
A hazai pályán a Zalaegerszegtől elszenvedett 1-0-s vereség volt az utolsó csepp a pohárban: a Budapest Honvéd vezetői szerződést bontottak Sisa Tiborral, a piros-feketék vezetőedzőjével.
| A Soproni Liga 2009-2010-es szezonjában ez már a harmadik edzőváltás volt: elsőként a Haladás vezetői köszönték meg Csertői Aurél munkáját, majd a Kecskemét vezetőedzője, Tomiszlav Szivics mondott le a héten a Magyar Kupában elszenvedett vereség miatt. |
„Rengeteg energiát mozgósítottunk a győzelemért, mégsem jártunk sikerrel. Amiként korábban, most is készségesen felajánlom lemondásom a vezetőknek, és nem állok útjába semmilyen változásnak..." - mondta a mérkőzés után Sisa a Nemzeti Sportnak.
Alig egy órával a találkozó lefújás után a Honvéd hivatalos honlapja bejelentette, hogy a vezetők ezúttal elfogadták a 48 éves szakember lemondását, és szerződést bontottak vele.
A fővárosi csapat gyengén szerepel a bajnokságban, jelenleg 11 forduló után két győzelemmel és három döntetlennel mindössze az utolsó előtti, kiesést jelentő helyen áll a Soproni Ligában.
Sisa Tibor a 2003-2004-es szezonban Gálhidi György pályaedzőjeként már dolgozott a Honvédnál. Munkájuk eredményeként a csapat rajt-cél győzelemmel tért vissza a legjobbak közé egyéves másodosztályú száműzetéséből. Kispestről való távozása után Tatabányán folytatta pályafutását, ahol már vezetőedzőként ért el sikereket.
Sisa Tibor ezután az MLSZ szolgálatába állva az U19-es gárdát kivezette a csehországi Európa-bajnokságra, a csapat végül bronzéremmel tért haza a tornáról. A siker egyben azt is jelentette, hogy a nemzeti csapat kijutott a korosztályos világbajnokságra, amire már nagyon régen nem volt példa.
Ezt követően rövid diósgyőri kitérő után jött ismét a Honvéd, 2009. február 25-én nevezték ki Pölöskei Gábor utódjának, és a szakember irányításával a kispestiek meglepetésre megnyerték a Magyar Kupát az esélyesebbnek tartott Győr ellen (a bajnokságban a 13. helyen zártak).
| 2000–2001 | Tornyi Barnabás |
| 2001 | Glázer Róbert |
| 2001 | Szurgent Lajos |
| 2002 | Détári Lajos |
| 2002 | Fitos József |
| 2002 | Ioan Patrascu |
| 2002 | Szurgent Lajos |
| 2003 | Duró József |
| 2003 | Őze Tibor |
| 2003–2004 | Gálhidi György |
| 2004 | Bognár György |
| 2005 | Szurgent Lajos |
| 2005 | Gergely Károly |
| 2005–2006 | Aldo Dolcetti |
| 2006–2008 | Supka Attila |
| 2008–2009 | Pölöskei Gábor |
| 2009 | Sisa Tibor |
| 2009 | Massimo Morales |







