Női kosár Euroliga: nem volt kétség, simán nyert a Sopron

Vágólapra másolva!
2022.03.08. 19:53
A Sopron 60–42-re legyőzte hazai pályán a francia Montpellier-t a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén, ezzel 1–0-s előnybe került az egyik fél második sikeréig tartó párharcban.
Fegyverneky Zsófiáék magabiztosan nyerték meg a Montpellier elleni párharc első meccsét (Fotó: Szabó Miklós) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!
Fegyverneky Zsófiáék magabiztosan nyerték meg a Montpellier elleni párharc első meccsét (Fotó: Szabó Miklós) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

 

A kötelező győzelmek gyakran nehezen születnek meg – ennek megvalósulásával abból a szempontból nem lett volna probléma a Sopron Basket–Basket Lattes Montpellier Euroliga-negyeddöntő előtt, hogy teljesen mindegy volt, a zöld-sárgák egy ponttal nyernek vagy ötvennel, éppen ugyanannyit ért mindkettő, mert két sikerig tart a párharc. Tavaly még buborékban, zárt kapuk mögött, ugyanakkor a Novomatic Arénában, speciális oda-visszavágós rendszerben harcolta ki a final fourba jutást Gáspár Dávid együttese a Lyon ellen, most járványügyi korlátozások nélkül, a soproni női találkozókon megszokotthoz képest nagyobb érdeklődés mellett szintén francia riválissal csapott össze a magyar bajnok.

Az első negyedben jól tartotta magát a kilenc bevethető emberrel érkező Montpellier, amelynek eltökéltségére nem lehetett panasz. A vendégek néhány játékosának mezén szerepelt a név, másokén azonban nem, ami kicsit furcsán hatott. A Sopron Basket új szerzeménye, Stefanie Dolson ziccerben átdobta a gyűrűt, emiatt elnézést kért, de Jelena Brooksnak köszönhetően így is kosárral zárult az akció. A játékrész Fegyverneky Zsófia hihetetlen félpályás triplájával, és négypontos hazai előnnyel fejeződött be.

A különbség hamar tízre hízott a második negyed elején, Valery Démory nyomban időt kért, Ana Dabovics meg dobott egy hárompontost. A differencia gyorsan visszaállt, sőt, nőtt is, és mivel egyszerűen jobb minőségű a mieink kerete, ebben nem volt semmi meglepő. Fegyverneky a nagyszünet előtt nem sokkal már harmadszor talált be távolról (36–21), a félidő előtt azonban még egy sportszerűtlen hibát is összeszedett, miután visszarántotta Olivia Époupát.

A nagyszünetben temérdek plüssjátékot hajítottak be a szurkolók, amelyeket majd eljuttatnak az Ukrajnából a háború elől hazánkba menekülő gyermekeknek. A fordulás után csak idő kérdésének tűnt, mikor tesz a két fél közé húsz pontot a Sopron, de ez a rendkívül pontszegény harmadik negyedben – amelyet 8–7-re nyert a házigazda – nem jött össze. Határ Bernadett nagyon élt, jól dolgozott a palánk alatt, tetszés szerint gyűjtögette a kosarait, ha éppen nem faultolták le – a másik center, Dolson azért nem mondhatta el magáról ugyanezt.

A negyedik negyedet is rengeteg hiba jellemezte, de az Euroliga tavalyi negyedik helyezettjének nem kellett félnie, a Montpellier képtelen volt látótávolságon belülre kerülni, Brooks triplája után meg ismét 17-tel lépett el a leghűségesebb város végül 60–42-re győzedelmeskedő csapata.

Idegenben mindig más és nehezebb, azonban nem tűnik úgy, hogy a francia együttes képes lenne két nap alatt annyit fejlődni, változni, hogy egyenlítsen a párharcban – koncentrált játékkal és stabil védekezéssel a Sopron Basket rövidre zárhatja a final fourba jutás kérdését.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
SOPRON BASKET–BASKET LATTES MONTPELLIER (francia) 60–42 (16–12, 20–10, 8–7, 16–13)
Sopron, 1100
néző. Vezette: Györgyi (norvég), Szimeonidisz (görög), Jankowski (lengyel).
SOPRON: January 10/3, N. Jovanovics 4, G. Williams 3, BROOKS 16/3, HATÁR 16. Csere: Fegyverneky 9/9, Dolson, Czukor 2, Varga A. Edző: Gáspár Dávid
BLMA: Époupa 3, Bernies 4, Naigre 3/3, Peters 7, TOURÉ 13/3. Csere: Riviere 5/3, Dabovics 5/3, Kiavi 2, Marmillod. Edző: Valéry Demory
Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–2. 8. p.: 8–10. 12. p.: 20–14. 15. p.: 26–18. 18. p.: 33–18. 22. p.: 39–22. 25. p.: 44–25. 32. p.: 48–34. 35. p.: 51–38. 38. p.: 57–42.
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Sopron javára
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid:
– Játszottunk már sokkal gördülékenyebben és látványosabban is támadásban. Ideges volt a csapat, és üres helyzetek, ziccerek maradtak ki az elején, ami az egész meccsre rányomta a bélyegét. A védekezés volt a kulcs, ötven pont alatt tartottuk őket, Montpellierben viszont sokkal több kell! Ezt a védekezést át kell menteni, de a tizenkilenc eladott labda nem fér bele, ezeknek legalább a fele nem volt indokolt. Nagyobb koncentrációval orvosolni tudjuk mindezt. Megyünk tovább, csütörtökön ismét találkozunk, és a maximumra fogunk törekedni, szeretnénk kiharcolni a továbbjutást!
Ahmed Njoya (segédedző): – Próbáltuk követni a tervet, ami védekezésben sikerült. Nagy dolog, hogy a lendületesen támadó Sopront hazai pályáján hatvan ponton tartottuk. Kontrolláltuk a játékát, de támadásban sok helyzetet elpuskáztunk. Ha otthon is így tudunk védekezni és a dobásaink is ülnek, akkor jó esélyünk lehet a győzelemre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik