Női kosár: fiatal amerikai centert igazolt a Sopron

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.08. 14:15
A Sopron Basket női kosárlabdaklub szerződtette az amerikai Alaina Coatest.

A magyar bajnok csütörtöki tájékoztatása szerint az egyesület költségvetése nem tette lehetővé, hogy szerződést hosszabbítsanak a szintén amerikai Crystal Langhorne-nal.

„Sajnos nem sikerült a szükséges fedezetet előteremteni más már befutott, rutinos center szerződtetésére sem. Vezetőségünk ezért egy, már a jövő évi szezonnal kapcsolatban folyamatban levő, előrehaladott tárgyalást módosított és gyorsított fel. A klub filozófiáját követve ugyanis egy olyan fiatal tehetség menedzsmentjével folytattunk egyeztetéseket, aki előtt nagy jövő állhat” – olvasható az állásfoglalásban.

A 22 éves Coates 193 centiméter magas, tavaly a Chicago Sky szerezte meg a játékjogát, ám egy bokatörés megakadályozta abban, hogy megkezdhesse profi karrierjét. A Dél-Karolina Egyetemet követően így Sopron lesz az első állomáshelye, szerződése a 2018–2019-es szezon végéig szól.

A soproniak bejutottak az Euroliga negyeddöntőjébe, a török Fenerbahce elleni párharc – amely az egyik fél második győzelméig tart – február 28-án kezdődik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik