Női kosár Euroliga: a soproniak önbizalommal telve érkeztek meg

Vágólapra másolva!
2019.03.07. 21:13
A házigazda francia csapat nem a legjobb vendéglátó, s bár a fogadóirodák szerint a rivális az esélyes, a Sopron képes lehet eldönteni a párharcot.
GALÉRIÁNK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Koncz György)
GALÉRIÁNK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Koncz György)

 

Egyszer (és nem többször) már győzött a Sopron aktuális riválisa otthonában, az a siker tíz éve az első lépést jelentette az Euroliga final fourba jutás felé a negyeddöntőben. Most a másodikat kellene megtenni a keddi, 66–65-ös eredménnyel záruló, az utolsó másodpercig kiélezett soproni összecsapás után. Az biztos, hogy a házigazda Bourges éhes a sikerre, hiszen utoljára 2014-ben jutott a legjobb négy közé az elitsorozatban, akkor még nyolcas döntőt rendeztek, amelyben negyedikek lettek a franciák.


Akik a vendéglátást hagyományosan nem viszik túlzásba, úgy vannak vele, ha ők megoldják maguknak külföldön az utazást, hát oldja meg a látogató is náluk, jelen esetben jussanak el valahogy a Bécsből repülő soproniak a Párizstól közúton több mint kétszázötven kilométerre található Bourges-ba. Három kisbusz segítségével (közülük kettő Sopronból érkezett) eljutottak, öröm az ürömben, hogy a csarnok egy nagyobb kőhajításnyira fekszik a szállodától.

A város nem is rejti véka alá, mennyire fontos szerepet játszik mindennapi életében a sportág: a pályaudvarral szemben egy szép nagy kosárlabda áll, hiszen erről híres Bourges, meg esetleg a katedrálisáról.

Ennek megfelelően szép nagy csarnoka van meredek lelátókkal, több mint ötezren férnek el benne és feltehetően nem sok szék marad majd üresen a péntek esti rangadón. Hogy mennyire kiszámíthatatlan a végkimenetel, azt nem jelzi a fogadóirodák prognózisa, a bukmékerek nem fizetnek túl csábító összeget a hazaiak sikere esetén, nem győzte meg őket tehát, hogy a Sopron többek között Kurszkban és Rigában is nyerni tudott még a csoportkörben.

Franciaországban is erre készül, bár azt csak remélni lehet – és talán a temérdek szurkoló garantálja is – hogy nem lesz olyan hideg az arénában, mint volt a csütörtök esti gyakorláson. Amelyen Roberto Íniguezé mellett a svéd erőcsatár, Amanda Zahui hangját lehetett hallani legtöbbször, miközben lejátszotta a figurákat a csapat. Következett némi nyújtás, aztán a küzdelem a dobóverseny megnyeréséért, egyik oldalon a hátvédek, másikon a magasemberek, továbbá a gyors indítások (ez utóbbi tempójától gyakorlatilag elszédült az egyszerű halandó) és némi öt az öt elleni játék egy palánkra. Ha más nem is, az teljesen biztos, hogy a magyar bajnok és friss Magyar Kupa-győztes maximális önbizalommal kezd majd bele a Bourges elleni második felvonásba – azzal a céllal, hogy elkerülje a jövő szerdai harmadik erőpróbát.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉSEK
péntek 20.00: Bourges Basket (francia)–Sopron Basket (az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Sopron javára)

17.30:
Fenerbahce (török)–ZVVZ USK Praha (cseh) (0–1)
18.00: TTT Riga (lett)–UGMK Jekatyerinburg (orosz) (0–1)
19.00: CCC Polkowice (lengyel)–Dinamo Kurszk (orosz), 19 (0–1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik