A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.06.17. 16:01
null
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései, a Puskás Akadémiától távozó Jonathan Levi a bajnoki címvédő Ferencvárosnál folytatja pályafutását.

Május végén a Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt a Nemzeti Sportnak nyilatkozott arról, hogy a csapat svéd kulcsembere, Jonathan Levi a szerződése lejártával távozhat a klubtól, mert bár szeretnék megtartani, családi okok miatt hazatérhet Svédországba.

Korábban beszámoltunk arról, hogy információnk szerint a Ferencváros és az Újpest is érdeklődött a svéd támadó iránt. Az FTC a klub hivatalos oldalain közölte, hogy Jonathan Levi náluk folytatja pályafutását.

Levi hazájában megfordult a Glumslövs, az Eskilsminne, az Akademi, a Landskrona, az Östers, és az Elfsborg és a Norrköping együtteseiben is. Utóbbiból igazolt 2023 januárjában a Puskás Akadémiához. Levi a mostani idényben 32 bajnokin 11 gólt és hat gólpasszt jegyzett, összesen pedig 84 tétmérkőzésen 15 gólig és 16 gólpasszig jutott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Cadu (Carlos Eduardo Lopes Cruz, brazil, Viktoria Plzen – Csehország, szabadon igazolhatóként), Jonathan Levi (svéd, Puskás Akadémia FC, lejár a szerződése), Nagy Barnabás (Nyíregyháza Spartacus), Ötvös Bence (Paksi FC)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérnek: Baráth Péter (Raków Czestochowa – Lengyelország), Fortune Bassey (nigériai, DAC 1904 – Szlovákia?), Botka Endre (Kecskeméti TE), Gruber Zsombor (MTK Budapest), Katona Bálint (Kecskeméti TE), Kenan Kodro (bosnyák, Gaziantep FK – Törökország?), Owusu Kwabena (ghánai, MKE Ankaragücü – Törökország?), Pászka Lóránd (Kecskeméti TE), Edgar Szevikjan (örmény, Lokomotiv Moszkva – Oroszország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Juan Alvina Bezerra (brazil, FK Olekszandrija – Ukrajna)
Távozók: Mohamed Ben Romdan (tunéziai, Al-Ahli – Egyiptom), Eldar Civic (bosnyák, FK Baltyika – Oroszország), Virgil Roy Misidjan (suriname-i-holland, NEC – Hollandia)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ismaël Aaneba (francia), Pászka Lóránd (FK Csíkszereda – Románia), Philippe Rommens (belga)

 

Legfrissebb hírek

Bárány Donát: Sokkal nagyobb szabadságot kapunk

Labdarúgó NB I
1 órája

Megvenni nem sikerült, de kölcsönkapni igen: a hátvéd visszatért a Szparihoz

Labdarúgó NB I
1 órája

A ZTE ellen mutatkozik be a Leicester új edzője

Labdarúgó NB I
2 órája

Kiss Sándor: Egyszer padlóra kerültem, de felálltam azután is

Labdarúgó NB I
3 órája

Döntöttek Nyíregyházán, három labdarúgó karrierjében új korszak kezdődik

Labdarúgó NB I
4 órája

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
15 órája

Abu Fani, Baráth Péter és Botka Endre is hiányzik a Ferencváros BL-keretéből

Bajnokok Ligája
21 órája

Ötszörös pénzért értékesítheti az FTC Raul Gustavót, de Baráth Péter is távozhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:05
Ezek is érdekelhetik