Férfi kosár: Nem dőlök a kardomba, ha nem játszom – Szabó Zsolt

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2022.03.04. 08:47
null
Montenegróban hasznosan játszott Szabó Zsolt a válogatott bravúrgyőzelme során (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
A magyar válogatott erőcsatára szerint a Podgoricában bravúros győzelmet arató csapat meglepte Montenegrót, amely Debrecenben magabiztosan nyert, négy nap múlva mégis kikapott nemzeti együttesünktől a világbajnoki selejtezőben.


–A világbajnoki selejtező második szakaszában kétszer csapott össze Mon­tenegróval a magyar férfiválogatott, s amiben csak titokban bízott mindenki, hogy egyszer sikerül nyerni, végül realizálódott, igaz, nem úgy, ahogyan azt sokan elképzelték...
–Valóban, az első meccsen nem sikerültek a dolgaink, s az ellenfél is kicsit jobban játszott, mint amire számítani lehetett - válaszolta a Nemzeti Sport érdeklődésére Szabó Zsolt, a nemzeti együttes 35 éves erőcsatára, aki a debreceni 83-67-es vereség során nem került pályára, de három nappal később négy ponttal, két gólpasszal és egy lepattanóval járult hozzá a mieink 88-84-es podgoricai győzelméhez. - Az első mérkőzésen nem tudtuk maradéktalanul végrehajtani a megbeszélteket, sok bravúrkosarat szerzett Montenegró, ráadásul Bojan Dubljevics és Vladimir Mihajlovics is kiemelkedően játszott.

–Mi történt aztán vasárnap? Mert láthatóan meglepték az ellenfelet.
–Támadásban és védekezésben is változtattunk, elemeztük a kritikus szituációkat, ezzel tudtunk meglepetést szerezni.

–Időnként úgy tűnt, mintha a monte­negróiak kissé lebecsülték volna a magyarokat a debreceni találkozón történtek után.
–Nem tudom, hogy így volt-e, de nem hinném, mert biztos meg akarták mutatni saját szurkolóiknak is, hogy milyen jó csapatuk van. Én azt éreztem, meglepődtek, főleg azon, mi milyen mentalitással játszottunk a második meccsen. Koncentráltabbak, kiélezettebbek voltunk, mint Debrecenben.
Már nem siheder, aki türelmetlenül várja, mikor kap lehetőséget. Hogyan éli meg az olyan meccseket, amelyeken pályára sem kerül, mint az őszi két összecsapáson és Debrecenben?
Novemberben volt az első két mérkőzés, amelyeken nem játszottam, de nem görcsöltem emiatt. Ha kapok lehetőséget, igyekszem megcsinálni, amit kérnek tőlem. Mentálisan tudom magam motiválni, nem tizennyolc éves vagyok, nincs probléma azzal, ha nem játszom, nem dőlök a kardomba, ha nem kerülök pályára.

–Podgoricai sikerükkel nagy lépést tettek a következő csoportkörbe kerülésért, ahonnan már az első három helyezett kijut a világbajnokságra, amelyen még sosem szerepelt a magyar válogatott. Szóba került már ez
a lehetőség?

–Nem számolgattuk, kikkel játszhatunk a következő szakaszban. Lesz még két meccsünk a nyáron, itthon a portugálokkal és idegenben a franciákkal, aztán jön az Európa-bajnokság szeptemberben. Bárkivel is kerülünk össze a következő körben, már nem lesz könnyű ellenfél.

–Mit gondol, ott lesz az Eb-n?
–Egyelőre nem foglalkozom ezzel. Szeretném a klubommal, az Albával sikeresen befejezni az idényt, amelynek érdemi része ezután következik.

–A honosított amerikai Mikael Hopkinsról milyen benyomásai vannak?
–Jó srác, jó ember, profin próbálta megtanulni az elemeket, s nagyon igyekezett beilleszkedni. Mindent megtett, amit kértek tőle. Hamarosan nagyon hasznos tagja lehet az együttesnek.    

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik