Női kosár MK: bajnokveréssel döntőbe jutott a Sopron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.13. 17:22
A női kosárlabda Magyar Kupa győri nyolcas döntőjének fináléjába elsőként a Sopron jutott be, miután 74–62-re legyőzte a PINKK Pécsi 424-et.

Bár a bajnok pécsiek kezdték jobban a meccset, és az első negyed derekán még csak négy pontnál tartott az alapszakaszelső (8–4), a 9. percben már a soproniak vezettek hét ponttal (10–17).

A pécsiek többször is felkapaszkodtak két pontra (20–22), de Krivacsevicsék rendre elszakadtak ellenfelüktől, és a 18. percben már tíz volt a felek között (23–33), a félidő zárása előtt pedig már 16 (23–39).

A harmadik negyedben 35–53 után két triplával kapaszkodtak a pécsiek (41–53), ennél közelebb azonban a 37. percig nem kerültek – 52–69 után egy 6–0-s szériával jöttek fel 11-re. Az utolsó negyedben gyakorlatilag már csak a végeredmény volt kérdéses, végül a soproniak 74–62-re győztek, és bejutottak a döntőbe.

NŐI KOSÁRLABDA MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ
UNIQA EUROLE SOPRON–PINKK-PÉCSI 424 74–62
(17–15, 24–13, 19–17, 14–17)
Győr,
300 néző. V: Cziffra, Papp P., Jakab
SOPRON:
Ciglar 2, HARTLEY 15/6, SIMON ZS. 17/6, Sztankovics 10, Krivacsevics 4. Csere: Gaucher-Smith, CRVENDAKICS 12/6, KRNJICS 11, Zsovár 3/3, Wéninger. Edző: Sterbenz László
PINKK:
Faulkner 14/3, Sarok 3/3, ŐRI 10/6, Egnell 6/6, HALVARSSON 13. Csere: Ruják 8/6, Stewart 4, Sánta 2, Nagy D. 2. Edző: David Leman
Az eredmény alakulása.
3. perc: 4–6. 8. p.: 14–10. 14. p.: 26–20. 17. p.: 32–23. 19. p.: 39–23. 24. p.: 51–35. 27. p.: 53–41. 32. p.: 62–47. 35. p.: 67–52. 37. p.: 69–58
Kipontozódott:
Stewart (35. p.)
MESTERMÉRLEG
Sterbenz László: –
Két hete támadólepattanókkal veszítettünk a PINKK ellen, most éppen ebben a momentumban fordult a kocka, és ezzel ellensúlyozni tudtuk eladott labdáinkat. A harmadik negyedben tudtunk látványosan játszani, ekkor a pécsiek távoli dobásokkal tartották magukat.
David Leman: –
Volt tartása a csapatomnak, egy pillanatra sem adtuk fel. A fizikailag erősebb, magasabb ellenfelet nem tudtuk kompenzálni. Ami bánt, hogy a soproniak sok támadólepattanót szereztek az első félidőben.

NYOLCAS DÖNTŐ, GYŐR
DÖNTŐ (március 14., szombat)
Uniqa-Euroleasing Sopron
–CMB Cargo Uni Győr/Aluinvent DVTK Miskolc 18.00

A 3. HELYÉRT
PINKK-Pécsi 424–CMB Cargo Uni Győr/Aluinvent DVTK Miskolc 15.30

ELŐDÖNTŐ (március 13., péntek)
Uniqa-Euroleasing Sopron–PINKK-Pécsi424 74–60
CMB Cargo Uni Győr–Aluinvent DVTK Miskolc

NEGYEDDÖNTŐ (március 12., csütörtök)
Aluinvent DVTK Miskolc–PEAC-Pécs 90–73
PINKK-Pécsi424–Ceglédi EKK 70–66
Uniqa-Euroleasing Sopron–Atomerőmű KSC Szekszárd 95–59
CMB Cargo Uni Győr–ZTE NKK 74–70

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik