Jók az esélyeink a 2021-es férfi kosár Eb társrendezői helyére

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.07.03. 08:54
null
Bodrogváry Iván (Fotók: Földi Imre)
A FIBA Europe vezérkarának magyar tagját, Bodrogváry Ivánt kérdeztük a kosárlabda belharcairól, az elpasszolt marketingjogokról és a férfi Európa-bajnokság megrendezésének esélyéről.

 

– Tizennyolc éve tagja az Európai Kosárlabda-szövetség, a FIBA Europe elnökségének, két cikluson át vezette a női bizottságot, minap pedig beválasztották a végrehajtó bizottságba. Ki volt az ajánlója?
– A FIBA Europe török elnöke, Turgay Demirel. Nyolcan vagyunk a testületben, rajtunk fut keresztül minden ügy, amely aztán az elnökség elé kerül. Másfél havonta ülésezünk majd.

– Hol?
– Éveken át zajlott a kötélhúzás a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség, a FIBA és az európai szekció között a székhely miatt. A FIBA 2013-ban a svájci Mies-be költözött, és erős nyomást gyakorolt ránk, hogy kövessük. A FIBA Europe stábjának azonban tökéletesen megfelel München, ráadásul ha hátat fordítottunk volna a bajor fővárosnak, az eddig kapott adókedvezményekkel el kellene számolnunk a német adóhatósággal, ami sok millió eurónkba kerülne.

– A labdarúgásból a FIFA és az UEFA egymáshoz viszonyított helyzete ismert. De milyen a FIBA és a FIBA Europe kapcsolata?
– Nekünk is vannak saját rendezvényeink. Ilyen a férfi Európa-bajnokság, amelyet az NBA nyomására immár csak négyévente bonyolítunk le.

– Az NBA nyomására?
– Az észak-amerikai profi ligában egyre több a nem amerikai kosaras, akikre igényt tartanának a válogatottjaik is. Odaát viszont azt állítják, a többfrontos szereplés túlterheli a kosárlabdázókat… Nálunk van még a női Eb rendezési joga, erre a jövőben is kétévente kerül sor. A legnagyobb probléma az, hogy a FIBA Europe a görög Georgiosz Vasszilakopulosz elnöksége idején átengedte az Eb-khez kötődő marketingjogokat a FIBA-nak, így nincs saját kereskedelmi bevételünk. E jogok visszaszerzése kulcsfeladat. Hozzáteszem, a „nagy testvér” a FIBA Europe működéséhez szükséges összeget korrektül átutalja.

 

– Hányadik FIBA Europe-elnökkel dolgozik együtt?
– A negyedikkel. Vasszilakopulosz úr után jött Ólafur Rafnsson, az izlandi sportvezető halálát követően rövid ideig a belga Cyriel Coomans állt a szervezet élén. Turgay Demirel – aki a Galatasaray játékosaként kétszer nyert török bajnokságot – a második ciklusát kezdte. Viharos volt az újraválasztása, mert törökországi utódjával, a hajdani NBA-kosaras Hedo Türkogluval annyira elmérgesedett a viszonyuk, hogy a török szövetség a szerb főtitkár, a szintén jeles kosaras karriert befutó Dejan Tomasevics pályázatát támogatta…

– Visszatérve a FIBA Europe mozgásterére: mi a helyzet a férfi kupasorozatokkal?
– Ha lehet, még kuszább a helyzet. A sportág három nagyhatalma, a FIBA szolgáltatásaival elégedetlen Olaszország, Franciaország és Spanyolország még 1991-ben életre hívta az Union of European Leagues of Basketballt. Az ULEB-hez az évek során újabb országok csatlakoztak, s a szervezet 2000-ben az elitcsapatok részvételével elindította az Euroligát. Ezzel szakmailag és pénzügyileg is lefölözi a piacot, ráadásul a válogatottakkal is kiszúr, mert az ULEB-hez kötődő klubok a novemberi és februári időszakban nem engedik el játékosaikat a válogatottakhoz. Amikor 2012-ben a cseh Kamil Novák lett az európai főtitkár, tárgyalások kezdődtek az érdekek összecsiszolásáról, de a megállapodás elmaradt, s azóta – ha lehet – még rosszabb a viszony.

– Mit kínál a FIBA Europe az Euroligával szemben?
– A Bajnokok Ligáját, amelynek működési elve megegyezik a futball BL-ével. Vagyis vannak alanyi jogon főtáblások, de egy selejtezősorozaton át a többiek is – ide értve a magyar bajnokot – bekerülhetnek a csoportkörbe. Nálunk is tisztes a díjazás, a végső győztes jutalma egymillió euró. Az ellenlábas Euroliga az amerikai profi bajnokságok mintájára zárt liga, ez a szisztéma FIBA Europe-nak nem elfogadható, mert a kis országoknak is esélyt kell adni. E gondolat jegyében karolta fel a FIBA az immár az olimpia műsorán is szereplő 3x3-as kosárlabdát. A minapi vb-ezüsttel a magyar női csapat kivívta a jogot, hogy megküzdjön a tokiói indulásért. Más kérdés, hogy a FIBA stratégiája nekünk nem kedvező.

 

– Mert?
– A FIBA szeretné leválasztani a 3x3-as játékot a hagyományos kosárlabdáról. Ezért úgy szervezi a bajnokságokat, hogy a két sorozat eseményei párhuzamosan fussanak. Az amszterdami magyar vb-együttesben csupa olyan kosaras szerepelt, aki NB I-es klub alapembere. Annyi minőségi játékosunk ugyanis nincs, hogy a 3x3-ra is jusson elegendő létszámú külön keret. A magyar szövetség mindenesetre sok pénzt és energiát áldoz arra, hogy versenyképesek legyünk a 3x3-ban.

– Mennyire használja ki az MKOSZ, hogy egy magyar sportdiplomata is tagja az európai vezérkarnak?
– A 2015-ben, a magyar-román közös rendezésű női Eb évében részt vettem a szövetség elnökségének ülésein, és a véleményemet azóta is kikérik. Erős sportdiplomácia nélkül nem is lehet labdába rúgni, a személyes kapcsolatokat semmi sem pótolhatja. Kétezerkettő óta minden olyan eseményt megkapott a magyar szövetség, amelyet meg akart rendezni, sőt néha olyan tornát is ránk bízott a FIBA Europe, amelyre nem is pályáztunk.

– Férfi felnőtt Európa-bajnokságot legutóbb 1955-ben rendezhettünk…
– Viszont most kandidálunk a 2021-es kontinensviadalra, és jók az esélyeink. Főrendezők nem lehetünk, ehhez hiányzik egy tizenhatezres csarnok, de csoportmeccsekre pályázhatunk a Papp László Budapest Sportarénával is. A főrendezői szerepet csak Németország vállalná, míg a három társrendezői helyért hat ország fut versenyt. Július tizenötödikén lesz a prezentáció Münchenben, s ezt követően születik meg a döntés. Szijjártó Péter elvállalta, hogy felszólal a kormány nevében, és jó előjel, hogy a külgazdasági és külügyminiszter úr már a 2015-ös női Eb kandidálásában is szerepet vállalt – akkor mi kaptuk a rendezést a románokkal közösen.

– Nem mintha ez lenne az aduász, de talán erősítené a magyar pozíciókat, ha nekünk is lennének NBA- és WNBA-játékosaink.
– A WNBA-nek elsősorban marketing­értéke van. Ami az NBA-t illeti, Hanga Ádám harmincévesen alighanem már elengedte azt az álmot, hogy a San Antonio Spurshöz kerülhessen, ráadásul kétéves szerződés köti még a Barcelonához. Golomán Györgyről nemrég beszélgettem Jirí Zídekkel. Ő az első draftolt cseh kosaras, három idényt játszott a Charlotte, a Denver és a Seattle csapatában. Szerinte Golománnak nem szabadna az NBA előszobájaként emlegetett G League-ben leragadnia, mert onnan túl rögös az út a profikhoz. Allen Roscót a Los Angeles Lakers teszteli az idei nyári ligában, meglátjuk, mire jut.

Noha Bodrogváry Iván Európa legismertebb kosárlabdázóinak társaságában forog, a spanyol teniszcsillag Rafael Nadal oldalán ő is szívesen pózolt
Noha Bodrogváry Iván Európa legismertebb kosárlabdázóinak társaságában forog, a spanyol teniszcsillag Rafael Nadal oldalán ő is szívesen pózolt

 

– Vannak kedvenc kosarasai?
– Nagyra tartom az egyetlen magyar NBA-kosarast, Dávid Kornélt. Kiváló játékos volt a honvédos Gyurasits István és a MAFC-os Kucsera József is, utóbbival sokat dolgoztunk a streetball magyarországi meghonosításáért. A nőknél talán Kiss Lenke minden idők legjobb hazai kosárlabdázója. Büszke vagyok rá, hogy sportvezetőként olyan legendákkal dolgozhattam együtt, mint a hétszeres BEK-győztes olasz Dino Meneghin, a kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok szerb Dejan Bodiroga, a jelenlegi szerb elnök, az NBA-ben is megforduló Szasa Danilovics vagy az orosz olimpiai bajnok Szasa Volkov.

– Elsősorban a férfi kosárlabdáról beszéltünk, miközben a karrierjének jelentős része a női vonalhoz kötődik. Két külön világ, de közelebb lehet-e hozni őket egymáshoz?
– A FIBA azzal, hogy hetesről hatos méretűre cserélte a női labdát, szerintem letudta ezt a témát. Nem hallottam semmiféle szakmai tanulmányról, amely e kérdéskört boncolgatná. S nincs is ötletem, mit lehetne tenni. Ha húsz centivel lejjebb kerülne a gyűrű, ami őrületes költségekkel járna, akkor persze több hölgy tudna zsákolni, ám kérdés, ettől vonzóbbá válna-e a női kosárlabda.

– A most kezdődő ciklusra melyek a személyes céljai?
– Gőzerővel dolgozom azért, hogy a 2021-es férfi Eb-re olyan prezentáció­val álljunk ki, amely sikerre viheti a magyar pályázatot. Hosszabb távon pedig szeretném „felépíteni” az utódomat, mert azt gondolom, ez lesz az utolsó négy évem az európai szövetségben. Világbajnokságokon, Európa-bajnokságokon, európai kupadöntőkön voltam már a FIBA Europe főellenőre, jó lenne hivatalos delegáltként eljutni a tokiói olimpiára is – ez még szerepel a bakancslistámon.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. június 29-i lapszámában jelent meg.)

KECSKEMÉTRŐL NEKIVÁGVA
Bodrogváry Iván 66 éves. A kecskeméti női csapatnál technikai vezetőként indult a sportvezetői pályafutása. Onnan Székesfehérvárra, majd 1980-ban a Vasas Izzóhoz került ugyanilyen beosztásban. Később a Tungsram, azután a Danone-Honvéd férfigárdájánál folytatta. Dolgozott a férfiválogatott mellett, stábtag volt az 1999-es felnőtt Eb-n, amelyre 30 év után jutott ki a nemzeti együttes. 2001-től 2006 végéig volt az akkor nehéz időket élő magyar szövetség főtitkára, 2009 és 2011 között az MKOSZ női tagozatának elnöki tisztét töltötte be. 2001 óta nemzetközi komisszár, akkor került be a FIBA Europe elnökségébe (board) is. 2006 és 2014 között a kontinentális szövetség női bizottságának vezetője volt. Május végén választották be az európai végrehajtó bizottságba (Executive Committee).

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik