Kosárlabda: Obradovics visszatért az első sikerének helyszínére

Vágólapra másolva!
2021.06.25. 18:11
null
Három évre kötelezte el magát Obradovics (Fotó: AFP)
A szerb Zseljko Obradovics hároméves szerződést írt alá a belgrádi Partizan Kosárlabdaklubbal – a hírt a klub elnöke, Osztoja Mijailovics is megerősítette a Twitteren közzétett bejegyzésében.

 

A világ egyik legjobb kosárlabdaedzőjének számító Obradovics tavaly nem ült egy csapat kispadján sem, előtte viszont hét éven át a török Fenerbahce trénere volt, amellyel – a klub történelmében először – megnyerte az Euroligát, s emellett még háromszor bejutott a négyes döntőbe.

A Fenerbahcéval szerzett első hellyel együtt Obradovics kilencszeres Euroliga-győztes – 1992-ben a belgrádi Partizannal szerezte meg a trófeát, majd a Joventut Badalonával és a Real Madriddal is megismételte ezt a bravúrt, s ötször a görög Panathinaikosz edzőjeként emelhette a magasba az Európa legjobb klubcsapatának járó serleget. A jugoszláv kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányként az 1996-os atlantai olimpián ezüstérmet szerzett, 1998-ban világ-, 1997-ben pedig Európa-bajnok volt, az 1999-es kontinensbajnokságon pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Játékosként az 1988-as szöuli olimpián ezüstérmet vehetett át, míg 1990-ben világbajnoki címet szerzett.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik