Női kosár: az Eb-kvalifikáció a cél, Portugáliában a válogatott

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2022.05.17. 15:32
null
Dubei Debóra (képünkön) már Raksányi Krisztina regnálása idején ellesett ezt-azt a csapatkapitányi posztot illetően (Fotó: Török Attila)
Dubei Debóra, a magyar női kosárlabda-válogatott újdonsült csapatkapitánya szerint nagyon fontos, hogy nemzeti együttesünk ne maradjon le újra az Európa-bajnokságról, ehhez mindent bele kell adniuk novemberben Spanyolországban is.

 

Idén nyáron is tapasztalhatja valaki a csapatkapitányi poszttal járó felelősséget a női válogatottnál: tavaly Aho Nina helyettesítette Raksányi Krisztinát, de Aho ezúttal nincs ott a nemzeti együttes összetartásán, Raksányi meg véglegesen a fogasra akasztotta a címeres mezt, így előlépett az Uni Győr Mély-Út bedobója, Dubei Debóra.

„Már Kriszta kapitánysága idején igyekeztem belesni a kulisszák mögé   – mondta a Nemzeti Sportnak a székesfehérvári edzőtáborban a 25 éves kosaras, aki azért is élvezi a válogatott programját, mert ilyenkor alaposan meg tudják beszélni a többi klub képviselőivel, mi történt a legutóbbi idényben.– Örültem, hogy rám gondolt Székely Norbert szövetségi kapitány, szeretem ezt a pozíciót. Nagyon furcsa, hogy az idősebbek közé tartozom a keretben, amikor tizennyolc-tizenkilenc évesen bekerültem, még teljesen más játékosok alkották a válogatottat, és minden feladatot nekem kellett csinálnom – olyan hamar történt a változás…”

A mára rutinosnak számító Dubei Debórával egyetemben három Rába-parti csapattársa is elutazik kedden válogatottunk portugáliai túrájára, amelyen szerdától péntekig három mérkőzés vár legjobbjainkra a házigazda ellen Rio Maiorban. Az újdonsült „cséká” elárulta, a múlt hét hétfőjén egyből kemény esti edzéssel csaptak a lovak közé azzal a céllal, hogy minél jobban összeszokjanak a kevés rendelkezésre álló idő alatt. Igyekeztek rendbe tenni a védekezést és a támadójátékot, ezen volt a hangsúly, hiszen vannak új játékosok, akik korábban nem vagy csak keveset szerepeltek.

„Eléggé rosszul éltük meg, hogy nem voltunk ott a tavalyi Eb-n, mert az azt megelőző három tornán részt vehettünk   – taglalta Dubei Debóra, aki júniusban az Egyesült Államok nyugati partjára utazik a vőlegényével, ahol szerencsés esetben megnézheti győri csapattársa, Jordin Canada egyik WNBA-alapszakaszban játszott mérkőzését, vagy akár az NBA-s Golden State Warriors egyik döntőbeli találkozóját, ha bejut a gárda.  – Az Eb-szereplés nagyon fontos a magyar kosárlabdázás szempontjából. Remélem, hogy jövő februárban – legalább másodikként – kijutunk a kontinensviadalra. Ahogy minden válogatottnak, a spanyolnak is megvan a gyenge pontja, nyilván mindent beleadunk, hiszen a kosárkülönbség sem mindegy. Ha győzünk, be is biztosítjuk magunkat, de ehhez szükségünk lesz azoknak a bizonyos gyenge pontoknak a megtalálására, és nekünk is a legjobb formánkat kell mutatnunk.”

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Bach Boglárka (Vasas Akadémia), Czukor Dalma, Varga Alíz (mindkettő Sopron Basket),
Dubei Debóra, Ruff-Nagy Dóra, Török Ágnes, Weninger Virág (mind Uni Győr Mély-Út), Dúl Panka (TFSE-MTK), Horváth Bernadett, Lelik Réka (mindkettő Ludovika-FCSM Csata), Kiss Angelika (DVTK), Kiss Virág (NKA Universitas PEAC), Mányoky Réka, Studer Ágnes (mindkettő Atomerőmű KSC Szekszárd), Mérész Beatrix (ELTE-BEAC Újbuda)
A magyar válogatott három mérkőzést játszik Portugáliával Rio Maiorban, a találkozók június 18-án, 19-én és 20-án magyar idő szerint 21.15-kor kezdődnek.
Kiss Angelika (Fotó: Török Attila)
Kiss Angelika (Fotó: Török Attila)

 

A center kíváncsian várja, hogyan tud teljesíteni ez a társaság
– Nemigen lehet hiányérzete: Magyar Kupát nyert a DVTK-val, bronzérmes lett a bajnokságban. Maradéktalanul elégedett?
– Nincs hiányérzetem, a kupagyőzelem valóra vált álom, pláne, hogy otthon sikerült nyernünk – válaszolta Kiss Angelika, a magyar válogatott centere. – Fantasztikus érzéssel töltött el a siker, és emellett a bajnokságban, valamint az Európa-kupában is szépen meneteltünk, az idény előtt biztosan mindenki aláírta volna ezt a szereplést.
– A saját fejlődése szempontjából is minden rendben ment?
– Igen, abszolút, hozzá tudtam tenni a játékunkhoz és apró lépésekkel fejlődtem. Ezt is tűztem ki erre az évadra, hogy próbáljak egyre feljebb jutni, ami sikerült, tehát elégedett vagyok, mégis van egy kis hiányérzetem, de az mindig van….
– Várja a portugáliai mérkőzéseket?
– Nagyon, mert kíváncsi vagyok rá, hogyan tudunk teljesíteni most, hogy új játékosok is csatlakoztak. Ahogy láttam, mindenki nagyon komolyan veszi az edzéseket, keményen dolgozik, biztosan fejlődünk majd csapatként. Próbáljuk csiszolni a figuráinkat a novemberi selejtezős időszakra.
– Határ Bernadett súlyos sérülése után valószínűleg több szerepet kap a közeljövőben. Érzi ennek a súlyát?
– Betti oszlopos tagja a csapatnak és nagyon sajnáltuk őt. A kiesésével mindenkinek előre kell lépnie, többet kell hozzátennie a játékhoz. Én is érzem a nyomást emiatt, de igyekszem inkább lehetőségként felfogni. Székely Norbi olyan edző, akivel bátran lehet erről beszélni, bármiben segít.
(Klubja tájékoztatása szerint Határ Bernadett hétfőn sikeres műtéten esett át.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik