Női kosár Euroliga: ötből öt – negyeddöntős a Sopron

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2021.01.18. 21:46
null
A Sopron bejutott a negyeddöntőbe (Fotó: fiba.basketball/euroleaguewomen)
A Sopron Basket 74–67-re legyőzte a francia Bourges-t a női kosárlabda Euroliga csoportkörének 5. fordulójában, és bejutott a sorozat negyeddöntőjébe.

A bourges-i buborék nyitómeccse is érdekes volt magyar szempontból, hiszen egyáltalán nem volt mindegy a Sopron szemszögéből, milyen eredménnyel zárul a török Galatasaray és a francia Landes összecsapása. Mivel a többek közt az amerikai Angel McCoughtryval is megerősödött török együttes 89–63-ra kiütötte riválisát a D-csoport rangadóján, kitisztult a kép: ha nyer a szezonban még a hazai és a nemzetközi mezőnyben is veretlen magyar csapat, akkor az utolsó, pénteki meccs eredményétől függetlenül csoportelső és továbbjut – ennél aligha kell nagyobb motiváció!

Tina Krajisnik ziccerével meg is szerezte a Sopron az első kosarat, amit aztán a lelkesen játszó hazaiak találatai követtek, így hatpontos francia vezetésnél Gáspár Dávid időt kért. A szünet jót tett, mert a soproniak futottak egy 10–0-s etapot és fordítottak. Rendezte tehát sorait a magyar bajnok, Jelena Brooks hárompontosaival pedig néggyel már meg is ugrott. Ehhez képest meglepetés, hogy ebből a 17. percre négypontos hátrány lett, úgyhogy ismét soproni időkérés következett, ami viszont szerencsére ismét használt, mert az amerikai Gabby Williams két támadásból szerzett öt pontját követően újra a mieink vezetését regisztrálhattuk.

A fordulás után pedig kinyílt az olló, Briann January triplájával 52–40-re ellépett a jól játszó Sopron a Bourges-tól, ráadásul a franciák látszólag kezdtek fáradni. Williams innentől nemcsak támadásban, védekezésben is jeleskedett: a harmadik negyed végén az NBA top 10-es válogatásába kívánkozó mozdulattal blokkolta Sarah Michel dobását.

A záró negyedben a ponterős Isabelle Yacoubou révén ugyan többször is benézett tíz pont alá a Bourges, ám nem volt esélye a szoros végjátékra sem, azaz a Sopron megnyerte a D-csoportot és továbbjutott!

KOSÁRLABDA
NŐI EUROLIGA, D-CSOPORT
5. FORDULÓ (BOURGES)

SOPRON BASKET
BOURGES BASKET (francia) 74–67 (23–20, 18–15, 21–14, 12–18)
Bourges, zárt kapuk mögött. V:
Vassallo (máltai), Csender (román), Szimeonidisz (görög)
SOPRON: January 5/3, FEGYVERNEKY 16/6, WILLIAMS 15/3, BROOKS 19/9, KRAJISNIK 8/6. Csere: Határ 4, Walker 7/3, Czukor. Edző: Gáspár Dávid
BOURGES: Mendy 9/3, E. Eldebrink 5, Guapo 3/3, CHARTEREAU 11/3, GODIN 4. Csere: Michel 9/3, YACOUBOU 20, Mann 6/3, Astier. Edző: Olivier Lafargue
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–7. 6. p.: 6–14. 8. p.: 8–17. 10. p.: 18–17. 14. p.: 27–24. 17. p.: 30–34. 19. p.: 39–34. 23. p.: 46–38. 26. p.: 52–40. 30. p.: 62–48. 34. p.: 67–55. 39. p.: 72–67
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid: – Boldog vagyok, nyertünk, továbbjutottunk és csoportgyőztesek is lettünk! Igazi csapatként működtünk, bizonyítottuk, hogy mindenki hozzá tud tenni a játékhoz, s azt is, hogy nemcsak otthon, hazai rendezésű tornán, hanem idegenben is képesek vagyunk nyerni és jól kosárlabdázni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik