Kosár: Steve Kerr vezetheti az amerikai válogatottat

Vágólapra másolva!
2021.12.14. 17:39
null
Sajtóhírek szerint Steve Kerr veheti át az amerikai válogatott irányítását (Fotó: Getty Images)
Sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok Kosárlabda-szövetsége mindenben megállapodott Steve Kerr-rel abban, hogy ő váltja majd a férfiválogatott szövetségi kapitányi posztján Gregg Popovichot – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

Az ESPN csatorna úgy tudja, a szövetség „közel áll ahhoz”, hogy bejelentse a Golden State Warriors vezetőedzőjének kapitányi kinevezését. A szövetség múlt héten közölte, hogy a női válogatottnál Cheryl Reeve lesz az új kapitány.

Az 56 esztendős Steve Kerr – aki másodedzője volt az idei, tokiói olimpián aranyérmes gárdának – már egyeztetett az új stábtagokkal, akik között lesz Monty Williams, a Phoenix, valamint Erik Spoelstra, a Miami Heat trénere. Kerr játékosként ötszörös NBA-bajnok (Chicago Bulls: 1996, 1997, 1998 – San Antonio Spurs: 1999, 2003), a Warriorst 2014 óta irányítja, vezetésével a gárda 2015-ben, 2017-ben és 2018-ban lett bajnok.

A San Antonio Spurst vezető 72 éves Gregg Popovich az idén olimpiai arany-, 2004-ben bronzérmes, 2003-ban pedig világbajnok volt az amerikai válogatottal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik