Női kosárlabda Euroliga: soproni és szekszárdi kosaras is a forduló legjobbja lehet

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.04. 13:11
null
Goree Cyesha 30 ponttal vette ki a részét a Szekszárd első Euroliga-sikeréből, a forduló legjobbja lehet (Fotó: Dömötör Csaba)
A címvédő Sopron Basket és a sorozatban első győzelmét arató Atomerőmű KSC Szekszárd kosárlabdázójára is lehet szavazni a forduló legjobbja címért a női kosárlabda Euroligában. Gáspár Dávid együttesében Brittney Sykes 18 ponttal, 12 assziszttal és öt labdaszerzéssel, Djokics Zseljkóéknál pedig a 30 ponttal, öt gólpasszal és három szerzett labdával zárt Goree Cyesha is maradandót alkotott.

Mint megírtuk, a címvédő Sopron Basket a török Mersin vendégeként meglepően sima, 75–50-es győzelmet aratott, s a sikerből az első fordulóban is a legjobb ötösben szereplő Brittney Sykes 18 ponttal, 12 gólpasszal és öt labdaszerzéssel vette ki a részét.

Az Atomerőmű KSC Szekszárd honosított játékosa, Goree Cyeshaszintén remek teljesítményt nyújtott hazai pályán a török Fenerbahce ellen. A kétszeri hosszabbítás után 103–101-re nyerő tolnaiak – akik első sikerüket szerezték a sorozatban – legjobbja volt a 29 éves játékos, aki 30 ponttal, öt gólpasszal és három labdaszerzéssel zárt.

A második forduló legjobbjára ide kattintva szavazhatnak a szurkolók!

 

KOSÁRLABDA
NŐI EUROLIGA
2. FORDULÓ, B-CSOPORT

CBK MERSIN YENISEHIR BLD (török)–SOPRON BASKET 50–75 (15–18, 16–15, 15–22, 4–20)
Mersin, 7000 néző. Vezette: Zanev (bolgár), Vavrová (cseh), Marchis (román)
MERSIN: January 5/3, Fitik, Bonner 10, Fagbenle 4, J. JONES 20/6. Csere: Hollingsworth 9, Grigalauskyte, Yalcin 2, Atas. Edző: Zafer Kalaycioglu
SOPRON: Fegyverneky 6, SYKES 18, Kunek 12/12, BROOKS 19/3, Magbegor 10/3. Csere: Sztankovics, BÖRÖNDY V. 7, Varga A., Czukor 3/3. Edző: Gáspár Dávid
Az eredmény alakulás. 3. perc: 7–3. 4. p.: 12–5. 6. p.: 12–11. 9. p.: 13–16. 12. p.: 15–24. 15. p.: 21–31. 19. p.: 31–33. 23. p.: 33–41. 26. p.: 39–50. 28. p.: 44–50. 35. p.: 46–62. 36. p.: 48–65.
Kipontozódott: J. Jones (36. p.)
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid: –
A Mersin közel sem abban a formájában játszik, amire valójában képes, de ez semmit nem von le a mi munkánk értékéből. Óriási fegyvertény, hogy huszonöt ponttal nyertünk ezen a pályán, ahol nem sokan győznek majd. A csapat kezd ráhangolódni arra a stílusra, amit szeretnénk képviselni, ez a védekezésben, a lepattanózásban nagyon szépen megmutatkozott, ez teremtette meg a sikerünk alapját, mert nem vagyunk képesek arra, hogy minden meccset a támadásainkkal nyerjünk meg. Elképesztő teljesítmény volt!

A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD–FENERBAHCE ALAGÖZ HOLDING (török) 103–101
(21–24, 24–23, 23–17, 19–23, 5–5, 11–9) – kétszeri hosszabbításban
Szekszárd, 1000 néző. Vezette: Dahra (francia), Alcaraz Moreno (spanyol), Vujicsics (montenegrói).
SZEKSZÁRD: STUDER Á. 16/6, Miklós M., VIVIANS 25/6, GOREE 30/3, HEBARD 11.Csere: Wallace 16/9, Mányoky, Holcz, Boros J. 3/3, Bálint R. 2.Edző: Djokics Zseljko
FENERBAHCE: ÉPOUPA 8, CAKIR 15, MCBRIDE 28/18, Djordjevics 7/3, HOWARD 28/3.Csere: Raca 9, Onar, Kurtulmus, Stokes 6, Istanbulluoglu.Edző: Marina Maljkovics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–10. 6. p.: 7–17. 8. p.: 16–20. 11. p.: 21–28. 12. p.: 27–28. 16. p.: 37–42. 20. p.: 45–45. 23. p.: 50–49. 27. p.: 58–59. 30. p.: 68–64. 34. p.: 72–70. 39. p.: 79–79. 42. p: 89–87. 45. p.: 92–92. 48. p.: 97–99.
Kipontozódott: Hebard (46. p.)
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko: –
Nagyon izgalmas mérkőzést játszottunk, régóta vártunk erre a győzelemre. Hét éve, amikor a klubhoz kerültem, az volt az álmunk, hogy bejussunk az Euroligába, és ott mérkőzést nyerjünk. Az, hogy ez éppen az előző idény döntőse ellen történt meg, cseresznye a hab tetején. Agresszíven játszott a Fenerbahce, emiatt is sok volt az eladott labdánk. A továbbiakban még bátrabban kell játszanunk, mert voltak olyan szituációk, amelyeknél jobb lehetőséget is választhattunk volna.
Marina Maljkovics: – Úgy jöttünk ide, hogy ki akarjuk javítani a Polkowice elleni vereségünket. Sajnos Alina Jagupovára nem számíthattunk, így a variációs lehetőségeink csökkentek. Ennek ellenére többször is lezárhattuk volna a mérkőzést, de sokszor rossz megoldást választottunk. A Szekszárd agresszíven védekezett, és kihasználta a hibáinkat.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. BC Polkowice 2 2 156–116 4
2. ZVVZ USK Praha 2 2 165–147 4
3. Tango Bourges 2 2 131–122 4
4. Valencia BC 2 1 1 149–154 3
5. KSC SZEKSZARD 2 1 1 174–183 3
6. Virtus Segafredo Bologna 2 2 132–137 2
7. Olympiacos S.F.P. 2 2 131–150 2
8. Fenerbahce Alagöz Holding 2 2 147–176 2
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. SOPRON BASKET 2 2 166–112 4
2. Perfumerias Avenida 2 2 164–123 4
3. Spar Girona 2 2 141–116 4
4. Beretta Famila Schio 2 1 1 153–165 3
5. Basket Landes 2 2 110–139 2
6. CBK Mersin 2 2 116–158 2
7. DVTK HUN-THERM 1 1 82–90 1
8. Kangoeroes Mechelen 1 1 62–91 1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik