathan Levi (svéd, Ferencvárosi TC, szabadon igazolhatóként), Miskolczi Domonkos (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Pécsi Ármin (Liverpool FC – Anglia), Jakub Plsek (cseh, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Radics Márton (Csákvár)
Kölcsönbe távozók: Ominger Gergő (Videoton FCF), Vajda Roland (Videoton FCF)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Lamin Colley (gambiai, Universitatea Craiova – Románia), Dusinszki Szabolcs (román-magyar, FK Csíkszereda – Románia), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus)
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Arijan Ademi (horvát-északmacedón, Dinamo Zagreb – Horvátország, szabadon igazolható), Juhász Bence (Mezőkövesd Zsóry), Aljosa Matko (szlovén, NK Celje – Szlovénia), Iuri Medeiros (Iuri José Picanco Medeiros, portugál, Hapoel Beer-Seva – Izrael, szabadon igazolhatóként), Gleofilo Vlijter (suriname-i, OFK Beograd – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Baranyai Nimród (Kolorcity Kazincbarcika), Kovács Dominik (BVSC-Zugló), Ognjen Radosevics (szerb-magyar, Nyíregyháza Spartacus). Kooperációs kölcsön után (BVSC-Zugló): Babós Levente, Mucsányi Miron, Simon Balázs, Tóth Ákos
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Katona Levente (Kecskeméti TE), Filip Zorvan (cseh, Sigma Olomouc – Csehország, szabadon igazolható)
Távozók: Chukwujekwu Simeon Ajanah-Chinedu (nigériai, szabadon igazolható), Genzler Gellért (szabadon igazolható), Mucsányi Márk (Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Vincent Onovo (nigériai, szabadon igazolható), Simon Krisztián (befejezte a profi játékos-pályafutását)
Kölcsönbe távozók: Dékei Márk (Videoton FCF), Varga György Balázs (szegedi kölcsön után Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatért klubjához: Mamoudou Karamoko (francia-elefántcsontparti, FC Köbenhavn – Dánia, onnan Dinamo Bucuresti – Románia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Fabricio Amato (argentin, Estudiantes de La Plata – Argentína, legutóbb kölcsönben: Independiente Rivadavia – Argentína), Bakti Balázs (Puskás Akadémia FC, kölcsön után végleg), Zan Mauricio Lalovic (szlovén, NK Nafta – Szlovénia), Nagy Zsombor (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Krajcsovics Ábel (Bp. Honvéd, ismét kölcsön), Joseth Peraza (Costa Rica-i, AD San Carlos – Costa Rica), Skribek Alen (Paksi FC)
Kölcsönből visszatértek: Huszti András (Videoton FCF), Klausz Milán (NK Nafta – Szlovénia), Papp Csongor (Szentlőrinc), Senkó Zsombor (NK Nafta – Szlovénia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Wolf Gergő
Kiszemeltek: –
Távozók: Marko Cubrilo (bosnyák, Radnik Bijelina – Bosznia-Hercegovina), Anderson Esiti (nigériai, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Sztefanosz Evangelu (görög, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Jack Ipalibo (nigériai, Torreense – Portugália, szabadon igazolhatóként), Medgyes Sinan (magyar-szlovák, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Bojan Szankovics (szerb-horvát, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Olekszandr Szafronov (ukrán, szabadon igazolható), Szalay Szabolcs (FK Csíkszereda – Románia, legutóbb kölcsönben NK Nafta – Szlovénia), Sajbán Máté (Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Németh Ervin (NK Nafta – Szlovénia)
Kölcsönből visszatért klubjához: Almási László (szlovákiai, Baník Ostrava – Csehország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Szendrei Norbert (Nyíregyháza Spartacus)
A legutóbbi, téli átigazolási időszak történései itt olvashatók!