Női kosár: már a novemberi kulcsmeccsre készül a magyar válogatott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.30. 12:07
Székely Norbert szövetségi kapitány közölte, már a hollandok elleni, novemberi, kulcsfontosságú Európa-bajnoki selejtezőre készül Székesfehérváron a női kosárlabda-válogatott.
GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!
GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

A hétfőn kezdődött edzőtábor négy héten át tart a szövetség (MKOSZ) edzőközpontjában.

„Mindenkit megviselt a koronavírus okozta leállás, vártuk már, hogy labdát foghassunk a kezünkbe, illetve a pálya szélére állhassunk – jelentette ki a keddi sajtótájékoztatón Székely Norbert. – A lányok erős és jó közösséget alkotnak, és annál is inkább elszántak a folytatásra, mert Amszterdamban kikaptunk a hollandoktól tavaly novemberben. Az, hogy ide most elbújhatunk egy időre, lehetőséget ad arra, hogy az új kerettel új elemeket gyakoroljunk be,még úgy is, hogy felkészülési meccset most nem tudunk játszani.”

Pukler Gábor elnökségi tag elmondta, az MKOSZ első szövetségként telepített edzőközpontjának bejáratához egy olyan speciális kamerát, amely másodpercenként 15 ember testhőmérsékletét tudja mérni. Kifejtette, hogy a tavalyi Eb első nyolc csapatánál sehol sincs példa olyan mértékű fiatalításra, mint a magyar válogatottban.

Raksányi Krisztina csapatkapitány – aki az első két selejtezőmeccsről sérülés miatt hiányzott – arról beszélt, hogy várták már az összetartást, és élvezik a közös munkát.

„Jó a hangulat, ráadásul senki nincs kiégve vagy elfáradva” – tette hozzá.

Dubei Debóra ugyancsak a nemzeti együttes motiváltságát, illetve a családias légkört emelte ki.

A Sopron Basket centere, Határ Bernadett májusi bokaműtétje után egyelőre nem végez labdás gyakorlatokat, de a válogatott edzőtáborában halad tovább a rehabilitációval.

A hollandokkal és a szlovákokkal egy csoportban szereplő válogatott egy-egy győzelemmel és vereséggel áll, és ha a koronavírus-helyzet lehetővé teszi, november 15-én fogadja a hollandokat a jövő júniusi Európa-bajnokság selejtezőjében. Az Eb-nek Spanyolország és Franciaország ad otthont.

Jól döntöttem, hogy most nem mentem a WNBA-be – Határ Bernadett

A MAGYAR NŐI KOSÁRLABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Aho Daniela, Kányási Veronika, Kiss Angelika, Pusztai Petra (Aluinvent DVTK Miskolc), Barnai Judit, Dubei Debóra, Török Ágnes, Weninger Virág (Uni Győr Mély-Út), Bálint Réka, Studer Ágnes, Zele Dorina, Gereben Lívia (Atomerőmű KSC Szekszárd), Horváth Bernadett, Lelik Réka (mindkettő NKE-FCSM Csata), Katona Szidónia (TFSE-MTK), Kiss Virág, Licskai Zsófia, Raksányi Krisztina (klub nélkül), Mérész Beatrix (ELTE BEAC Újbuda), Határ Bernadett (Sopron Basket)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik