Női kosár: 29 éves szakember a Diósgyőr új vezetőedzője

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.05.18. 18:55
null
Földi Attila a Diósgyőr női kosárlabdacsapatának új vezetőedzője (Fotó: dvtk.eu)
Földi Attila irányítja a következő idénytől a DVTK női kosárlabdacsapatát – adta hírül a diósgyőri klub hivatalos honlapja.

 

A Vasastól érkező 29 esztendős, szabadkai születésű szakember hároméves szerződést kötött a DVTK-val.

Földi Attila számára a diósgyőri csapat többsége nem lesz ismeretlen, hiszen korábban dolgozott már együtt Medgyessy Dórával, Kányási Veronikával, Pusztai Petrával és Tóth Frankával is.

„Nagyon boldog vagyok, ez egy óriási kihívás és lehetőség számomra és bevallom, nem sokáig gondolkoztam a döntésemen – idézi Földi Attilát a dvtk.eu. – Fiatal, de rendkívül tehetséges magyar magja lesz a csapatnak, ezáltal egy lendületes, motivált, a végsőkig küzdő alakulat lesz a miénk a terveim szerint. Úgy gondolom, hogy képes leszek a legjobbat kihozni ebből a fiatal csapatból, hiszen az előző klubomnál is nagy hangsúlyt fektettem az egyéni képességek fejlesztésére is a csapatjáték tökéletesítése mellett. Fontos az is, hogy lehetőséget adjak az akadémiáról kikerülő tehetségeknek, mivel csak így van esélyük a fejlődésre. Mindent megteszek majd, hogy a lehető legjobban szerepeljünk minden színtéren, megfeleljünk szurkolóink és szponzoraink elvárásainak a következő években!”

Földi Attila édesapja a neves kosárlabdaedző, Földi Sándor, testvére a Szeged KE NB I/B-s csapatát irányító Földi Alexandra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik