Női kosár: Egy építkezési folyamat közepén vagyunk – Gáspár Dávid

Vágólapra másolva!
2022.10.19. 09:22
null
Gáspár Dávid szerint egy építkezési folyamat közepén van a Sopron Basket (Fotó: Löffler Péter/Dunántúli Napló)
A csapatépítésről és a kitartásról beszélt főleg Gáspár Dávid, a Sopron Basket női kosárlabdacsapatának a vezetőedzője, miután együttese kedden elvesztette az Európai Szuperkupáért kiírt mérkőzést a francia Bourges vendégeként – írja az MTI.

Az Euroliga-győztes gárda mindössze 44 pontot hozott össze a találkozón, melyből a szerb Jelena Brooks egymaga 20-at dobott.

„Gratulálok ellenfelünknek, megérdemelték a győzelmet” – kezdte nyilatkozatát a klub honlapján a magyar bajnok trénere. „Amit látnunk kell, hogy még mindig egy építkezési folyamat közepén vagyunk. Meg kell tanulnunk a szerepeket, felelősségeket. Ez nem megy egyik napról a másikra. Sok pozitívumot is találtunk, sokáig jól alakult számunkra a mérkőzés, melyre jó védekezéssel jöttünk ki, de a kosárlabdát kosarakra játsszák. Ezen a téren pedig borzasztóan teljesítettünk."

A szakember közölte, a franciák védekezésére jó döntéseket is hoztak, de nem értékesítették a dobásaikat.

„Felemeljük a fejünket, dolgozunk tovább, ez a mai mérkőzés is megmutatta, merre kell haladnunk előre” – tette hozzá Gáspár Dávid.

A kétszeres Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes Brooks szintén a gyenge dobószázalékot emelte ki.

„Megvoltak a helyzeteink, de nem ültek a dobások. Jobban kosárlabdáztak ma, mint mi. Az Euroliga kezdődik, folyik a magyar bajnokság, jobbnak kell lennünk, fejlődni lépésről lépésre” – jelentette ki a 33 éves légiós.

A Bourges mestere, Olivier Lafargue ugyancsak az idény eleji nehézségekről beszélt.

„Sokat kell dolgoznunk még a védekezés és támadás terén is így, a szezon elején. Sok lepattanója volt a Sopronnak a találkozó elején, az elhibázott dobásaik mellett is. Amikor ezen a téren feljavultunk, kontrolláltuk a lepattanókat, és a védekezésünkkel sikerült a Sopron kulcsjátékosait kellően kifárasztani a második félidőben” – összegzett az edző.

Az NB I-ben 6/0-ás győzelmi mérleggel álló Sopron jövő csütörtökön kezdi meg sorozatban 30. európai idényét a belga Mechelen csarnokában.

KOSÁRLABDA
NŐI SZUPERKUPA, BOURGES
TANGO BOURGES (francia)–SOPRON BASKET 65–44 (15–11, 14–15, 14–8, 22–10)

Bourges, 4000néző.V:Yalman (török), Chueca Moreno (spanyol), Gajdosz (lengyel).
BOURGES:Anderson6,Michel3/3,GUAPO16/3,Godin6,ALEXANDER20.Csere:Bankole3/3,Astier4,Steinberga7,Zodia.Edző:Olivier Lafargue
SOPRON:Fegyverneky, Sykes10,Kunek2,BROOKS20/3,Magbegor8.Csere:Böröndy, Sztankovics, Czukor2,Varga A.2.Edző:Gáspár Dávid
Az eredmény alakulása. 3. perc:3–2.6. p.:3–6.10. p.:15–9.16. p.:19–24.20. p.:29–26.23. p.:36–26.27. p.:38–32.33. p.:47–34.38. p.:59–38
MESTERMÉRLEG
Olivier Lafargue:
– Megújult a keretünk, mindkét oldalon sok feladatunk van, elsőként nyilván a védekezésünket volt könnyebb rendbe rakni. A Sopron a mérkőzés elején sok támadólepattanót szedett, amit a folytatásban sikerült limitálnunk. Kiváló munkát végeztek a játékosaink, főként Sarah Michel és Yvonne Anderson, akik fárasztották a rivális támadásban legfontosabb láncszemeit, Brookst és Sykest, majd sikerült gyors indításokkal előnyös helyzeteket teremtenünk.
Gáspár Dávid:– A Bourges megérdemelte a sikert. Egy folyamat közepén járunk, építjük a csapatunkat, és mindenkinek meg kell ismernie a rendszert, megérteni, mi a szerepe, a felelőssége. Időre van még szükségünk, lépésről lépésre haladunk. Pozitívumokat is észrevehettem a meccsen egészen a negyedik negyed elejéig, amikor összeomlottunk. Sokáig jól védekeztünk, de a kosárlabdát kosárra játsszák, és a dobásokkal nagy problémáink voltak, hat százalékkal dobtunk távolról, a hátvédeink gyengén céloztak. Fontos, hogy az edzőteremben, a reggeli edzéseken is keményen dolgozzunk, emeljük fel a fejünket, és térjünk rá a helyes útra!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik