Kosárlabda: NBA-bajnok edző tart előadást a pécsi konferencián

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.05.31. 09:31
null
Nick Nurse (Fotó: Getty Images)
Júliusban másodszor kerül sor Pécsen a Nemzetközi Kosárlabda Konferenciára, amelynek egyik sztárvendége a Toronto Raptorsszal 2019-ben NBA-bajnok edző, Nick Nurse lesz.

 

A bb1.hu szaklap tájékoztatása szerint komoly hazai és nemzetközi visszhangja volt a Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ által januárban megrendezett I. Nemzetközi Kosárlabda Konferenciának. Ezért rögtön utána megkezdődött a második szervezése, amely a „Multipractice” címet kapta, és amelyet július 23-24-én rendeznek Pécsen, a Nemzeti Kosárlabda Akadémián (NKA).

A szimpóziumon öt előadást tart az NBA-ben 2020-ban az év edzőjévé választott Nick Nurse, aki vezetőedzőként bajnoki címre vezette a Toronto Raptorst. Megosztja tudását a jelenlévőkkel többek között Bob McKillop, a háromszoros NBA-győztes Stephen Curry felfedezője és volt edzője, Davorin Nakic, az európai szövetség játékvezetői bizottságának a vezetője, Török Zoltán, az Euroliga-győztes Sopron Basket ügyvezető igazgatója, Németh László korábbi MKOSZ-elnök, aki három nemzet válogatottját is irányította, és négy különböző országban nyert bajnoki címet, valamint a Szpartak Moszkvával Euroliga-győztes, Európában az év edzőjének választott Rátgéber László, aki a konferenciának otthont adó NKA szakmai és stratégiai igazgatója.

A második konferencia az elsőhöz képest többet nyújt a résztvevőknek azzal, hogy ezúttal nem csak elméleti előadások lesznek, hanem gyakorlati bemutatókra is sor kerül.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik