Női kosár: kikapott a válogatott Hollandiától az Eb-selejtezőben

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2020.11.14. 19:53
null
Két ellentétes félidő után a hollandok nyertek (Fotó: FIBA)
A magyar női kosárlabda-válogatott öt ponttal kikapott Hollandiától a koronavírus-járvány miatt Szekszárd helyett Amszterdamban játszott Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen. Az első félidőben sokkal jobban játszó hollandok húsz ponttal is vezettek, aztán talpra állt a magyar csapat, 55–54-re vezetett is, de a végjátékban alulmaradt.

 

A szigorú előírások, a buborék sem volt elegendő ahhoz, hogy a magyar válogatott megússza Covid–19-fertőzések nélkül a hollandiai túrát – persze elképzelhető, hogy már idehaza elkapták a koronavírust, amely akár két hétig is lappanghat a szervezetben. Az egyik segédedző, Cziczás László és az eredetileg a kezdőcsapatba jelölt Zele Dorina is pozitív tesztet produkált Amszterdamban, így nem lehettek ott a szombat esti Európa-bajnoki selejtezőn, amelyet a megbetegedések ellenére lejátszottak.

A bő keretből különböző okok miatt Dombai Réka, Határ Bernadett, Studer Ágnes és Weninger Virág eleve nem tarthatott az együttessel, egyáltalán nem volt tehát könnyű helyzetben Székely Norbert szövetségi kapitány. Főként úgy, hogy Hollandiával mindkétszer a holland fővárosban kellett játszaniuk a mieinknek – a tavaly novemberi 66–56-os vereséget követően reménykedtünk a kedvezőbb eredményben. Annak tükrében főként, hogy a szlovákok csütörtökön egy húszassal bizonyultak jobbnak Hollandiánál.

A 2019-es névsorhoz viszonyítva ezúttal hét játékos volt ugyanaz a magyar válogatottban, harcba lehetett küldeni az akkor sérült csapatkapitányt, Raksányi Krisztinát is. A 14-es utazó keretből Zelén kívül Kányási Veronika maradt ki – a csatás Horváth Bernadett nem, óriási erővel pacsizott a stábtagokkal, szimpatikus volt az elszántsága, csakhogy végül parkettre sem került.

Nagyon gyenge volt a kezdés, támadólepattanók sokasága került a hollandokhoz, szinte egy passzt sem tudtak biztonsággal megcsinálni játékosaink, a dobásokról nem is beszélve... Székely mester 2–12-nél kért időt, de ez semmit sem javított a látottakon, volt némi fejetlenség támadásban. Az első negyedben kilenc pontig jutott a csapatunk, ami vállalhatatlan. A magyar bajnokságban egészen kiválóan játszó Kiss Angelika és Lelik Réka ahelyett, hogy húzóemberek lettek volna a találkozón, masszív önbizalomhiánnyal pattogtattak, persze a történteket nem lehet csak az ő nyakukba varrni.

A 17. percben húszpontos hátrányba került Magyarország, s bár ebből hat perc alatt 15-öt ledolgozott, hamar ismét mínusz 12 lett belőle. A hollandok másodszor is beleléptek ugyanabba a folyóba, ahogy a szlovákok ellen, úgy ismét elfáradtak a második félidőre, így a végére szoros összecsapás lett abból, ami egyáltalán nem nekünk állt. Noha a 35. percre fordított Székely Norbert együttese, fontos pillanatokban beesett két holland tripla, így a mérkőzés elúszott. Az Európa-bajnoki kvalifikáció még nem, de innentől hatványozott szerencsére lesz szükség hozzá – meg persze arra, hogy ismét felülmúljuk Szlovákiát.

A látszólag – és az utánpótlás-világesemények helyezéseit tekintve valóban – biztató állapot, vagyis hogy a fiatal tehetségek ott kopogtatnak a válogatott kapuján, valójában nem ér túl sokat. A tavaly nyári Európa-bajnoki hetedik hely már a múlt, arra nem lehet építeni – a generációváltás felettébb döcögősen indul.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ
H-CSOPORT (Amszterdam)

HOLLANDIA–MAGYARORSZÁG 68–63
(19–9, 16–14, 16–22, 17–18)
Amszterdam, zárt kapuk mögött.
V: Szmiljanics (szerb), Grigioni (olasz), Picilkasz (görög)
HOLLANDIA:
Cornelius 13/9, WESTERIK 12/3, VAN DEN ADEL 15/6, Van Grinsven 10, HOF 13. Csere: J. Bettonvill 5/3, I. Kuijt, F. Kuijt, K. Kuijt, Jongeling. Szövetségi kapitány: Hakim Salem
MAGYARORSZÁG: Aho 2, Lelik, Raksányi 13/6, Kiss A., GOREE 16/3. Csere: DUBEI 16/3, Török Á. 12/6, Barnai 4. Szövetségi kapitány: Székely Norbert
Az eredmény alakulása. 5. perc:
12–2. 8. p.: 17–4. 10. p.: 19–9. 15. p.: 29–11. 17. p.: 33–13. 23. p.: 35–30. 25. p.: 44–32. 27. p.: 44–38. 31. p.: 52–48. 35. p.: 54–55. 37. p.: 61–55. 38. p.: 61–59. 40. p.: 68–60
MESTERMÉRLEG

Székely Norbert:
– Két perccel az indulás előtt derült ki, hogy Zele Dorina nem játszhat, emiatt újra kellett gondolni a rotációt. Mentálisan semmi baj nem volt, nagyon akarta a csapat a győzelmet. Ne feledjük, ezt a mérkőzést Magyarországon kellett volna megrendezni. Az egy egy elleni védekezésünk nem volt eléggé precíz az első félidőben, nem éreztük a faulthatárt, amit magasan szabtak meg a játékvezetők. Támadójátékban bizonytalannak tűntünk, viszont tudtuk, hogy kitartóan kell játszanunk, mert a második félidőben nem lesznek majd olyan jók a hollandok, de sajnos túl nagy volt a különbség. Nagyon nagy szerepe volt a lepattanó labdáknak, a fordulás után már sokkal erőteljesebbek voltunk ezen a téren is. Rengeteg körülmény játszott közre a vereségben, értékelni kell kívülről-belülről, ám a csalódottság egyértelmű. Hiszek abban, hogy ez nem a vég kezdete, hanem a kezdet vége.

A csoport állása: 1. Hollandia 5 (198–203, 3 mérk.), 2. Magyarország 4 (192–193, 3), 3. Szlovákia 3 (143–137, 2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik