Női kosár Euroliga: 21 pontos előny egy negyed után, győzött a Sopron

BERG SÁNDOR, GYŐRI FERENCBERG SÁNDOR, GYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2021.11.02. 19:44
A Sopron Basket fantasztikus kezdés után legyőzte az orosz Dinamo Kurszkot, míg az Atomerőmű KSC Szekszárd kikapott a szintén orosz Jekatyerinburgtól a női kosárlabda Euroliga 5. fordulójának keddi játéknapján.
Aby Gaye-nek nem ment a játék, de így is nyert a Sopron 
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Árvai Károly)
Aby Gaye-nek nem ment a játék, de így is nyert a Sopron A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Árvai Károly)

 

SOPRON–KURSZK

Egyik fél sem akart egyről a kettőre jutni a női Euroliga B-csoportjának első két helyezettjének ütközetében. A házigazda Sopron Basket és a vendég Dinamo Kurszk egyaránt 3–1-es mérleggel állt a keddi találkozót megelőzően, amelyen a hazaiak keretéből Czukor Dalma és Briann January hiányzott.

Nevena Jovanovics lendületes betörésből szerzett kosara után a korábbi Szekszárd-játékos, Eva Lisec visszajátszásának örülhettünk, aztán Gabby Williams öt, majd Határ Bernadett két pontja következett – a magyar bajnok 9–0-ra lépett el. Hamarosan már 19–0 állt az eredményjelzőn, merthogy Vaszilij Karaszjov időkérése sem törte meg Gáspár Dávid együttesének lendületét.

Azért ilyesmit a sokat próbált soproni drukkerek sem gyakran láthattak: öt perc és 36 másodperc elteltével 23–2-re vezetett már a csapat, a Kurszk szakvezetője meg a második idejét is kikérte…

Jelena Brooks nehéz helyzetből eleresztett triplája természetesen szintén bement – ilyenkor bujkál a kisördög az emberben, hogy vajon mikor következik el a lejtmenet, vagy legalábbis némi leeresztés?

Az első negyed 30–9-es eredménye azt valószínűsítette, hogy még egy kisebb gödör is bőven belefér a Sopronnak, mert 21 pontos hátrányt ledolgozni idegenben harminc perc alatt szinte megoldhatatlan feladat.

A második negyedben Lisec és Határ ütközött, a magyar játékos volt szabálytalan, kissé elkésett, a szlovén center alig tudott lábra állni az esetet követően, s többé nem tért vissza a parkettre. A periódus végére hét pontra felzárkózott a látogató, tehát a gondoltnál hamarabb lőtávolon belülre került az elitsorozat 2017-es győztese.

Amely a harmadik negyed harmadik percében már csak három ponttal állt rosszabbul, úgyhogy sürgősen rendezni kellett a sorokat, mert gyakorlatilag új mérkőzés vette kezdetét. Szerencsére a felzárkózásban is el lehet fáradni, a Kurszk játékosai egyre többet szabálytalankodtak, s a dobáshatékonyságuk is romlott. Sheylani Peddy állt a magyar sereg élére, az amerikai irányító fontos kosarakat termelt, amire nagy szükség volt, mert Aby Gaye-nek ezen a napon a legtisztább ziccer sem volt elegendő, hogy számottevően szaporítsa pontjait.

A harmadik etap végére ismét megnyugtató, 11 pontos Sopron-előnyt regisztrálhattunk (62–51). Az utolsó negyed is jól indult, így – hála az égnek – az volt az egyetlen nyitott kérdés, mekkora marad a differencia a végső dudaszó pillanatában. A nyerőszám a hetes volt, a mieink vezetik a nyolcasukat – mi egyébre vágyhattunk volna egy ilyen ütközet befejeztével?

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
5. FORDULÓ
B-CSOPORT
SOPRON BASKET–DINAMO KURSZK (orosz) 79–72
(30–9, 11–25, 21–17, 17–21)
Sopron, 1000 néző. V: Ortis (francia), Sentürk (török), Perlic (horvát)
SOPRON:
Fegyverneky 6, N. Jovanovics 4, WILLIAMS 23/9, Brooks 13/3, HATÁR 10. Csere: Gaye 4, PEDDY 19/12, Varga A. Edző: Gáspár Dávid
KURSZK: Baric, O. Frolkina 14/12, OGUNBOWALE 18/3, Lisec, Sabanova 7. Csere: Prince 6, Kozik 6/6, HOWARD 21/3, E. Frolkina. Edző: Vaszilij Karaszjov
Az eredmény alakulása. 3. perc: 9–0. 6. p.: 23–2. 12. p.: 33–10. 15. p.: 35–17. 17. p.: 36–23. 23. p.: 45–42. 25. p.: 52–45. 28. p.: 55–47. 33. p.: 70–55. 35. p.: 70–59. 38. p.: 72–65
Kipontozódott: Határ (39. p.), Ogunbowale (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid: – Nagyon örülök a győzelemnek! Két arcunkat mutattuk az első félidőben, még úgy is, hogy tudtuk, az első negyed után jóval nehezebb dolgunk lesz. Több koncentrációval, jobb döntésekkel nagyobb előnyről is fordulhattunk volna a második félidőre. Így azonban nyílt mérkőzés következett, amely a remek edzői stábbal és játékosokkal rendelkező Kurszk ellen nagy kihívás volt. Büszke vagyok a lányokra, különösen arra, ahogy az ősz folyamán dolgoztak. Nem foglalkoztak a problémákkal, profin tették a dolgukat, élmény volt őket edzeni!
Vaszilij Karaszjov: – Az első negyedben nagy hátrányba kerültünk, talán az általában üres lelátók előtt pályára lépő játékosaink nem voltak felkészülve erre a hangulatra. Utána jobban játszottunk, de 23 pontos hátrányból visszajönni sok energiát emésztett fel. Így egyszerűen nem lehet kezdeni egy mérkőzést, ezen dolgoznunk kell!

A szekszárdiak nem bírtak a Jekatyerinburggal (Fotó: Makovics Kornél/Tolnai Népújság)
A szekszárdiak nem bírtak a Jekatyerinburggal (Fotó: Makovics Kornél/Tolnai Népújság)

SZEKSZÁRD–JEKATYERINBURG

Hosszú évek kemény munkája érett be azzal Szekszárdon, hogy az Euroliga csoportkörében egy igazi nagyágyút, jelesül a hatszoros Euroliga-győztes, egyben háromszoros címvédő Jekatyerinburgot fogadhatta a legrangosabb kupasorozatban. Djokics Zseljko együttese az első pillanattól „nekiesett” a mérkőzést talán félvállról kezdő oroszoknak, akik ellen 9–8-nál vezetett is. A nem a legerősebb csapatával érkező vendégek – keretében többek között a spanyolok kétszeres Európa-bajnokával, Alba Torrensszel és az amerika-magyar Allie Quigley-vel – azonban fokozatosan léptek el az egyre többet hibázó vendégektől.

A tizenhárom pontos félidei hátrányból Goree Cyesha és Studer Ágnes tripláival ismét közelített ellenfelére az extázisban játszó Szekszárd (40–47), s sokáig állandósult a tíz pont körüli különbség, köszönhetően a padon sokáig „jegelt” Zala Friskovec pontjainak. A hajrában már inkább a szíve vitte előre az Atomerőmű KSC-t, melynek álma teljesült, a bravúr viszont elmaradt a sztárcsapat ellen.

„Számítottunk rá, hogy jól dob kintről az ellenfél, ráadásul kevés hely is elég nekik ehhez. Büszkék lehetünk magunkra, jól helytálltunk, néha sikerült megnehezítenünk a dolgukat. Az utóbbi mérkőzéseken egyre jobban játszottunk, ami örömteli számomra, ezen az úton kell továbbmennünk. Személy szerint nagyon motivált voltam, próbáltam nem izgulni, s amire képes vagyok, azt hozni. Nagy élmény volt egy ilyen csapat elleni pályára lépni” – mondta Studer Ágnes, a Szekszárd irányítója.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
5. FORDULÓ
A-CSOPORT
ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD–UGMK JEKATYERINBURG (orosz) 82

(20–27, 12–18, 20–20, 15–17)
Szekszárd, 1100
néző. V: Szmiljanics (szerb), Tetik (török), Radinovics (montenegrói)
SZEKSZÁRD: STUDER Á. 12/6, Gereben 2, Mányoky 2, GOREE 16/6, MILICS 21. Csere: Miklós M. 3/3, Krnjics, Friskovec 5/3, Vorpahl, Bálint R. 6/3. Edző: Djokics Zseljko
JEKATYERINBURG: BENTLEY 11/3, Torrens 8, QUIGLEY 16/12, MEESSEMAN 9, JONES 17/3. Csere: Silova 12/12, Vagyejeva 4, Zavjalova 5/3, Kuzjakina, Szidorova, Garanicseva. Edző: Miguel Méndez
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–6. 6. p.: 14–15. 9. p.: 20–23. 12. p.: 20–30. 16. p.: 22–34. 19. p.: 27–43. 21. p.: 38–45. 25. p.: 43–54. 28. p.: 47–59. 30. p.: 52–65. 33. p.: 56–71. 37. p.: 61–78
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko: – Nagy büszkeség a városnak, hogy ilyen csapatot fogadhattunk, mint a Jekatyerinburg. Nem szeretek kikapni, de élvezet volt látni ezt a mérkőzést. Elismerésem a csapatomnak, végig küzdöttünk és harcoltunk, az ilyen találkozókból lehet igazán tanulni.
Miguel Méndezt nem sikerült megszólaltatni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik